2003 óta világnap hívja fel a figyelmet a halálbüntetés elleni küzdelemre, az Európa Tanács pedig 2007-ben a halálbüntetés elleni küzdelem európai napjává nyilvánította október 10-ét.
A világon először 1786. november 30-án, a Toscanai Nagyhercegségben törölték el a halálbüntetést. A példát azóta a világ államainak több mint felében követték, s több ország moratóriumot vezetett be a kivégzésekre, azaz felfüggesztette végrehajtásukat. Európában egyedül Fehéroroszországban van még érvényben a halálbüntetés. (Magyarországon 1990-ben törölték el.)
Az Amnesty International nemzetközi emberi jogi szervezet állásfoglalása szerint „nem állnak rendelkezésre olyan bizonyítékok, melyek azt igazolnák, hogy a halálbüntetés hatékony eszköze az erőszakos bűncselekményektől való elrettentésnek.” A világnap arra is emlékeztet, hogy a halálos ítélet a legalapvetőbb emberi jogot sérti, s hogy helyrehozhatatlan büntetési forma, mert egyetlen büntetőjogi rendszer sem képes kizárni annak kockázatát, hogy ártatlanokat ítéljenek el.
A Jeles napok szerkesztősége
Pilinszky János: Vesztőhely télen
Kit fölvezetnek? Nem tudom.
Kik fölvezetik? Nem tudom.
Vágóhíd vagy vesztőhely? Nem tudom.
Ki és kit öl? Ember öl állatot
vagy állat embert? Nem tudom.
S a zuhanás, a félreérthetetlen,
s a csönd utána? Nem tudom.
S a hó, a téli hó? Talán
száműzött tenger, Isten hallgatása.
Vesztőhely télen. Semmit sem tudunk.
Komjáthy Aladár: Akasztás
(részlet)
És lába mára deszkafokra lépett,
nem látta ott a sok kíváncsi népet,
egyik legény a hurkot rávetette
s a kötélen rángott már vézna teste.
Mikor nyakát a hóhér megcsavarta,
lilásszint öltött sápadt, vékony arca,
egy reccsenés s eltört szegény gerince:
már várta őt a hullaházi pince.
Az ég alatt ekkor oly néma csend lett,
miként ha isten rendelt volna csendet
s az emberek kik látták, mint lett vége
csak bámultak a szürke messzeségbe.
Kabódi Csaba – Mezey Barna: A halálbüntetés diadalútja az ókorban és a középkorban
(részlet)
A halálbüntetés kialakulása
A halálbüntetés korai nyomait három nemzetségi intézményben fedezhetjük föl. Az első ezek közül a bosszú volt, mely az esetek nagy többségében nem jelentette a sértő életének elvételét. A közösségek közötti bosszú gyakorlatában tapasztalható némi differenciálódás. A kisebb súlyú sértés büntetése más módon is kiváltható volt, de a vagyoni érdekeltség megjelentével már a nagyobb sértések esetén is megnyitották az egyezkedés lehetőségét. A megtorlás legszélsőségesebb formája ekkor már a vérbosszú: a sértett nemzetség a sértő nemzetség tagjának tette miatt emberéletben követelt elégtételt.
Az államhatalom kiépülésekor az uralkodó osztály fegyveres szervezete fokozatosan felügyelete alá vonta a társadalmi élet szabályozását, s ezen belül is a büntető viszonyok ellenőrzését. A tiltás mellett a vérbosszú korlátozásának kézenfekvő módja: hasonló jellegű és súlyú, de már az állam által végrehajtott megtorló intézkedés kilátásba helyezése. Megjegyzendő, hogy az állam a végrehajtást gyakran csak ellenőrizte, magát a kivégzést sok esetben — állami közreműködés mellett — a magánfélre bizta. S a sértő bűnhődését követelő nemzetség, látván az ő céljával azonosnak tűnő állami igazságszolgáltatás törekvését, könnyebben mondott le a magánúton megvalósított igazságkeresésről.
Gulyás Attila: Halálbüntetés Magyarországon
(részlet)
A halálbüntetés a legsúlyosabb, az élet elvételét eredményező büntetőjogi jogkövetkezmény, egyúttal a legrégibb büntetések közé tartozik. Hammurapi óbabilóniai uralkodó (i.e. 1792-1750) törvényei említik elsőként a halállal fenyegetést. A Lex Talionis, a szemet szemért, fogat fogért elve az Ótestamentumból került át a római jogba és a keresztény igazságszolgáltatásba is. Az ókori és a középkori büntetési rendszerek egyik legmarkánsabb vonása, a halálbüntetés igen gyakori és sokszor kegyetlen végrehajtási formákban történő előírása és alkalmazása uralta ezt a történeti kort. A jelzett időszakban ugyanis a halálbüntetés a legtöbb bűncselekmény rendes büntetése volt. Ezen korai korszakokban az emberi életnek nem volt nagy értéke, az emberek tömeges halálával lehetett számolni a mindennapi életben is. Az uralkodó vallásos szemlélet hatására, amely mélyen átjárta a hétköznapi élet minden részletét, a középkor embere számára nem a múlandó földi dicsőség, hanem a földi életen túli világ kapott egyértelmű jelentőséget.
Utópia című főművében az elsők között foglalt állást a halálbüntetés igazságtalansága, túlzottan gyakori alkalmazása ellen Thomas Moore (Morus Tamás). Azonban csak a XVIII. századi felvilágosodás időszakában, a büntetőjog nagy átalakulási korszakában jött létre az a mozgalom, amely a halálbüntetés megszüntetését tűzte zászlajára. Kiváltképp Beccaria „Bűntett és büntetés" (1764)2 c. korszakos műve volt döntő hatású, amelyben a szerző kifejti, hogy a halálbüntetés „sem nem célszerű, sem nem szükséges. " Ezen általános tétele alól két esetben enged kivételt: egyrészt a nemzet biztonsága szempontjából, másrészt másoknak a bűncselekmények elkövetésétől való visszatartása végett lehet indokolt a halálbüntetés.
