Peregrinus a középkorban élt (†1345), a szervita rend tagja volt. Üszkösödő lába hirtelen meggyógyult, ezért a lábfájósok, köszvényes betegek védőszentje lett. Tisztelete rendjének buzgólkodására igazában szentté avatásával (1726) bontakozott ki. Középpontja a bécsi, rossaui szervita templom: itteni ünnepe és nyolcada még századunkban is valósággal népünnepélynek számított. Sajátos bécsi szokás, hogy frissen sült, forró kiflit (Peregrinikipfel) szoktak ilyenkor a bécsiek fogyasztani.
Érthető, hogy Peregrinus régi, hazai barokk tiszteletének nyomait szervita templomaink őrzik. Ilyenek a budapesti templom régi, fogadalmi tárgyakkal ékesített, feltűnő Peregrinus-oltára, a lorettomi, Nádasdy Ferenctől épített templom Peregrinus-kápolnája, a szent életét megörökítő barokk freskóciklussal az egri templom homlokzatának Peregrinus szobra. Fertőszéplakon Széchenyi Zsigmond, aki egyik hadjáratában a lábán megsebesült, Peregrinus-szobrot állíttatott (1739). Peregrinus-kép látható a győri karmelita, a móri kapucinus, a budai Szent Anna és Szent Erzsébet, továbbá a bajai belvárosi templomban, ami azt mutatja, hogy a kultusz a barokk időkben már átlépte a szervita lélekgondozás határait. Rábasebes templomában freskó ábrázolja (1791) Peregrinust. Keletkezésének közelebbi körülményei ismeretlenek. Sopron környékén is régebben eleven lehetett a szent tisztelete, amit Bécsnek és a szemita lorettomi kegyhelynek földrajzi közelsége magyaráz. Így Sopronban is ismeretes volt a Peregrinus kiflije.
