Keress

Szabadíts meg a töröktől!
(részlet)

Gömöry-kódex

Kérlek, nemes Asszonyom, Szűz Mária, hogy ne hagyj engemet szükségemben, se lelki, se testiekben, de igen jelesben az én halálomnak utolsó szükségében. És az te szerelmetes, édességes szent Fiadért szabadíts meg minket mind fejenként az gonosz törököktől, és tarts meg minket az te szent Fiadnak szerelméért az igaz keresztyén hitben, és törjed meg a gonosz szándékokat, kit teéretted engedjen és adjon meg az Atya, Fiú, Szentlélek, egy örök Isten. Ámen.

1516

Brodarics István: Igaz leírás a magyaroknak a törökökkel Mohácsnál vívott csatájáról
(részlet)

1526. augusztus 29.
Szigethy Gábor előszava

1526. augusztus 29-én, Keresztelő Szent János fejevételének napján délután a mohácsi síkon másfél órányi hősi küzdelemben elvérzik Magyarország. A király halott, halottak az országnagyok, lekaszabolt vitézek holttetemeinek ezrei borítják a vértől lucskos csatateret. Tomori Pál levágott fejét lándzsavégre tűzi a török, s győzelemittasan körbehordozza táborában. Szulejmán néhány napig várakozik, majd elindul Budára. Útjában az ország: fölégeti.

Ki lovon, ki gyalog, a magyarok az éjszaka leple alatt menekülnek. Ismeretlen kezek a Csele patak mocsarából kiemelik a király holttestét, és elföldelik; a hevenyészett sírhant körül főembereinek hullái rohadnak.

Az égen köröznek a keselyűk. Budán csomagolnak.

Brodarics István kancellár, szerémi püspök megtörten, gyalog Buda felé vonszolja magát. S amíg falutól faluig lopódzva, bújva a szerteportyázó akindzsik elől Budára tart, gondolatban lázas kérdéseket fogalmaz: mi történt Lajos királlyal, hányan maradtak életben, hányan pusztultak el, merre indult a török, Szapolyai érintetlen serege hol áll, mit csinál?

Brodarics István: Igaz leírás a magyaroknak a törökökkel Mohácsnál vívott csatájáról
(részlet)

A csata jele elhangzott, mire azok, akik az első sorban voltak, bátran nekimentek az ellenségnek. Ágyúink valamennyien eldördültek, de a harc csak kis kárt tett az ellenségben, noha a mieink számához képest elég heves volt, és többen estek el az ellenség közül, mint a mieinkből. Végre a mieink kemény viaskodására az ellenség hátrálni kezdett, akár mivel a mieink rohama erre kényszerítette, akár azért, hogy bennünket az ágyúk irányába tereljen. Hirtelen odasiet a királyhoz Báthory András azzal, hogy az ellenség menekülőben van, miénk a győzelem, törjünk hát előre, és segítsük a mieinket a hátráló ellenség üldözésében!

Előrenyomulunk erre mi is, árkon-bokron keresztül: s amint ahhoz a helyhez értünk, ahol az imént a harc folyt, sok halottat lehetett ott látni a mieink közül szerte a mezőn heverve, de még többet az ellenség közül, néhányan még éltek is és lélegzettek. A mieink ezalatt viaskodtak az ellenséggel, és bátran harcoltak, miközben a királyi csapat is odasietett, már amennyire a vérteshad sietni képes, de a jobbszárny kezdett meghajolni. Sokan eredtek futásnak azon az oldalon, azt hiszem, az ágyúgolyók ejtették őket rémületbe, melyeket az ellenség csak most kezdett harcba vetni. Ez a körülmény, meg az, hogy az ágyúgolyók most már a mi fejünk fölött szálldostak, akik a király mellett voltunk, valamennyiünkben félelmet keltett. És ettől az időtől fogva a király többé nem volt sorainkban!

Kemény Zsigmond: A mohácsi veszedelem okairól
(részlet)

Szóval a prelátusok és bárók birtokaik tekintetében felmentetnek a felkeléstől; a nemesek papirosra leírt törvény következésében végveszedelem esetében, az azt módosító gyakorlat szerint akkor sem katonáskodnak; a királyi bandérium, világ tudtára, csak egyedül határon túl vihető had, azonban ez is szűk jövedelem miatt szűk számra szorított; s még hogy egyet említsünk, a végvárak egy része őrizet nélkül, mert a katonák zsoldot nem kapva, azt odahagyták, s a várnagyok a kapu kulcsait a király kezébe visszaküldötték. Mégis ritkán vala nagyobb a túlbizakodó kérkedékenység, mint a végveszedelem ez éveiben. A fiatal magyar főnökök, midőn Buda utcáin végig rivalló kürtszó a Szolimán közelgetésével is egymást felváltó nagy lakomákra hívta össze őket, csak ujjokon lévő gyűrűikkel is képesek lennének, mint volt szokásuk mondani, öszverontani a pogányok sergét.