Ma 2025. július 18. péntek, Frigyes napja van.
A világűr hete
World Space Week
október 4-től 10-éig

Az ENSZ 2000 óta ünnepli A VILÁGŰR HETÉt október 4. és 10. között. Azért esett a választás erre a két napra, mert mindkettő az űrkutatás történetének két mérföldkövére utal: 1957. október 4-én indult útjára az első ember készítette szatelit, a Szputnyik I., 1967. október 10-én pedig hatályba lépett az a megállapodás, amely az űrkutatás békés felhasználásáról nyilatkozott. Ezen a héten a világon mindenütt ismeretterjesztő programokat szerveznek, a nemzetközi összefogás szükségességét hangsúlyozva.

A Jeles napok szerkesztősége

Szabó Lőrinc: Asztronauták

Meglesz! Megvan!… Ahogy én Blériot-t,
ugy nézik majd fiaink, s követik,
már ők, azokat, kik, álmodva, míg
magát öli az ember, űrhajót
építenek, most még papiron…: ott
érkeznek vissza, ellipsziseik
bolygóiként, s látom, törik a híg
vonzás érc-rácsát, égi utasok,
ott zuhannak, fenségesebb magányban
(és sivárabban, mint amilyet álom
s ész sejtetni bír) az éteren át:
a szép Vénuszról jönnek, s ágyuik
néma mennydörgésében hirdetik,
hogy feltárták Csillag-Amerikát.

Rákos Sándor: Űrhajó

égitestek testvére s lelkemé
célig kimért pályán futó
mondd te hogy véded magad iszonyú
vonzásától az űri Semminek


Somlyó György: Az asztronautákhoz
(részlet)

Ti, Súlytalanok, újdonsült igék,
mit tesz veletek az emberiség?
Mit teremt általatok önmagából?
Csóvátok már szabad szemünkbe lángol,
röpte az éjben jól kivehető,
de még csupasz, időtlen igető
egy most-alakuló emberi nyelven,
melynek írása még megfejthetetlen.

Kapcsolódó ünnepek