1998 óta ünnepeljük a DADOGÁS ELFOGADÁSÁNAK VILÁGNAPJÁT október 22-én. A világnap célja a dadogók társadalmi megítélésének javítása, valamint a kapcsolatteremtés és kapcsolaterősítés a szakemberek és az érintettek között. A világnap hozzájárulhat ahhoz is, hogy a dadogással küszködők könnyebben elfogadják saját magukat és segíteni igyekszik e beszédzavar társadalmi elfogadottságát is.
1994-ben megalakult Magyarországon a Beszédhibások és Segítőik Országos Érdekvédelmi Egyesülete azzal a céllal, hogy ellássa a logopédiai alapellátásban nem gondozott beszédhibásoknak és a beszédhibás gyermekek szüleinek és a segítő szakembereknek érdekképviseletét.
A Jeles napok szerkesztősége
Lajos Péter: Beszéd és lélek. Adalékok a dadogás pszichoanalitikus értelmezéseihez
(részlet)
Történelmi előzmények
A dadogás történetének egyik legismertebb alakja DÉMOSZTHENÉSZ, aki az időszámításunk előtti 3. században élt, túljutva dadogásán minden idők egyik leghíresebb szónoka lett. PLUTARKHOSZ ábrázolása szerint Démoszthenészre jellemző volt, hogy konfliktushelyzetben intenzíven fejezte ki érzelmeit és életében központi szerepet játszott dadogása. Plutarkhosz leírja Démoszthenész beszédnehézségeit. Amikor először emberek elé állt, kigúnyolták furcsa, nehezen érthető beszéde miatt, amely tele volt hosszú körmondatokkal. Mindemellett hangja gyenge volt, helytelen a kiejtése, szaggatottan vette a levegőt, amely megtörte és még érthetetlenebbé tette beszédét.
Plutarkhosz érdekes leírást ad a gyermek Démoszthenészrõl, aki sovány, gyenge és beteges volt. Külseje miatt gyakran gúny tárgyává vált, ezért a Batalosz becenevet kapta, valószínűleg Antiphanész drámája kapcsán, amelynek egyik szereplője a nevetséges és gyenge Batalosz. Démoszthenész ugyanakkor vadul és gyűlölködően viselkedett, ezért másik beceneve ARGASZ volt. Az ‘argasz’ szó költői jelentése a kígyó (valójában egy vérszívó poloska nagyságú állat) és Argasz, egy korbeli költő neve is volt, aki nagyon élesen és másokat bántó módon fogalmazott. A leírások szerint Démoszthenész vad és gyűlölködő is tudott lenni. A düh és az agresszió gyakran jelent meg beszédeiben, amelyek érdesek, másokat bántóak voltak (PLUTARKHOSZ 1952; 1978).
