Az Európa Tanács 1990. február 22-én tette közzé a bűncselekmények áldozatainak chartáját. Ez a nap azóta A bűncselekmények áldozatainak napja, amelyet 1993-tól Magyarországon is megtartanak. Bűncselekmény áldozata egyfelől a bűncselekmény, a tulajdon elleni szabálysértés közvetlen sértettje, valamint az a személy, aki a bűncselekmény és/vagy tulajdon elleni szabálysértés következtében szenvedett el valamilyen sérelmet. A nap célja, hogy felhívja a közvélemény figyelmét az áldozatok iránti szolidaritásra, és növelje az áldozatoknak járó jogi támogatás mértékét.
François Villon: BALLADA A KALÓZOK SZERETŐJÉRŐL (részlet)
És éjjel, ha kiment a folyosóra,
egy-egy éhes hím gyakran rálesett,
ki ott mindjárt a bűzhödt kőpadlóra
teperte le: s ő mindent engedett.
S mikor a férfi vállait harapta,
s mellét kereste borgőzös szájával:
ő a hajóra gondolt
nyolc ágyúval s tizenhét vitorlával.
George Kohlieser: Túszok a tárgyalóasztalnál. Konfliktuskezelés mesterfokon
(részlet)
A túszejtés, tússzá válás bonyolult lélektani állapotában a kötelékteremtés az érzelmi kapcsolat kialakításának képességét jelenti még a legnehezebb vagy legveszélyesebb emberrel is, abból a célból, hogy a problémára, vagy az ellentétekre megoldást találjunk. Olyan kapcsolat létrehozásáról van szó, amelyben megértjük, hogy mit akar, vagy mire van szüksége a másik személynek, majd a támadásra, vagy menekülésre késztető belső érzelmeink ellenére fenntartjuk a kapcsolatot.