Keress

Illyés Gyula: Buda, 1945. május

Jól esik itt a rom között
ülnöm mégis, az otthonomban.
Nap süt, odaát tál csönög,
mert csak a ház fele van romban.
De én ezt választom, a félig
nyilt falú-tetejű szobát.
A kerti hármas sír se rémít,
én ástam nektek, katonák.

Összedobált székek és képek,
földre hányt könyvek, bútorok –
letörölöm a törmeléket
egy hű asztalról, így írok.
Ládán ülve itt írok és itt
olvasok, innen hallgatom
a madarak csevetelésit
s kislányomét az udvaron.

Elképzelem (s ez a valóság)
egy ország rom-csúcsán ülök.
De enged már a szomorúság –
Bár a jajok, bajok, dühök
fölcsapnak rám, fröcskölve-zúgva –
Ülök a tenger mult felett
s szeretnék énekelni újra,
mint a madarak s gyerekek!

Jékely Zoltán: Háborúból
(részlet)

Kérdezzétek csak meg a köveket:
akarták-é ezt a históriát?
Faggassátok a földet, az eget:
kellett nekik ez az iszonyuság?

Vegyétek sorra az állatokat,
kikkel egy-földön étünk idelent:
akartak-é ily szörnyű dolgokat?
Legfeljebb a hiéna mond igent.

Jékely Zoltán: Légoltalmi litánia
(részlet)

Vártuk, vártuk azt a percet,
mikor foszfor-bomba serceg
s mindenkit pokolra kerget.
Békességesebb napokban,
álmunkban, tanfolyamokban,
készülődtünk rá titokban.
Fekhelyünkön hánytorogvást
elképzeltük azt a bombát,
mit a lég vitéze dob ránk.

Rába György: Háború után
(részlet)

A ház hamvába guggol régen kihűlt az ágyú
kiégett már a lélek a vad perzselni vágyó
a halál hidegen az arcunkba lehelt
tavasz jött nyár míg ajkunk körül a fagy letelt
A kormos fegyverekre a harci szekerekre
szemérmetlen vörösbegy pattan könnyelmü cinke
nyújtja gémberedett tagját s a közös tűztől
föláll kiben ma újra a napok gondja füstöl
s kinek szívét gorombán törte a háború
asztalra hajtja súlyos fejét az őszhajú

Márai Sándor: Verseskönyv
(részlet)

Feküdj le, ez a város ravatal most,
Az ifjúság pihen e romokon.
Ezer házból raktá e katafalkot,
A kék szalont már felverte a gyom.
Egy temlpm és egy ló teteme ásít,
Egy férfi könnyű gyermektestnek ás itt
Olcsó sírt, s vén nő dúdolgat, rekedt ­
A szél üres szobákban sepreget.

Faludy György: Álom, puha német ágyban
(részlet)

Ma a győzelem napja van. Holnap új országot
építünk fel, bűn nélkül, békén és hófehéren.
Hogy íly bitang munkánkban ne zavarjon: tartsátok
börtönben mindhalálig, a szeretet nevében!”

És akkor a tömlöcbe vittek. Sok hosszú éven
át csorgott rám az ólmos víz s vén kenyeret adtak
ennem, zöldes penésztől nyálkásat és a térdem
megbicsaklott a csúztól s csak ültem és a vastag

Illyés Gyula: Háborúk után
(részlet)

Tette dolgát a Föld szavunk szerint
hajolva, mint
kezes háziállataink.
Megszépült, megfénylett. Szemlátomást
kedvelte ezt az együttdolgozást.

S egyszerre: ágyú- és tetű-
karavánokkal fertőztettük gyönyörű
hajlatait, a vízdús, édes völgyeket –
Viszkető mocsok minden út.
Adnak egymásnak tüzvésszel jelet
a régi lánynótás faluk.

…Most meddő, morcos. Újra durva lett.
Hallgat, bár itt a kikelet
s minden fogan –
Mit tettünk vele? Oh, mit tettetek
a föld boldogságával, daltalan,
hazátlan emberek!?

Szabó Lőrinc: Háború után
(részlet)

Óh, szállni!… Vérmocskolt évek után
százszorszent híreket kapok:
Sohse örült még így az ember
s a tenger
egész megfiatalodott!

Óh, szabadulás!… Mámorosan
táncolnak körűl a szelek;
rózsák tolonganak szemeimben
s minden
rostomban ujjongás bizsereg:

indulok, s ahogy a virágbaborult
fát röpíti illata szárnya:
millió kalandor vágyamon
testtelen, parttalan, gazdagon
szétszállok a világba.

Gyurkovics Tibor: Béke
(részlet)

Még egyszer fölrepülni
az ismeretlen égre,
s a lengő madarakkal
azt kiáltani: béke!

Hol van az a szabadság?
És hol van a mi tájunk?
Mi örökösen égünk,
mi örökösen szállunk!

Márai Sándor: Föld, Föld!
(részlet)

Lakásomból mindössze néhány tűzfalat találtam. Az ostrom alatt a ház három bombatalálatot és több mint harminc gránátot kapott. A szemétdombon, amely törmelékekből, lépcsőfokok romjaiból, bútorroncsokból emelkedett a lépcsőház helyén, felmásztam valahogy az emeletre, és a pépes, romos domb tetején, ami valamikor az otthonom volt, megpillantottam a cilinderem és egy francia porcelán gyertyatartót. Fényképek hevertek a szemétben, közöttük az, amely - régen valamikor, az ostrom előtt - az íróasztalom felett lógott és Tolsztojt ábrázolta, amint Gorkijjal állong a Jasznaja Poljana-i kertben. Ezt a fényképet zsebre tettem és körülnéztem, mit vihetnék még emlékbe? A torlaszokon át behatoltam a szobába, ahol könyveim sorakoztak a polcokon. Szerettem volna megtalálni a bilingvikus Marcus Aureliust, aztán Eckermann Beszélgetéseit és egy régi magyar kiadású Bibliát. De a rendetlenségben nehéz volt tájékozódni. A légnyomás, mint valami papírzúzda, pépessé darálta a könyvek legtöbbjét. Mégis egy könyv sértetlen címlappal feküdt a szemétdombon, közvetlenül cilinderem mellett. Felemeltem, elolvastam a címet:  „A polgári kutya gondozásának könyve”, ez volt a cím. Ez a kötetet zsebre vágtam és óvatosan lemásztam a szemétdombról a földszintre. Ebben a pillanatban - később sokat gondolkoztam ezen - különös megkönnyebbülést éreztem.

Ottlik Géza: Próza
(részlet)

Buda ostroma - nem tudom, hogy meddig tartott 1686-ban vagy 1849-ben, de - 1944-45-ben nekünk hosszú volt a Pasaréten. Karácsony estéjétől február közepéig vesztegzár alatt, villany, gáz, telefon, s ami a legrosszabb: víz nélkül, s persze éhkoppon, mégiscsak túléltük. A hidaink mind a Dunában, még a Lánchidat sem tudta megmenteni valaki. Éjjel-nappal hallottuk az ágyúszót, bombázást. Elképzeltük, hogy mekkora lehet a pusztítás. De amit aztán később az ember a szemével látott, azt nem tudta előre elképzelni. Házsorok, terek, utcák tűntek el, város helyett hóba-sárba-földbe taposott romok, hullák, dögök, roncsok mindenütt. Mindenkinek az volt az első és legtermészetesebb gondolata, hogy hagyjuk itt azonmód ezt az egészet, és építsünk valahol másutt, lejjebb vagy feljebb a Dunán, egy városalapításra alkalmasabb helyen - ahol például a hidak nem futnak neki meredek hegyoldalaknak - egy új fővárost.

Harsányi Lajos: Ki az Úr?
(részlet)

Kezdetben volt az Isten.
Az Isten volt az Úr.
Azután jött a Tűz, Víz
Az Ég, a kék Azúr.
Majd jöttek a Királyok.
S azok lettek urak.
Aztán elűzték őket,
Kiirtva magjukat.
Majd jött a felséges Nép
És a Nép lett az úr.
Majd jött a szent Szabadság
S akkor az lett az úr.
Azután jött a Terror
S a Terror lett az úr.
Azután jött az Inség
S az Inség lett az úr.
Azután jött a Bőség.
(Nem lett belőle úr.)
 

Reményik Sándor: Béke

Valami furcsa összehangolódás,
Valami ritka rend –
Széthúzó erők erős egyensúlya,
Mély belső bizonyosság idebent –
Bizonyosság arról, hogy élni jó,
Szenvedni elkerűlhetetlen,
Szeretni tisztán: megistenülés,
Meghalni szép –
S a Kifejezést meglelni mindezekhez,
Megtalálni a felséges Igét:
Az Igét mindezekhez:
A Béke ez.
Orkán ordíthat aztán odakünt,
Robbanhat ezer bomba: kárbament,
De kárt nem okozott.
Bent:
Csend.
A Béke itt kezdődik.
Bent:
Csend.
Isten hozott.