Ivó Bretagne szülöttje (1253–1303), aki a szegények ügyeit nagy bölcsességgel, jogi tudással és szeretettel védelmezte mind az egyházi, mindpedig a világi bíróságok előtt. Középkori egyetemek jogi karának, továbbá a jogtudósoknak, jogászoknak, ügyvédeknek, törvénybemenőknek védőszentje. A római S. Ivo, a vele összefüggő Sapienza néven emlegetett egykori pápai, most állami egyetem (1303) barakk temploma az ő oltalma alatt áll.
Tisztelete főleg a jezsuita barokk, vagy a Collegium Germanico-Hungaricum magyar növendékeinek közvetítésével hazánkba is eljutott, de szélesebb társadalmi körökben nem vált egyetemessé. A nagyszombati, majd pesti egyetem jogi karának ő volt a patrónusa. 1695-től kezdve ünnepélyesen ülte meg névünnepét: vagy valamelyik professzor, vagy egyik kiváló hallgató méltatta Ivó érdemeit. Így volt a XVIII. században is. Trencsénben színjátékkal is ünnepelték (1729).
A kiscelli trinitárius templomnak az óbudai templomba került oltárképe Ivót úgy ábrázolja, hogy a szegények írásbafoglalt kérvényeit angyalnak nyújtja át, mintegy mennyei elintézés végett. Oltára állott a budavári Nagyboldogasszony templomban is, amely a XVIII. században tudvalevőleg a jezsuiták kezén volt.
Az Ivó név a régi, jókedvű, mulatós jurátusokban rokon képzeteket szült.
Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium
(részlet)
Egy Szeged környékén, Szőregen följegyzett félnépivé vált diákdal szerint:
E szép szóra: jurátus, jurátus,
Ej de ráillik a tus, a bor tus!
Többet ér ez mint a jus, mint a jus,
Élj hát vele jurátus, jurátus.
Ősapánk is szent Ivó, szent Ivó,
Nem volt soha vízivó, vízivó.
Hogy éltében tusozott, tusozott,
Azért szentté változott, változott.
