Erhard talán Bonifác térítőtársa, Regensburg püspöke (700 táján). A jószágnak egyik délnémet védőszentje, de szokták pestis ellen is segítségül hívni.
Középkori misekönyveink számontartják, de tiszteletének csak néhány egykorú nyomával találkozunk: a pozsonyi Szent Lőrinc-templom Erhard-oltárával (1441). Nyilván szintén középkori a patrociniuma Újrétfalu (Wiesfleck) templomának a mai Burgenlandban.
A barokk időkben, főleg a XVIII. században meginduló német bevándorlás során Erhard céhpatrónusként bukkan föl. Így a tatai és szegedi cipészek céhe, amely sokáig őrizte német jellegét, őt választotta védőszentül. A szegedi mesterek 1836-ból való céhzászlaja már a szakma lassú magyarosodását tanúsítja, hiszen nyelvünkön olvasható az egyik oldalán: SZENT ERHARD PÜSPÖK KÖNYÖRÖGJ ÉRETTÜNK! Maga a püspök minden különösebb jelvény, utalás nélkül látható rajta. Ugyanakkor azonban megjelenik már mellette a helyi magyar hagyomány győzelmes képviselője, István király is, aki egyébként a szegedi színmagyar csizmadiák régi patrónusa volt.
Illyés Gyula: Az együgyű csizmadia mint csodadoktor
(részlet)
Magyar népmese
– Mit akarsz velem, te szegény ember? – kérdezte a király.
Elővette a csizmadia a csizmát, s azt mondta:
– Felséges uram! Egy pár csizmát hoztam magának ajándékba.
Elvette a király a csizmákat, felpróbálta; mindjárt nagyon megszerette, olyan szép volt, úgy illett rá. Azt mondta:
– Ez csizma! Megér ez nekem egy tál aranyat is. Mindjárt kiméretem.
De a csizmadia azt mondja a királynak:
– Felséges uram! Nem kell nekem a tál arany. Hanem méressen ki nekem inkább száz szál vesszőt a hátamra.
Csodálkozott ezen a király. De hát a kívánság – kívánság! Küldött a vesszőkért meg a vesszőző padért. Amikor behozták a vesszőket meg a derest, azt mondotta a csizmadia, hogy hívják be a kapunállót is, mert az első ötven vessző annak jár. Jött a kapunálló.
– Akarod a fele ajándékot? – kérdezte a csizmadia.
– Már hogyne akarnám! – felelte a kapunálló.
– Adjátok ki neki! – mondta nevetve a király.
A szolgák lekapták a kapunállót, kimérték neki becsületesen a száz vessző felét. Alig ért ez ki, hívatták be az ajtónállót. Így járt az ajtónálló is: az is vállalta, az is megkapta a részét.
A királynak annyira megtetszett ez a nem is olyan együgyű csizmadia, hogy két tál aranyat adott neki.
[Szép a csizmadia, mikor megy a vásárra: …]
(részlet)
CSIZMADIACSÚFOLÓ
Szép a csizmadia, mikor megy a vásárra:
Felül a ládára, rágyujt a pipára;
Rágyujt a pipára, ugy megy el a vásárra,
Vagy élni, vagy halni, vagy sok csizmát eladni.
Vagy otthon az asszonytól cudarul kilakolni.
