Őrangyalok ünnepét a XVI. században Spanyolországban kezdték megülni. Innen terjedt el a Tridentinum hatására is Európában. Az Egyházban a XVII. században vált általánossá. Először szeptember első vasárnapján ünnepelték, így hazánkban még a századfordulón is. Később került X. Pius intézkedésére végérvényesen Mihály arkangyal nyolcadába, mai helyére.
Nemes Nagy Ágnes: Angyal
(részlet)
Én láttam angyalt. Az se jó.
Futott, nem értem el.
Olyan mindenki angyala,
amilyet érdemel.
Rákos Sándor: Őrangyal
(részlet)
angyal ne hagyj el kertünk alján
fagy sziszeg és farkasok járnak
riaszd a gonoszt rárivallván
amíg virrasztod éjszakámat
Szabó T. Anna: Leskelődők
Langyos ködbe balzsamozva
mint az őszi csillagok
néznek - titkon sejted őket -
gyermekarcú angyalok.
Érthetetlen, hallhatatlan
csöndbe mártott dallamok -
ködbe burkolózva állig
láthatatlan angyalok.
Szabó Lőrinc: Őrangyalok
(részlet)
Még nincs meg az ember, amikor
jön az egyik, a fekete angyal,
könyörögve néz a tények
arcába, aztán
elborzad, és irgalmas keze
már az anyaméhben,
előre, igyekszik
becsukni a lélek szemeit.
Radnóti Miklós: Sem emlék, sem varázslat
(részlet)
Semmim se volt s nem is lesz immár sosem nekem,
merengj el hát egy percre e gazdag életen;
szivemben nincs harag már, bosszú nem érdekel,
a világ ujraépül, – s bár tiltják énekem,
az új falak tövében felhangzik majd szavam;
magamban élem át már mindazt, mi hátravan,
nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem
sem emlék, sem varázslat, – baljós a menny felettem;
ha megpillantsz, barátom, fordulj el és legyints.
Hol azelőtt az angyal állt a karddal, –
talán most senki sincs.
Vajda János: Angyal jár a földön
(részlet)
Látom őt naponta... szüntelen;
Aranysugáros zöld mezőben
Előttem jár, rám néz, mosolyog
Szűz ártatlansága örvében.
Szép szeme úgy ragyog, úgy örül
Annak, amit szíve nem is sejt,
Szárnyaival néha meglegyint,
S egyik percben másikat felejt.
Ahová lép, éled, nő a fű;
A virágnak rajzik illatja;
Kristályfehér teste tükrében
Látszik a harmatcsepp árnyéka.
Tarka fényes, ittas pillangók
Seregestül esnek, ott halnak
Elszánt élethalál-versenyben,
Hogy fehér vállára szálljanak!
Körülötte a langy levegő
Délibábbá reszketi magát,
Melyen a majd széjjelolvadó
Nap sugára törekedik át.
Három, három, három, három, három angyal szállt felém.
Egyik fehér, mint a felhő, másik könnyű, mint a fény.
Harmadik úgy hullt a földre az égből egyenesen,
mint egy könny szemből a szívbe, nedvesen és nehezen.
Hogyan óvjam meg az elsőt, hogy ne kapjon foltokat
ujjaimtól? hogyan tartsam szorosan a másikat,
hogy ne tudjon elröpülni? és az utolsót hova
rejtsem el, hogy senki, senki meg ne lássa őt soha?
Óh jaj, késő! már az első hószin angyal csupa folt!
És a másik messzeszállott, aki olyan könnyű volt!
Harmadikat szégyenemre látja az egész világ,
mert gyászomban széjjeltéptem lelkem őrző fátyolát.
Dsida Jenő: Chanson az őrangyalhoz
(részlet)
Örzőangyal, akihez hajdanában
– zirr-zurr! –
fohászkodtam sötét gyermekszobában,
– töf-töf –
nagyon kérlek, az Úrjézus nevére:
állj kicsit a sarki rendőr helyére!
Dsida Jenő: Merre száll?
(részlet)
Valahol fent két lila szárny ég
rohanok mord és hideg árnyék
botladozom magam összesebezve
messzire messzire – messze
Ó merre száll az a langy dal
az a fényes mennyei angyal?
kinek lila szárnya ragyog
kinek én csak az árnya vagyok.
Géczi János: Mit nem
(részlet)
Hajnali háromkor, ahogy félrevert, rángó szívem felijesztett, egy egészen picike angyal ült – láttam – az elalvás előtt padlóra helyezett könyv lakksíkos gerincén. Gondolom, maga a könyv fontos, mert egyéb helyet is választhatott volna az ujjamnál nem nagyobb lényecske: ott ingázta meztelenlábát a Times betűk fölött, sarka épphogy leért az Ágneshez. Két aprótenyerével meg azt a kőrislombot simogatta (pontosan: azt a fényképbe jegecesedett laza lombkoronadarabot), amely felülről határolta a borítónyi látképet. A krisztinavárosi templomot s az előtte megbarnult, leveles gesztenyefát. Csöpp üreget éreztem a mellkasomban, kongót, hűvöset. És súlyosat. Miért nőtt meg, mint a holdfény a zongora alatt, hirtelen a tömegem? Hát ilyen egyszerűen távozna testből a lélek?
Az angyal komoly, tárgyilagos tekintettel vizsgálta verítékes arcomat. Homloka fehér volt, mint a norvég papiros. És olyan ránckaristolt, amilyeneket a kézírás szokott csinálni a lapokon.
Juhász Ferenc:Az angyallal-verekedő
(részlet)
Éltem, szenvedtem, dolgoztam, írtam. Időm hallgatni nem volt az angyal szárnya-suhogását. Csak hallgatni dermedetten, ahogy zuhog az űr örvényeiben. De szárnyai égő vaspikkelylomb-ütését éltem és élem. Hogy ki ez az Angyal? A Múlhatatlan Múlandóság. Az ébrentartó, a bíztató, az életre-üldöző, a szorongató, a fojtogató, a haláltekintetű.
Gárdonyi Géza: Andorás körösztje
(részlet)
[…] Mer a világ urának sokféle a gondja.
– Hát akkor miért emlegeti kend mindig minden csekélységben?
– Az csak szójárás, tekintetes uram.
– Hát csak szójárás?
– Az. De azért van akarat rajtunk Istennek szent parancsolatából. Van. Mert az őrzőangyal miért volna kirendelve? Ló mellett ember, ember mellett angyal. De gonosz eb ám az ember, tekintetes uram.
– Hogyhogy Andorás bátyám?
– Hát úgy, tekintetes uram, hogy félre-félrehág a teremtett ember, kivált, míg fiatal. Hej, nagyokat ránt olyankor az angyal rajta.
Gárdonyi Géza: Angyal az iskolában
(részlet)
Egy fiúcskának valami belső baja volt. Ahogy ment az iskolába, megtántorodott és meghalt.
Az őrzőangyala felölelte a lelkét, és vitte fölfelé.
De a fiúcska sírva fakadt:
– Csak ma nem történt volna ez a halál! – mondotta. – Anyámnak holnap van a nevenapja. Örömnap minálunk. De ezentúl sír ő majd ezen a napon.
Éppen a Holdnál tartottak.
– Ülj hát ide le! – mondotta az angyal. – Visszatérek, és elrejtem a testedet. Két napig meg nem találja senki, meg nem tudja senki.
Hát visszaszállt. Elrejtette a holttestet, aztán felöltötte a fiúcska furcsa alakját, és elment az iskolába.