JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2018. december 13.Névnap: Luca, Ottília, Lúcia
    
 
Hónapok
 

Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.


ZORKÓCZY SAMU (Radvány, 1869. nov. 9. – Budapest, 1934. ápr. 25.), hazánk vaskohászatának egyik legnagyobb fejlesztő mérnök egyénisége.

A selmecbányai Akadémián tanult, majd a vaskohászat-vasgyártás tanszék tanársegédje lett. Már ekkor számos cikke jelent meg, amelyekben az ország vasiparának helyzetével és a nyersvasgyártás kérdéseivel, például a kéntelenítéssel foglalkozott. Alapító tagja volt a – máig működő és komoly szaklapot kiadó – Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesületnek. 1894-ben a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt szolgálatába állt és ettől kezdve 40 éven át, haláláig, az ország legnagyobb iparvállalatának mérnöke, pályafutása csúcsán legfelsőbb vezetője lett. A vezetéséhez tartozó kohászati üzemekben, Salgótarjánban, Ózdon és Borsodnádasdon a századfordulótól kezdve jelentős fejlesztéseket hajtott végre mind a nyersvas- és acélgyártás, mind a hengerelt termékek előállítása terén. 1912-ben Közép-Európa legmodernebb finomhengerművét hozta létre. Az első világháború utáni területvesztés és a gazdasági válság súlyosan érintette a gyárat, de Zorkóczy már 1929-től kezdve újabb tervek megvalósításába fogott. Nem csak a műszaki fejlesztést tekintette szívügyének: gyári iskolákat, kórházakat, művelődési intézményeket létesített, a dolgozók számára kedvező hitelfeltételekkel lakások vásárlását tette lehetővé. Ez akkoriban egyedülálló kezdeményezés volt.

Zorkóczy tiszteletére az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület 1936-ban róla elnevezett emlékérmet alapított.

Az ózdi Olvasó Egylet

gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal