Keress

Jacobus de Voragine: Legenda Aurea
(részlet)

Dénes (Dionysius) azt jelenti: ‚hevesen menekülő’, vagy származtathatjuk a dyo, azaz ‚kettő’ és a nisus, azaz ‚felemelés’ szavakból, mintegy ‚két dologban felemeltetett’, tudniillik testében és lelkében. Avagy a Dyana, azaz Venus, a szépség istennője, és a syos, azaz ‚isten’ szavakból, mintegy ‚istennek tetsző’. Vagy miként néhányan vélik, a dionysia szóból, mely Isidorus szerint részegség ellen hathatós fekete drágakő. Dénes tehát hevesen menekült a világtól, tökéletes lemondással; felemeltetett a belső világ szemlélése által; Istennek tetsző volt ékes erényében, és hathatós volt a bűnösök számára a vétkek részegsége ellen. Megtérése előtt sok névvel illették. Nevezték Areopagitának arról a faluról, ahol lakott, de mondták Theosophusnak, azaz Isten bölcsének.

Jankovics Marcell Jelkép-kalendárium
(részlet)

Mártírszüret

Legendája szerint a halott vértanú a fejét a hóna alá kapta, és a maga lábán ment a sírba kivégzése helyéről (Mons Martyrum, „Mártírok hegye”, a mai Montmartre). Így, fejével a hóna alatt, püspöki ornátusban ábrázolják. Ez a groteszk motívum ugyanabból az ősi kelta kalendáriumi mítoszból kerülhetett Dénes legendájába, melyből a Sir Gawain és a Zöld lovag című lovagi románc formálódott. Ez utóbbi titokzatos hőse az erdőlakó örökzöld óriás, akinek hiába vágják le a fejét, azt hóna alá kapva odébb áll, s a következő esztendőben sértetlenül tér vissza. A Zöld lovag az évente megújuló vegetációt jelképezi. Növényi szimbóluma, az örökzöld magyal Mars isten északi megfelelőinek volt a szent növénye. A „magyallovag” (nálunk zöldember, bodzakirály) lefejezése különböző fordulati ünnepek (máj. 1., karácsony) játékos szokásaként egészen a legutóbbi időkig fönnmaradt Európában. A jelképes kivégzés Frazer leírása szerint úgy ment végbe, hogy a zöld lombokba öltöztetett „áldozat” a feje fölé tartott egy botra tűzött maszkot, s azt csapta le a „hóhér” kardja. (A Zöld lovagról szóló elbeszélés ezért beszél óriásról.)

Határ Győző: Életút
(részlet)

Egy ilyen éjszakába nyúló társalkodás közben fölmerült Párizsi Szent Dénes csodája (akit Te és a franciák szeretnének azonosítani Dionüsziosz Areiopagitésszel, de ez a jámborság megtévedése); az a szent hitünket hirdető hitvalló vértanúhalált halt, de lefejezésekor iszonytató csoda történt: mindenek láthatták, hogy alig hersent le fejével a hóhér kardja, a szent a fejet felkapta, hóna alá vette – és így masírozott vele kerek két mérföldet, amíg angyalok várása, angyali kórus lehatolása mennyekből és más jelek ott, ahol elhantoltatnia rendeltetett, megtorpanásra nem késztették, mikor is a megásott sírgödörbe fejét begurítva, ő maga is belébukfencezett. A teremben lévő filózofusok közül egyesek kukacoskodni kezdtek, firtatva a „két mérföld” értelmét, amennyit nyaka-csonkjával azon véresen és előrefordított, tágra nyílt szemű fejével – hogy lássa, merre megy – a feje híja szent menetelhetett; mert a latinban milia passuum áll, ami kétszer ezer lépés, ám a francia lieue, a mérföld háromannyi, ha nem több; nem is beszélve az angol league-ről, ami három francia mérföld, márpedig Alban Butler Szentek Élete angol változatában ez áll, s így meglehet, hogy Szent Dénes hat mérföldet is megtett fejével a kezében s az legalább 15000 lépés… A vitát hajnaltájt, odafordulva vendégeihez, maga du Deffand marquise vágta el: uraim, a távolság nem számít – az első lépés a nehéz: la distance n’y fait rien; il n’y a que le premier pas qui coûte…

Verseghy Ferenc: Bacchus' dicsérete
(részlet)

Nincs Bacchusnál a' nagy égben
    emberségesb istenség.
Nálla nélkűl nincs inségben
    szivtágitó könnyebbség.
Zevsz apjoknak nagy vendégi
    ásítoznak, alszanak,
még Bacchusnak nedvességi
    jó kedvet nem gyújtanak.
Ő a' földi vigságoknak
    lelkesitő gyámola,
ő a' társos asztaloknak
    gondszéllesztő angyala.

Petőfi Sándor: A borozó
(részlet)

Gondüző borocska mellett
Vígan illan életem;
Gondüző borocska mellett,
Sors, hatalmad nevetem.

És mit ámultok? ha mondom,
Hogy csak a bor istene,
Akit én imádok, aki
E kebelnek mindene.

Vörösmarty Mihály: Fóti dal
(részlet)

Hejh barátom, honfi társam,
     Bort igyál.
Víg, komor, vagy csüggeteg vagy,
     Csak igyál.
Borban a gond megbetegszik,
     Él a kedv.
Nincs a földön gyógyerőre
     Több ily nedv.

Juhász Gyula: Dionysos borából
(részlet)

Nunc est bibendum! Itt van
Az ihlet drága perce,
A röppenő, örök perc.
Napoleont ilyenkor
Csókolja homlokán a
Nikészárnyú szerencse,
Goethét a múzsa és lány,
Ilyenkor forr a vér és
Fogan az áldott csíra,
A jövendő. A kalmár
Aranya most gurul és
Én most kezdek dalolni!

Tóth Árpád: Mámor
(részlet)

Jöttél, s ím drága must edénye lelkem,
Szűzlány fehér lábával megtiport kád,
A púpos bánatok rikoltó torkát
Méz-íz csitítja: ó, tán most születtem!

Szálljunk aranyhajóra most mi ketten,
Röpítsen el, ne tartsa semmi korlát:
Szállj, drága perc, feszítsd forró vitorlád,
Ma ránk vár minden édes ismeretlen!

[Nem iszom bort, csak a szőlő levét..]

Nem iszom bort, csak a szőlő levét,
De azt is úgy, ha megszűrik elébb.
Szeretem én a barna menyecskét,
De azt is úgy, ha megcsókol elébb.

Nem iszom bort, fogadásom tartja,
Iszom vizet, ha a rózsám adja.
De azt is úgy, ha szájából adja,
Mint a galamb, ha párját itatja.

Még azt mondják, hogy részeges vagyok,
Hogy én gyakran a korcsmába járok.
Mondja nekem akárki szemembe:
Kiét ittam világéletembe?

Csukás István: Borban elúszó esték, émelyig
(részlet)

Borban elúszó esték, émelyig mámor –
szívem iszonyún rugkapál, iszonyún álmodik,
náthás orrú ősz szipog, mélyen harákol
a tömött kocsma: lucskos tüdő, nyeli a nikotint;
a falhoz támaszkodom az utcán, fehéren,
csak hit vagyok, mely kancsal szemsarokból
néz föl s csillagot keres a köldöktelen égen,
csak én vagyok halálos józan itt,
ki a torokig húzódtam fel vadul,
hogy kiökrendezzen vagy kikiáltson
a fájdalom vagy öröm, ha nyomtalanul
eltemet szépnek álmodott világom.