Keress

Vas István: A süketnéma kislány
(részlet)

Ó, milyen volt a mosolya! Akárcsak
A kihűlt láva-táj szüret előtti,
Kínálkozó, önfeledt ragyogása,
A földi boldogság ígérete.
Kérdő szeme, kérdőn kinyújtott ujja
Sem volt már gyermeki, hanem a minden
Titok előtt fájó kiváncsiság.
Ha nem-et intett, maga a titok,
A szerelem volt, az elérhetetlen,
A nem-et mondva is fájdalmas, édes,
Minden, amit az élet megtagad,
A meg kell halni termékeny tudása.
És az igen! Ahogy valakihez
Odaszaladt, kezét kezembe adta,
Tekintete, a nyílt, a védtelen,
Ajándék volt, biztonság, bizalom,
Hogy ember és ember közt van remény.