1945. október 24-én ünnepélyesen ratifikálták az Egyesült Nemzetek Szervezetének 1945. január 26-án San Franciscóban aláírt Alapokmányát. Erre emlékezünk AZ ENSZ NAPJÁval. A szervezetnek Magyarország 1955 óta tagja.
A Jeles napok szerkesztősége
Babits Mihály: Messze… Messze…
Spanyolhon. Tarka hímü rét.
Tört árnyat nyujt a minarét.
Bús donna barna balkonon
mereng a bíbor alkonyon.
Olaszhon. Göndör fellegek,
Sötét ég lanyhul fülleteg.
Szökőkut víze fölbuzog.
Tört márvány, fáradt mirtuszok.
Göröghon. Szirtek, régi rom,
ködöt pipáló bús orom.
A lég sürű, a föld kopár.
Nyáj, pásztorok, fenyő, gyopár.
Svájc. Zerge, bércek, szédület.
Sikló. Major felhők felett.
Sötétzöld völgyek, jégmező:
harapni friss a levegő.
Némethon. Város, régi ház:
emeletes tető, faváz.
Cégérek, kancsók, ó kutak,
hizott polgárok, szűk utak.
Frankhon. Vidám, könnyelmü nép.
Mennyi kirakat, mennyi kép!
Mekkora nyüzsgés, mennyi hang:
masina, csengő, kürt, harang.
Angolhon. Hidak és ködök.
Sok kormos kémény füstölög.
Kastélyok, parkok, labdatér,
mért legelőkön nyáj kövér.
Svédhon. Csipkézve hull a fjord.
sötétkék vízbe durva folt.
Nagy fák és kristálytengerek,
nagyarcu szőke emberek.
Ó mennyi város, mennyi nép,
Ó mennyi messze szép vidék!
Rabsorsom milyen mostoha,
hogy mind nem láthatom soha!
Hubay Miklós:Időszerűségek a nemzetek egymás iránti gyűlöletéről
Kántor Lajosnak, szeretettel, a KORUNK különszáma margójára
A népek és nemzetek egymás közötti gyűlölete? Mi ez?
Az első világháború második évében ezt a kérdést baráti körben, visszafogott hangon, már föl lehetett vetni. Vajon a Herr Professor, aki a lélek hínárosában biztos kézzel kotorász, mit szól a fajták közötti gyűlölet jelenségeihez? Freud zavartan válaszol: „ez egy oly titok, hogy magam se tudom, mit mondjak róla.” (Freud: Zeitgemässes über Krieg und Tod. 1915.)
Közben mintha rágyújtott volna egy halálhozó szivarra…
Talán – talán majd egyszer a civilizáció fejlődése némileg változtat ezen – morfondírozik el a Herr Professor. Ámde egy kis nyíltság és kölcsönös őszinteség – a kormányok és a népeik között – ezt a fejlődést elősegíthetné.
A liberális klubok szivarfüstkarikái göndörödnek az efféle Végső Toleranciára apelláló bölcsességek fölött. De én most nem tudok hinni a Herr Professornak. S valószínűleg ő se tud hinni saját magának. Még csak egy esztendeje, hogy ő is skandálta a bécsi Ringen, együtt a többi ötvenmillióval: „Vesszen kutya Szerbia!”
– Miért? Uraim! Miért?