Antal, vagyis Antal apát, másként Remete Szent Antal (†356) beteg embernek, beteg jószágnak hajdanában nagy tiszteletben álló patrónusa. A népmese világát idéző legendáját több kódexunkban olvashatjuk. Itt a Debreczeni-kódex rövidebb változatából merítünk. Úgy érezzük, hogy kiváló mesekutatásunknak tüzetesebben kell foglalkozni legendáink meseszerű megnyilatkozásaival is.
Antal jámbor nemes szülék gyermekeként született, korán elárvult. Vagyonát elosztotta a szegények között, húgát monostorba ajánlá, maga pedig a pusztába vonult. Egy remete oktatta, majd teljes egyedüllétre vágyva, továbbment. Nagy sok háborúságokat szenved vala ördögöktől, melyeket böjtölésökkel, imádságival és vigyázásival mind meggyőz vala. S mikoron a bujaságnak lölkét meggyőzte volna, neki jelönék az ördög és lábai eleibe esvén, mondá: én vagyok a bujaságnak ördöge, meggyőzél immár. Kit Szent Antal elűze előle szent keresztnek jegyével és azután úgy mondá a pusztába lakozóknak: oly igen undok állat az ördög, hogy soha továbbá immár őtőle nem félök. S ennek utána keményebb életöt foga magának, mert gyakorta mind az teljes éjet vigyázásba és imádságba múlatja vala el. Egyszer eszik vala napjában vecsernye után, csak kenyeret, egy kevés sóval meghintvén, vizet iszik vala. Néha harmadnapég sem eszik vala. Mindönkoron a mezítelen földön fekszik vala és ciliciumba jár vala.
Jacobus de Voragine: Legenda Aurea
(részlet)
Egyszer elragadtatásban látta, hogy az egész föld tele van szövevényes csapdákkal. Felkiáltott: „Ki menekülhet meg ezekből?” „Csak az alázat” – hallotta a választ. Másszor az angyalok az égbe ragadták, de rögtön ott termettek a démonok, hogy feljutását megakadályozzák. Születése óta elkövetett vétkeit vetették szemére. Az angyalok azt mondták nekik: „Nincs szükség e vétkeket felsorolni, mivel az Úr irgalmából már eltöröltettek. Azt mondjátok meg, ha tudjátok, milyen vétkeket követett el, mióta szerzetes lett!” Egyet sem tudtak rábizonyítani, s így az angyalok Antalt szabadon vitték a magasba, majd hozták vissza a földre.
Antal magáról meséli: „Óriás alakjában láttam egyszer az ördögöt, aki azt merészelte állítani, hogy ő Isten ereje és gondviselése. Megkérdezte: »Antal, mit adjak neked?« Én pedig jól szembe köptem, és Krisztus nevével felfegyverkezve rátámadtam, mire rögtön eltűnt.”
Egyszer megjelent neki az ördög olyan magas termetet öltve, hogy feje az eget verte. Antal kérdésére, hogy ki lenne ő, azt válaszolta, hogy ő a Sátán, s hozzátette; „Miért harcolnak énellenem a szerzetesek, és miért átkoznak a keresztények?” Antal így felelt: „Jogosan teszik, mert gyakran szenvednek cselvetéseidtől.” Mire a másik: „Én sohasem zaklattam őket, ők egymást zavarják. Én már majdnem megsemmisültem, mert mindenütt Krisztus uralkodik.”
Ráolvasás
(részlet)
Elindult Szent Antal
hét fiával,
hét leányával,
fene farkasával,
vad oroszlánjával,
hetvenhétféle tüzes orbáncos sebeivel.
Megtalálkozott boldogságos Szűz Mária.
„Hová ménsz, Szent Antal
hét fiadval,
hét leányodval,
fene farkasával,
vad oroszlánjával,
hetvenhétféle tüzes orbáncos sebeidvel?”
„Megyek Máriához,
piros vérit kiszívom,
gyenge szivit elszorítom.”
„Térj meg, szent Antal,
menj el az erdőre,
Ott vannak a vad leányok,
piros vérüket szívd ki,
gyenge szívüket szorítsd el!
Térj meg szent Antal.”
Határ Győző: Életút II.
(részlet)
Tudod, az első egyiptomi remeték a lükopoliszi sivatagban, Memphisz pusztáin vagy a Nílus deltájában (itt szépen elkeverve a pogányság szent-embereivel) Remete Szent Antal, a szerzetesmozgalmak elindítója, Remete Szent János és a „sivatagi atyák” gyakorta rendeztek koplalóversenyt; mert rájöttek, hogy az éhezésnek angyaljárás, ördögi kísértetek a „természetfölötti” látomásainak valóságos orgiája jár a nyomába (ők maguk használták az „orgia” szót).
Faludy György: Álom, puha német ágyban
(részlet)
térítők, kiket messze földön kerékbe törtek,
vagy Rómában ápolták a pestiseseket;
és Remete Szent Antal, kit mindig ronda szörnyek
kísértettek meg pőre hajadonok helyett;
festők, kik vézna kézzel aranyozták a sápadt,
liliomos Madonnát a nyirkos dómfalon,
és névtelen barátok, kik jéghideg cellákban
másolták a Missale-t, vénen és félvakon;
