Magyarországon 2001 óta Raoul Wallenberg születésének napja, augusztus 4-e hagyományosan a humánum napja. A svéd diplomata és társai embermentő tevékenységére emlékezünk ezen a napon, mindazokra, akik a vészkorszak idején önzetlenül mentették embertársaikat.
Wallenberg emlékét ma hazájában és Budapesten is számos emlékhely, utca, dombormű, szobor és emlékpark, egyesület őrzi. 2003-ban posztumusz Budapest díszpolgári címet kapott, a VIII. kerületben humán szakképző iskola vette fel nevét. A 2012-es Wallenberg emlékévben világszerte mintegy száz helyszínen szerveztek megemlékezést és kulturális programokat a svéd filantróp születésének 100. évfordulója alkalmából.
2012-ben az Igaz Emberekért Társaságának elnöksége, a Holocaust Közalapítvánnyal együtt – Raoul Wallenberg születésének centenáriuma alkalmából – megalapította a Helytállásért magyar embermentő elismerést. Az elismerő oklevelet olyan személyek vagy leszármazottjaik kaphatják meg, akik esetében kétséget kizáróan bizonyított, hogy a II. világháború idején zsidó emberek életét mentették meg. Az embermentők ünnepélyes köszöntése minden évben augusztus 4-én, Raoul Wallenberg születésnapján, a humánum napján valósul meg.
A Jeles napok szerkesztősége