Az Európai Mozdonyvezetők Szakszervezetének Szövetsége (European Autonomous Train Drivers Union, ALE) 1995-ben hozott határozata értelmében ezen a napon az európai országok mozdonyvezető-szakszervezetei megemlékeznek szakmájukról. A nap célja, hogy felhívja a közvélemény és az utazóközönség figyelmét a sok lemondással járó hivatást választó mozdonyvezetők felelősségteljes munkájára.
A Jeles napok szerkesztősége
Hogy nem vesztem el Bécsben, biztatott,
s úgy kezdtem használni a vonatot,
mint olcsó, házi fuvart. Apa már
főmozdonyvezető volt s Pestre járt,
én meg, főkép nyaranta, minden ok
nélkül, csak azért, mert utazhatok,
fel-felléptem a gyorsra, délután
kettőkor, s a zöld fülke pamlagán
Dosztojevszkit olvastam, Karcagig,
Kisújszállásig. Akkor egy kicsit
mászkáltam a könyvpavillon körűl,
a perronon; (egyszer, véletlenűl,
így vettem meg Tóth Árpád kötetét,
a Lomha gályán-t;) azután a szép
pesti ellengyors hamar befutott,
s estére séta zárta a napot,
otthon, az erdőn, s vers és szerelem –
Mégse tetszett sehogy az életem.
S milyenek vagyunk nektek mi? Ha ti
burkok, mi nyilván fordítottjai,
feszültség, bélés, töltés, homorú
tükrötökben tükrözve domború
párhuzamosság: a vér s hús szeme,
a tapintás két gömbfelülete
egymásra zárúl, s ikertükre, vak
káprázata visszára látja, vagy
egyszerre úgy is látja – mit? – magát
s a másikat: villámtükörcsaták
gyúlnak a belső éjben, s ez az a
varázslat, az a geometria,
amely miatt mint felhő boritasz,
mint szárnyas égbolt, s ugyanakkor az
én gyönyöröm is mint teljes burok
borulhat a tiédre: Itt meg Ott
nincs többé, s mint a világegyetem,
csap szét bennünk valami végtelen.
Szabó Lőrinc: A Mozdonyfűtők Otthonában
Végre eszembe jutott valami,
a Mozdonyfűtők Otthona: az is
vasutas dolog, talán befogad.
„Mostanság, a sok küldöttség miatt,”
mondta a gondnok, „nincs helyünk, de ha
megfelelne a gyűlési szoba…”
Megfelelt, meg! Zöldposztós asztalon,
hanyattfekve, párnám a kofferom,
vacogtam át az első éjszakát,
tűnődve, hogy lesz, mint lesz ez tovább:
kint egy-egy teherautó robogott,
matrózdal zendűlt, sortűz ropogott,
később úszni kezdett az emelet,
asztalom repült a város felett,
álmodtam, felriadtam, és megint
tovább lebegtem… Aztán odakint
hangos jóreggelt kívánt valaki…
S én mentem Pestet meghódítani.
Gyurkó László: Családi regény
(részlet)
Nagyapám, miközben napszámosból mozdonyfűtővé küzdötte föl magát, vagyis igazi vasutas lett, ami számára rang volt, nem is akármilyen, alighanem elnyerte valamelyik főnöke bizalmát, vagy egyszerűen beépült a vasút bonyolult hierarchiájába. Az Államvasút nagy úr volt az országban, szinte külön birodalom; saját egyenruhával, rendfokozatokkal, törvényekkel.
Bodor Ádám: Naplótöredék
(részlet)
Mi hamar meguntuk, és elindultunk a rönktér felé. Ott lebzseltünk az iparvasút vágányai mellett. Hammer úr, a mozdonyvezető, befűtött mozdonyát törülgette. A kicsi, tölcsér alakú kémény körül csípős füst terjengett, fával fűtötték. Nagy tuskók égtek a kazán alatt. Mozdonyt fával – elég kiábrándító. De egy ilyen kisvasút, az mégis komoly valami. Hammer úr oda-odapislantott ránk, s miközben tovább törülgette a fényes, olajos mozdonyát, megkérdezte, akarjuk-e, hagy kivigyen a Rabla alá, az iparvasút végébe. Egy szép kirándulás a kisvasúttal. Fel is ültünk hamar a mozdonyt követő nyitott vagonra, és egy kicsit még csodálkoztunk, hogy csak a Hammer úr mozdonya és ez, amin mi ültünk, gördült ki a rönktérről. Hammer úr még hátraszólt, kapaszkodjunk jól a támasztócövekekbe, mert az ő vonata jobban ráz, mint egy szekér. Aztán bekanyarodtunk egy meleg, telékiaszagú lomberdőbe. A szekérút hamar fölfutott a hegyoldalra, még csak egy ösvény sem kanyargott a töltés alatt. Ebben a meleg, szellőtlen lomberdőben dohogott egy órán át a vonat, amíg végre egy lapos szikla tövébe érkeztünk. Innen végre kiláthattunk a hatalmas szürke irtásokra, amelyek a magaslatok felé húzódtak.
Petőfi Sándor: Vasuton
(részlet)
Száz vasútat, ezeret!
Csináljatok, csináljatok!
Hadd fussák be a világot,
Mint a testet az erek.
Ezek a föld erei,
Bennök árad a müveltség,
Ezek által ömlenek szét
Az életnek nedvei.
Miért nem csináltatok
Eddig is már?… vas hiányzott?
Törjetek szét minden láncot,
Majd lesz elég vasatok.
Szőrkucsmában, botosban, fekete
bundában látom ma is: száz pihe
táncolja körül s az árnyaival
tolongó táj: téli éj a vihar-
lámpa fényében. Most a híd felett
halad, már a síneknél. Zöld jelek
vezetik, és pirosak. Vastagon
vakolja a hó. A vágányokon
kísérteties tehervonatok
szelik s mutatják, mozgó ház-sorok.
Aztán rőt tűzben fent a gépen áll,
néz, vizet vesz, haragszik, kiabál,
megkotorja a kazán parazsát,
s – szárnyas óriás – füstön-lángon át
robog Füleknek, jön Hatvan felől,
égből csap le, oda száll újra föl,
s folyton itt kering és fütyűl, fütyűl,
ijesztve s áldva, a házunk körűl.
