Ma 2025. május 12. hétfő, Pongrác napja van.
Bosco Szent János
január 31.

BOSCO SZENT JÁNOS (Becchi, Torino mellett, 1815. augusztus 16. – Torino 1888. január 31.) kilencéves korában álmot látott, amely meghívásának első jele volt. Kezdte maga köré gyűjteni a környékbeli fiúkat. Tanította őket a katekizmusra, elismételte nekik a templomban hallott prédikációt. Belépett a chieti szemináriumba, majd 1841-ben pappá szentelték. Utána még két évig tanult egy torinói konviktusban, itt erkölcstani és szónoki tudását mélyítette. Közben rabokat, betegeket, szegényeket gondozott. Egy templomba tévedő fiút megtanított keresztet vetni és beszélt neki a Teremtőről. A fiú egy hét múlva öt társát is elhozta magával; majd egyre többen és többen jöttek és hallgatták Don Bosco tanítását, sőt vele is maradtak. Öt évvel később már négyszáz fiú vette körül. Szentmisén, katekizmusoktatáson, versenyeken vettek részt, énekeltek. Don Bosco később elvállalta egy kórház lelki irányítását, s kialakított egy kis kápolnát, amelyet Szalézi Szent Ferenc tiszteletére szenteltek. A mi fogalmaink szerint napközi otthonként működő intézmény lassan éjszakai menedékhellyé vált, alamizsnából éltek. Az 1854. évi kolerajárvány idején ő és fiai segítettek a betegek ápolásában. Megalapította a Szalézi Szent Ferenc Társulatot, az egyháztörténelem egyik leghatásosabb szerzetesrendjét. Közben egy egész iskolarendszer fejlődött ki a kezdeményezésből. Műhelyeket is kialakítottak, hogy a fiatalok különböző mesterséget is elsajátíthassanak. 1872-ben megalapította a rend női ágát is, amelyet a Segítő Szűzanyáról nevezett el. Halála után találták meg naplóját: „Oratóriumbeli emlékek 1825–1855. Csak a szalézi tagoknak. A Szalézi Társaságnak.”
A szalézi rend hihetetlen gyorsasággal terjedt Itáliában és külföldön is. Don Bosco halála évében, 1888-ban a szalézieknek kétszázötven háza volt százharmincezer növendékkel. Élete folyamán hatezer pap került ki intézeteiből, akik közül ezerkétszáz szalézi szerzetes lett.
XI. Pius pápa 1929-ben boldoggá, 1930-ban szentté avatta. A római kalendáriumba 1936-ban vették föl ünnepét.

A Jeles napok szerkesztősége

Kapcsolódó ünnepek