„Itt van május elseje…”
E nap 1889-ben a II. Internacionálé megalakulásával lett a nemzetközi munkásmozgalom, A munka ünnepe. A választás igen szerencsés volt. Mint az ősi tavaszi ünnepkör kitüntetett napjához, Európa-szerte régóta hozzákapcsolódott a majális és a májusfa-állítás szokása. A határozat az ünneplő nép számára csak új tartalommal gazdagította az ünnepet. Népszerűsége láttán az egyház, hogy a kommunista befolyást ellensúlyozza, még meg is szentelte a napot. XII. Pius május elsejét Munkás Szent József mellékünnepévé avatta.
Május 1-je múltjának megismeréséhez a Brit-szigetek folklórján keresztül vezet az út. Haladjunk visszafelé az időben. A britek a májusfát gyakran galagonyából készítik (may-tree, may-bush). Ez a fa manapság a nyár visszatérte feletti örömet jelképezi virágzásával. Galagonyakoszorú ékesíti az ünnep főalakoskodójának, a „zöld embernek” a homlokát, ő az erdők szellemét képviseli. Galagonyakoszorút akasztanak e napon a tehénistállókra, hogy biztosítsa a jó tejhozamot (fehér virág a fehér tejet), a tetőgerendára azért teszik, hogy védje a házat viharok, szellemek és boszorkányok ellen. A középkorban viszont a galagonya még a boszorkányok fája volt, május 1. előestéje pedig az egyik az évente tartott négy „boszorkányszombat” közül (May Eve).
Radnóti Miklós: Majális
(részlet)
A hangraforgó zeng a fű között,
s hördül, liheg, akár egy üldözött,
de üldözők helyett a lányok
kerítik, mint tüzes virágok.
Pihenés nélkül ringnak az akácfák,
csavarodnak és csupaszok nagyon.
Májusfán lobog a papíros-vidámság,
sár az udvaron.
Dsida Jenő: Majálison
(részlet)
A Hója erdő lombjai felett
tavaszi napfény-patak csergedez,
a tisztásokról dal szürönközik,
majálisozók víg ünnepe ez.
Tüzek gyúlnak, és távol füstjük édes.
A Hója erdő lombjai felett
ölelkező kacaj ül ünnepet,
s a tisztásokon dal szürönközik.
Tóth Árpád: Május elseje
(részlet)
Itt van május elseje
Víg a szívem belseje,
Az orgona most szagos,
Karcsú, csínos, nem magos,
S éji szendereken át
Felzendül a szerenád,
Húzza mélán
Szép Kiss Bélám,
S szivarral az agyarin
Húzza derék Magyarim.
Illyés Gyula: Puszták népe
(részlet)
Ajándékok – alkalmak a vidámságra
Májusban kitáncolták a májfát. A májfa hatalmas, sudár jegenye volt; hosszú törzséről letisztították az ágakat, csak a koronáján hagytak valami lombot, annyit, mint egy napernyő. Valamikor a májfát a lányos házak elé állították, minden ház elé egyet; később már az egész pusztára egyetlenegy jutott; ezt kezdetben a gazdatiszt lakása elé ásták, de attól fogva, hogy az egyik gazdatiszt neje az éktelen ricsajozás miatt ezt megtiltotta, más helyet kerestek neki. Az ököristálló előtt döngölték le a földbe, sorrendben ezt tartották a következő díszhelynek. Május elsején éjjel állították fel, így kívánta a szokás.
Dömötör Tekla: Magyar népszokások
(részlet)
Tavaszi népszokások
Már a XV. században is május első napján a házakat zöld lombokkal díszítették fel. Temesvári Pelbárt prédikációjában utal arra, hogy ezzel a szokással két apostol: Fülöp és Jakab vértanúságára emlékeznek, de hozzáteszi azt is : „Inkább azonban abban kell keresnünk a magyarázatot, hogy ma van május elseje, és ezen a napon a világ fiai ősidőktől fogva árnyas erdők és ligetek kellemességével, madarak énekével gyönyörködtették magukat…” A májusi zöld ágat, a májusfát a székelyek jakabfának, jakabágnak, hajnalfának is hívták, másutt májfának nevezik.
[…]
Májusi felvonulást első ízben 1890-ben rendeztek Budapesten a magyar munkások, erről a néprajz tudományos folyóirata, az Ethnographia I. évfolyamában részletesen beszámolt.
A két világháború között a Salgótarján környéki bányászok titokban rendezték majálisukat május elsején, a közeli erdőkben, s ennek emlékére a mai napig is kirándulásokat, találkozókat rendeznek.
Dömötör Tekla: Naptári ünnepek – népi színjátszás
(részlet)
Zöldág – Májusfa – Majálisok
1.
Nagy irodalma van a májusi zöldág-hordásnak és a májusfa-állításnak is. A magyar szerzők közül ismét Temesvári Pelbárt az, aki első ízben utal részletesebben e szokásra:
[Kérdezem tehát: Ezen a napon a keresztényeknél miért szokás az ajtókat, a házak bejáratának környékét, hajlékaik kapuszárnyát zöldélő fák lombos gallyaival díszíteni? Azt válaszolhatjuk, hogy egyrészt történeti alapja van ennek a szokásnak, mert amint mondják, a pogányok Hierapolisban azt az utcát a házat, melyben a közéjük érkező Fülöp apostol vendégként megszállt, gallyakkal jelölték meg, hogy másnap odagyülekezve ráronthassanak és azon a helyen megöljék. Mikor aztán másnapra virradva ezt véghez akarták vinni, látták, hogy az Isten angyala csodálatos módon a város minden házára ugyanolyan zöld gallyat tűzött, és így a házat nem tudták megkülönböztetni a többitől. Mások viszont a szokást azzal magyarázzák, hogy mindkét apostol fa által, Fülöp a kereszt fáján, Jakab pedig a posztószövő ványoló rúdja által szenvedett vértanúságot. Inkább azonban abban kell keresnünk a magyarázatot, hagy ma van május elseje és ezen a napon a világ fiai ősidőktől fogva árnyas erdők és ligetek kellemességével, madarak énekével gyönyörködtették magukat. A hivő keresztényeknél pedig szokássá lett, hogy lelkükben felkeltsék az örök hazának boldogságát és az oda való vágyakozást. Hiszen a mai evangélium is erről a boldogságról beszél…]
Dömötör Tekla: A népszokások költészete
(részlet)
A költői szövegek
Bartók Béla gyűjtötte a következő, a májusfa felállítását ismertető éneket:
Hallottátok-e már hirül
Kaszai Sanyi legénységül?
Bicskával vágja a nyárfát,
Hogy ne hallják dobogását.
Fel-felveszi a vállára,
Viszi Róza ablakára:
Kelj fel Róza, itt a májfa,
Egész éjjel vigyázz rája!
Az anyja az ajtót nyitja,
Az apja a gyertyát gyujtja,
Róza a kendőt keresi,
Sanyi a májfára köti.
Juhász Gyula: Munkásgyermekhimnusz
(részlet)
Előre, föl, fiúk, leányok,
Mienk a föld, mienk az ég,
Nekünk teremnek a virágok
És minket vár a messzeség!
Induljunk vígan és remélve
A boldog, szép jövő elébe,
Mienk a hely a nap alatt,
Míg szívünk bátor és szabad!
Somlyó Zoltán: Piros sziveknek májusára
(részlet)
A kalapács a gyárakból megindult,
vörös izzással a szabadba tart.
Hol megnyílnak a tengerek a szívnek
s a lelkeket nem korlátozza part.
A sok pöröly az üllőkről leszállt,
lesujtani a zsarnokok szivére…
Evoé: Május, új feltámadás!
Piros sziveknek vágya, menedéke!
Ady Endre: A május: szabad
(részlet)
Szabad Május szabad és szánt tömegje,
Virágok alatt csókolózzatok,
Reátok vár ez ország Hiszekegyje,
Szabadítsatok s bölcsen higgyetek.
Bölcsen higgyetek, de kemény ököllel
S tömlöcök mellett uti kőtörők,
Úgy törjetek, hogy aki követ tördel,
Törhet gonosz fejet és korszakot.
Örüljön ma minden bilincses többi,
Van még, aki magyar földön szabad,
Mert a Tavaszt nem tudták megkötözni
S a Május mégis ír, izgat, beszél.
A hatalom kiadta a parancsot:
Ne legyen ünnep május elsején!
Zászló ne lengjen és ének ne zengjen,
Csak robotoljon csöndben a remény!
És jött a május. Ezer orgonának
Lila bugája búgott, a napon
Minden bokor virágba öltözött föl
És a paréj is megnőtt szabadon.
Mint győzedelmi zászló, égbe lendült
A jegenye s ezer pacsirtadal
Hirdette boldogan és büszkeséggel,
Hogy itt a május és a diadal!
A nap bíborban hunyt el, a vizekben
Millió élet nászdalt remegett,
Míg a világ világ, még soha senki
Nem készített ennél szebb ünnepet!
Guggolva ringadoz
a málnatő, meleg
karján buggyos, zsíros
papíros szendereg.
Lágy a táj, gyöngy az est;
tömött, fonott falomb.
Hegyek párája rezg
a halmokon s dalom.
Hát dolgoztam híven,
zümmögve, mint a rét.
Milyen könnyű a menny!
A műhely már sötét.
Fáradt meg együgyü,
vagy tán csak jó vagyok
s reszketek, mint a fű
és mint a csillagok.
Weöres Sándor: Kuli
(részlet)
Kuli bot vág.
Kuli megy
megy
csak guri-guri
Riksa
Autó
Sárkányszekér
Kuli húz riksa.
Kuli húz autó.
Kuli húz sárkányszekér.
csak guri-guri
Babits Mihály: Május huszonhárom Rákospalotán
(részlet)
Pest utcái között rohanó nép, puskalövések,
rendőr, tört üvegek, népszava, forradalom.
Én egyedül tehetetlenül itt számlálom a percet
nincs hír, nincs újság, villanyosom megakadt.
József Attila: Munkások
(részlet)
Egy nyál a tenger! Termelő zabálás, –
kis, búvó országokra rálehel
a tátott tőke sárga szája.
József Attila: Tömeg
(részlet)
A tömeg
járó erdő rengeteg,
ha megáll, vér a gyökere.
Termőföld talpa, tenyere.
József Attila: [Ne légy szeles]
(részlet)
dolgozni csak pontosan, szépen,
ahogy a csillag megy az égen,
ugy érdemes.
József Attila: Szocialisták
(részlet)
Le a kapitalizmussal! Hatalmat, húst a dolgozóknak!…
A tőke szennyében gázolunk, kedves fegyverünk böködi
tomporunkat –
Weöres Sándor: Dolgozók
(részlet)
Télen-nyáron fuvaroz a Márton,
erdőn-völgyön vonatoz a Pál,
Jankó buzgón szegecsel a gyárban,
jó csizmákat Feri kalapál.
Veres Péter: „Bérharcos” munkásmozgalom vagy „államépítő” szocializmus
(részlet)
Az előbb hangsúlyzavarokról beszéltem. Ezek közt a legnagyobb és a legfontosabb a szövetségesek kérdése. A ma birtokon belül levő, de más nemzetbeli polgároktól fenyegetett magyarországi polgárság mindig szívesen szövetkezik napi célokra a bérharcos munkásmozgalommal, mert hiszen közöttük egyelőre csak a bérről van szó. Ez pedig nem olyan veszélyes, mert a bér sohasem eheti meg a tőkét. Ti. a tőke megáll, ha a bér a hasznot fenyegeti. Hogy aztán ez a bérmunkásság az új rend igényét, a tőke kisajátításának a gondolatát rejtegeti a hátsó zsebében, azt tudja a polgárság is, de abban reménykedik, hogy ebben úgyis a történelem dönt, s ha az az ő javára dönt, a munkás megint megelégszik bérharccal és szociálpolitikával.
Gyurkovics Tibor: Május 1
(részlet)
Midőn még fölvonultak! Midőn Chicagóban még – 1884-ben – létrejött a május 1-je dicső ünnepe! „Nyolc óra pihenő…” azóta már a rock-dalosok karikatúrájává vált új kobzosok kezén, hiszen a valódi kapitalizmus, az igazi, vad és (mindenkor) elsöprendő, gyerekjátéknak bizonyult a lenini banditizmushoz képest, a milliós gulágok rémfoglyaihoz képest, a kapitalisták mint burzsoá vezetők ész-zseniknek bizonyultak a pártapparatcsíkok föld-buta kegyetlenkedéseihez képest.
Pilinszky János: A munka dicsérete
(részlet)
Amikor dolgozom: belefeledkezem munkámba, és megfeledkezem magamról. S ez érvényes minden valódi érzésre és cselekvésre; ugyanez történik velünk, amikor szeretünk vagy elmélyülten gondolkodunk. Munka és szeretet mélységesen rokon abban, hogy közben megfeledkezhetünk önmagunkról. Mi több: amikor valódi elmélyüléssel közelítek egy problémához, legyen az saját magam legszemélyesebb problémája, paradox módon hasonlóképpen elszemélytelenedem. Az igazi figyelemnek bárki és bármi legyen is a tárgya, minden esetben ugyanaz a gyümölcse.
Márai Sándor: Füveskönyv
(részlet)
A hősiességről
A legnagyobb hősiesség, megmaradni munkád mellett, akár mit szól is ahhoz a világ. S ennél is igazibb hősiesség, megsemmisíteni munkádat, ha úgy érzed, nem tudtad tökéletesen megcsinálni azt, amire önmagaddal szerződtél. Élj a két szándék között, ne beszélj erről, élj teljesen feladatodnak és maradj könyörtelen műveddel szemben. Nemcsak az alkotáshoz kell erő; műved megítéléséhez is. Maradj szigorúbb műveddel szemben, mint amilyen a világ valaha is lehet.
Nemes Nagy Ágnes: Mesterségemhez
Mesterségem, te gyönyörű,
ki elhiteted: fontos élnem.
Erkölcs és rémület között
egyszerre fényben s vaksötétben,
mint egy villámszaggatta táj
szikláin, ahol állhatatlan
roppant felhők – nagy, gomolyos
agyvelők – tüze összecsattan,
s a tűzzel csíkos levegőben
szülik a szüntelen csatát,
sejt-korom óta ismerős
végtelen Buda-ostromát,
Mint a muslicák,
nyüzsögnek szemgolyóm
piszkos búrájában,
ütődnek, surrognak
fény bűvöletében
a fölkavart férgek:
gyilkosok és éljenző,
terelt tömeg.
Juhász Gyula: Himnusz az emberhez
(részlet)
Nézzétek: izzad tar mezőkön,
Sarcol a rögből életet,
Nap égeti és tüske marja,
Tépázza ég és föld viharja
S a jövendő útján haladva
Csókolják fény és fellegek!
Nézzétek: napba törtetően
Mint épít büszke kupolát,
Egekbe lendül lelke, karja,
Kőhomloka, ércakaratja
Győzelmesen lendül magasba
És mélységekbe száll tovább!
Kőmívesek, kik hordjátok a téglát,
Hogy égbe törjön torony és tető,
Ugye, tudjátok, hogy szent a verejték,
Hogy minden nagyság abból eredő?
Lakatosok, kik zárakat csináltok,
Melyek megőrizik a kincseket,
Ugye, tudjátok, hogy a nyitja hol van
Annak, hogy ínség és nyomor lehet?
Asztalosok, kik fúrtok és faragtok,
Hogy asztal, ágy és koporsó legyen,
Mikor készíttek már egy nagy koporsót,
Melyben a szolgaság lesz a tetem?
Vasutasok, kik lámpákkal jeleztek
És sípoltok, ha indul a vonat,
Tudjátok-e, hogy egy új állomás vár,
Hol mást nem látni, mint munkásokat?
Radnóti Miklós: Mint észrevétlenül
(részlet)
És tudja, nyáron is lehullhat egy levél,
hiába táncol és csal a forró emberész,
s minden megméretik, ha egyszer majd nem él;
sportbajnok nem lehet már, sem kóbor tengerész,
de megtanulta, hogy fegyver s szerszám a toll,
s ugyancsak nyaktörő az, ha méltón peng a lant,
s hogy eljut így is ő mindenhová, ahol
mezítlen él a szándék és perzsel a kaland.
És míg tollára dől, a gyermekekre gondol,
és nincs nehéz szivében most semmiféle gőg,
mert értük dolgozik, akár a néma portól
csikorgó gyárban élők s műhelyben görnyedők.
Én őt dicsérem csak, az élet anyját,
Kitől jövendő győzelmünk ered,
A munkát dalolom, ki a szabadság
Útjára visz gyász és romok felett.
A gyárkémény harsogja diadalmát
S a zengő sínen kattogó vonat.
A béke ő, a haladás, igazság,
Mely leigázza a villámokat.
Nagy városokban, végtelen mezőkön
A dala zeng és zúgni fog örökkön,
Míg minden bálvány porba omol itt.
Én őt dicsérem csak, az élet anyját,
Kinek nővére Szépség és Szabadság
S kinek világa most hajnalodik.
