Keress

Csorba Győző: Rom és rét
(részlet)

Amikor hajdanában éltek még e romok: erőd-templom voltak, zömök kerítés-bástya és kisded lelkész-lak.

A vaskos falak között öröm, gyász, hála, szorongás, szenvedély kavargott, izzott, hujjázott, fuldokolt.

Lőrések hunyorognak a július-délutáni nap-özön kíméletlenségében, a szentegyház piros-vörös téglái-kövei között. Katonák is tanyáztak itt valamikor vagy civil fegyverforgatók. Védekeztek és védelmeztek, s nyilván ettek-ittak, köpködtek, káromkodtak, sőt szeretkeztek is, ha éppen úgy adódott.

A templom-hajó viharvert gálya a rét-tenger horizont-emelkedőjén. Viszi a gálya, viszik a romok süket konoksággal a halott maradandóságot. Viszi a maradandóság, viszi az időben süket konoksággal a halott romokat.

Jékely Zoltán: Romház

Három esztendő s úgy szedik ki őket,
mint háromezeréves múmiákat.
Vagy még úgy sem – Irtóztató vég!
Én is ott lehettem volna,
te is ott lehettél volna,
ember, Gondviselésed áldjad!

Kicsi ládákba teszik őket,
mint a szemetet, ládikákba,
hadd készüljenek ott tovább a
hitt és vallott feltámadásra.
És lassan kiürül a pince;

csak a házmester hátgerince
marad, a gróf medencecsontja,
meg az írónő koponyája.

Illyés Gyula: Fogyasztó társadalom
(részlet)

Én művem-bűnöm is? – hogy hull a csipkés oromzat.
      És szobrok ujja, orra letörik.
A hódítók közé, kik éjt-nap utca-hosszat
      rontják a város műemlékeit,
      hidait, kupoláit, hölgyeit,
a martalóc-hadakba engem is besoroztak.

Somlyó György: Ásatás
(részlet)

Tört oszlopfő
(ez lehetne a jelkép)
(akár jelkép is lehetne)
miből törött ki
Szentélyből       Palotából
Vagy sehonnan
eleve selejt csak
amit elhibázott a kőfaragó
(egy perce vagy kétezer éve)
Csak márványa             VAN
a többi                         VOLT
mint a hettita királylány
vagy mint (ki-ki tetszése szerint)
(egy perce vagy kétezer éve)

Nemes Nagy Ágnes: Múzeumi séta
(részlet)

Aztán a kvázi-oszlopok közül kilépni a térbe, a lépcső legfelső fokáról egy pillantás a lusta, nagy látkép felé, Dunára, szomszédos hegyfokokra –, majd lassan-lassan imbolyogni a kis látképbe, a gótikus kertbe le. Épület és bástyafal szűk közében geometrikus, liliputi ágyások, mellettük pici, kerek babérfák: egy gyerekrajzba lépek ilyenkor, egy Hóráskönyv kis színes metszetébe. Óvatosabban kell mozogni itt, egy lét-játék léptékeit tanulni. Lassan, vigyázva, minél keskenyebben az óriás univerzumocska útján, melyet tapodni nincs cipő. De menni mégis, lépéseim megfogalmazhatatlan cselekedeteivel mérni ezt a más kiterjedést. Lassan, vigyázva lélegezni. A levegő is méretarányos.

Gergely Ágnes: Régészet
(részlet)

A terrakotta szobrocskákat, útjelző
szerepükben, nem éri utol az elefántcsont.
Az anyag: tátogó, üres száj, beszél, mint
a lelettel bélelt barlang. Tégelyt találsz,
ivor- és faberakás az oldalán, s tudod,
itt van eltemetve a királynő, vagy az úrnő,
és a krónikások szerint a király arabs
ménjének patáit arany, ivor, ezüst patkó
szegte, ám a sírrablók az étket, az italt,
az agyagféleséget s a kerámiaszolgálót
a kutatókra hagyták, hadd kísérjék az adatok
a holtak útját tovább, a múzeumba. A föld
mélyén minden emberszabású. Talpas
kelyhek őrzik a vándor kalmárok
ujjlenyomatát, térképnek állva:
kereskedőutak voltak erre. Méteres
agyagfazék süpped a körbevájt talajba,
alján megőrölt gabona vagy féltett holttest
roncsai – volt-e a holttestnek lába, hogy még
visszajön kísérteni éjjelente? Vagy lába
kelt, amikor lerombolták a Várost? Halotti
maszk mutatja, arca volt a holtnak,
s tisztelték az Arcát. Kerámiából készült
a maszk, mint a dísz, a pipere, hiszen a
test kényeztetéséhez tartozott. A kerámiát,
díszítő szerepében, nem éri utol a fém.