Ezt a világnapot 2007 óta tartják meg minden év április harmadik szombatján, 2010-ig európai cirkusznapként tartották számon, azóta azonban világszerte megemlékeznek róla a cirkuszművészeti központok.
A Jeles napok szerkesztősége
Hátrahúzódtunk, és a pajta oldala mellett leültünk a sűrű vadparaj meg a fehér virágú beléndekek közé.
– Na, mit szólsz hozzá?
– Szép oroszlán - mondtam –, csak talán kicsit öreg, meg ahogy mondod, hiú is.
– Az nem baj, hiszen egy kicsit mindenki hiú. Nem igaz? Apa például sokkal hiúbb, mint Szigfrid. És arról nem tehet, hogy öreg. Csak hát, tudod...
Itt elakadt. Letépett egy fehér beléndekvirágot, és szomorúan morzsolgatta az ujjai között.
– Mi a baj? - kérdeztem. – Hidd el, ha segíteni tudok...
– Rendes vagy... Szegény Szigfrid... nagyon egyedül van. A cirkuszban barátai voltak, mert tudod, cirkuszban dolgozott. Azt hiszem, itt unatkozik... És ez bánt engem.
– Jó napot! – hallatszott ekkor egy kissé rekedtes bariton a hátunk mögött.
Hátrafordultunk.
Bruckner Szigfrid állt a pajta sarkánál, hunyorgott, mert a nap éppen a szemébe sütött.
– Beszélgetést hallottam, gondoltam, kijövök, mert az újságokat már kiolvastam. Esetleg még mesélek is nektek...
Közelebb jött, a napfényben még jobban látszott rajta, hogy nagyon öreg, az oldalán tenyérnyi foltokban hiányzott a szőre, s a sörényében meg a farka bojtjában bőven csillogtak ősz szálak.
– Még nem volt szerencsénk - állt meg előttem. – Bruckner Szigfrid vagyok, a szavannák ura, egyébként artista és főzsonglőr. Van szerencsém.
– Örülök... – motyogtam.
