Hét Szent Alvó ünnepe már a Szelepchényi-kódexben föltűnik. Különösen pálos misekönyveink tartották számon. Tudomásunk szerint egyetlen hazai ábrázolásunk Székesfehérvár görögkeleti szerb templomának XVIII. századi freskója.
Szent Alvóink szír eredetű legendájuk szerint Efezusban éltek, Decius császár idejében barlangba falazták őket. Kétszáz év múlva feltámadtak, és az eretnekeknek hirdették a test föltámadását. Sírjukhoz egészen a török terjeszkedésig nyugati zarándoklatok indultak Efezusba. Ünnepük Nyugatra is átkerült, a frankoknál, majd az ő misenaptárukat átvéve, hazánkban is meghonosodott.
Kódexirodalmunkban nem tűnnek föl, sem későbbi jámborsági iratainkban. Emlékezetük azonban nyilván a régi magyar évszázadokban is élt. Így a jezsuita diákság Zágráb (1724) és Kassa (1748) városában legendájukat előadja. Talán az élőszavas hagyomány is megőrizte őket, mert Varga Lajos járokszállási népköltő, egyébként olvasott ember századunk fordulóján a legendát „Metafratesz Simon és Turoniai Gergely egykorú írók nyomán versekbe foglalta,” hogy a jámbor nép legendaéhes kíváncsiságát kielégítse.
Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium
(részlet)
Hétalvók
Az ő legendájuk sem eredeti keresztény lelemény. Az alvó isten vagy hős, akinek ébredésére és visszatértére vár az emberiség, a mitologikus gondolkodás ősrégi teremtménye (l. Ozirisz, Gilgames, Kronosz, Saturnus, a kelta Arthus, az azték Kecálkoatl és a mesék számtalan férfi vagy női „csipkerózsikája”). Ha éppen heten vannak, az a hét bölcs jut az eszünkbe, aki Gilgames városának, Uruknak hét falát emelte. Ez a hét bölcs Indiában a hét risi névre hallgat és a Göncölszekér hét csillagát személyesítette meg, a halhatatlanokat, ahogy az egyiptomiak nevezték őket, mivel sohasem merülnek a látóhatár alá.
A Göncöl számos „jó tulajdonságának” köszönhetően a csillagász mitológusoknak valóságos iránytűje volt. Csillagai sohasem nyugszanak le, a segítségükkel találjuk meg a Sarkcsillagot, az Oroszlán és a Szűz felett helyezkednek el, ami egykor a nyári napforduló égi helyének meghatározásában volt kulcsjelentőségű (hiszen akkor is láthatóak, amikor a Nap a cikkelyükben tartózkodik). A „Hét Risi Vonala” a napfordulói főkör neve volt, s az elnevezés még abból az időből való, amikor a nyári napforduló az Oroszlán csillagképbe esett. És mivel a világot úgy is modellezték a régiek, mintha a Sarkcsillagra akasztott főkörökön függne, akárcsak egy kozmikus méretű csillár (l. asztrolábiumok), a Göncöl, a rajta átfutó képzeletbeli, de a csillagászok számára életbe vágóan fontos vonal miatt a babiloniaktól a Mennyei Kötelék, a görögöktől a Köldökzsinóros (Omphaloessza) nevet kapta. E képzet kezdetlegesebb formája az égi „sarkot”, „köldököt” úgy fogja fel, mint amihez a környező csillagok láthatatlan pórázon, köldökzsinóron vannak kikötve (l. az egyiptomiaknál, türk és finnugor népeknél).
