Keress

Petőfi Sándor: Fekete kenyér

Miért aggódol, lelkem jó anyám,
Hogy kenyeretek barna, e miatt?
Hisz meglehet: ha nincs idehaza,
Tán fehérebb kenyérrel él fiad.
De semmi az! csak add elém, anyám,
Bármilyen barna is az a kenyér.
Itthon sokkal jobb ízü énnekem
A fekete, mint máshol a fehér.

[Szita, szita...]
Szita, szita, sűrű szita,
ma szitálok, holnap sütök.
Hófehér kis cipót sütök.
Megvajazom, megzsírozom,
mégis, mégis neked adom.

Romhányi József: A pék pókja

Az apróka
pók-apóka,
s a porhanyó
potrohú
pókanyó
a pékségben
a szennyezett
mennyezetre
nyálból való
máló
hálót
font, -
pont.
A kópé
póknép
pótlék-
hálókat eresztve
keresztbe
a pókasztal fölött,
hálóból ebédlőt kötött.
Félt a péppel pepecselő pék,
hogy odapök
a pók,
illetve a liszttel
hintett púpos pépre tisztel.
Ezért leseperte az apróka
pókpárt a padlóra.
Csattant a fapapucs -
Fuccs!
Így járt pórul a két pupák
pék
pók.
Pukk.

A nagy kenyér Azt sütöm egyre
lisztet szitálok a kezemre
hogy az is szép legyen fehér
mielőtt véget ér az éj
Sütök dagasztok s nem remélek
nagyobb bért mint a péklegények.

Nem volt soha egy talpalatnyi földem,
egy szem gabonám nem termett soha.
Nem féltem, hogy a vetéseket zölden
szétveri a jég szöges ostora.

Nem szántottam és soha sem vetettem,
városban éltem. Messze volt a föld.
Áru voltam s áru volt a kenyér is,
amely az ételem mellé került.

Búzát vittem a malomba,
hej, de régen volt,
amikor még a Küküllőn
malom duruzsolt.

Megőröltem a búzámat,
lisztje, mint a hó,
örült neki a ház népe,
kivált nagyanyó.

Kosztolányi Dezső Negyven pillanatkép / Mézes kenyér

Külvárosi kapuban kisgyerek
száraz kenyeret majszol, ám – igézet –
az édes, ikrás napfény rápereg
s ő nyalni kezdi ezt az égi mézet.

Ady Endre: A kenyér

(részlet)

Mit esdve kért a jámbor názáréti,
Ma száz és száz átkozva, sírva kéri.
Nem változtunk mi, emberek: magunk,
De, jaj, sokan, nagyon sokan vagyunk.
Halk sóhajban ezreknek vádja reszket:
Ma nem egy váll hurcolja a keresztet...

Beléd haraptam, áldott kenyér,
és elborzadtam – Habfehér
tested kisértete oszlani
kezdett, zöldülni s foszlani,

s köröttem az eltünt szobák
falain, az utcán, a városon át
őt láttam mindenütt, csak őt,
a milliárdlelkű mezőt,

ahogy szétcsapott, ringva, – már
tenger volt, végtelen határ,
zöld végtelen, aztán rőt-arany.
Hány kalász élt ott, boldogan,

hány külön-külön kis akarat,
s minden kalászban mennyi mag,
és minden magban mennyi mult
s mennyi jövendő párosult!

[Mind a ketten pékek leszünk…]

Mind a ketten pékek leszünk,
Ha éhezünk, zsömlét eszünk;
Zsömlét eszünk sült libával, sült libával;
Nem törődünk a világgal!

Hogyha a pék lakomát tart,
Más fizeti meg az árát.
Ha reggelig elpityizál, elpityizál,
Egy zsemléből kettőt csinál.

Akki pékmájszterné lehet,
Nem eszik sült egeret.
Kalács sül a kemencében, kemencében.
Csaponn a bor a pincében.

Ha a pékné uj ruhát vesz,
Ötven vekni egy dekát tesz.
Ha kell neki téli kitli, téli kitli,
Mindjárt kisebb lesz a kifli.

Akki pékmájszterné lehet,
Szinházba is könnyen mehet, (mert)
Zsömléér is kap bilétetet, kap bilét,
Ha éhesek a szinészek.

Gyurkovics Tibor: Az új kenyér köszöntése

Búza, búza, búza,
búza koszorúja,
fonjuk a nyakunkba,
véget ért a munka!

Szántsatok és vessetek,
arassatok, emberek,
süssetek friss kenyeret,
mostmár ünnepeljetek!