JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2024. március 19.Névnap: József, Bánk, Józsa
    
 
Hónapok
 
A Trianon-palota Versailles-ban (Fotó: Vimola Ágnes)

A Trianon-palota Versailles-ban (Fotó: Vimola Ágnes)

Az I. világháborút lezáró ún. Versailles-Washingtoni békerendszer részeként íratták alá a magyar delegációval a békeszerződést a Kis Trianonnak nevezett palotában 1920. június 4-én. Ezzel a békediktátummal nemcsak az Osztrák–Magyar Monarchia tűnt el a térképről, hanem Magyarország elvesztette területe jelentős részét (területe 282 870 km2-ről 92 607 km2-re csökkent), a lakosság létszáma pedig, mintegy 10 millió fővel kevesebb lett. Erre az eseményre emlékezünk TRIANON EMLÉKNAPJÁn.

Kosztolányi Dezső: Rapszódia
Nincs, ahova hazatérjek,
ténfergek, mint a kísértet
éjszaka.
Süt a napfény, mégse látnak,
a magyar a nagyvilágnak
árvája.
Megy az élet, jő az élet,
ebek vagyunk és cselédek,
bolondok.
Jajgatok, de nincs, ki hallja,
vizes a kalapom alja
a könnytől.
Jaj, ha szám egyet kiáltna,
kitűzném a kapufára
szívemet.
Csak csöndesen, szívem, aludj,
jó nekem így, jó nekem úgy,
akárhogy.
Így végezték bús hatalmak,
olcsó víz a magyar harmat,
sárba hull.
Mit bánják ők? Nevetnek ők,
várnak ákácos temetők
mireánk.
Édesanyám, minek szültél?
Elhervadtál, megőszültél
hiába.
Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus
(részlet)
Mit nékem most a Dante terzinái
s hogy Goethe lelke mit hogyan fogant,
mikor tetszhalott véreimre
hull már a föld és dübörög a hant,
mikor a bús kor harsonája
falakat dönt és lelket ingat,
mikor felejtett, ősi szóra
kell megtanítni fiainkat,
mikor rémít a falvak csendje
s elönt a semmi árja minket
és szülni kell és nemzeni
s magunk képére kalapálni
vánnyadt gyermekeinket!
Mit bánom én a történelmet
s hogy egykoron mi volt!
Lehetsz-e bölcs, lehetsz-e költő,
mikor anyád sikolt?!
Turul a budai Várban(fotó: Vimola Ágnes)

Turul a budai Várban
(fotó: Vimola Ágnes)

Ady Endre: Béke
Hágában konferenciáznak,
Párisban helyreállt a csend.
Nálunk csak úgy dühöng a béke,
Csendes, nyugodt a parlament.
A vén világrész vesztét érzi,
Minden lecsendesült, nyugodt,
Ilyen botrányos békességről
A történet még nem tudott.
Észak ködös, fagyos mezőjén
Egy nép rabláncban görnyedez,
A germánok büszke Cezárja
Szabad sziveknek tőrt szegez,
A gall hajó hullámban táncol,
Egy új Marseillaise hangja cseng,
Kenyeret kér a népnek ezre —
S mégis dühöng a béke, csend.
Farkasszemet néznek egymással
Országok, népek, nemzetek,
Ezer törekvés, ezer eszme
Igázza le a szellemet;
Földrészünkön nagy tisztulás kell,
Vihar, mely messze-messze zeng,
Harc kell, mely igaz békét szüljön,
Mert most hazug a béke, csend!...
Ady Endre: Üdvözlet a győzőnek
Ne tapossatok rajta nagyon,
Ne tiporjatok rajta nagyon,
Vér-vesztes, szegény, szép szivünkön,
Ki, íme, száguldani akar.
Juhász Gyula: Gloria victis!
(részlet)
Ó franciák, mi úgy állunk ma bátran,
Tisztán, bűnhődve múltat és jövőt,
Egész világ előtt fekete gyászban
Az ég alatt, szent sírjaink fölött,
Vérző kezünket most testvéri frigyre
Dolgozni nyújtjuk, adjatok kezet!
Nem ember az, ki sérti könnyeinket:
A magyaroknak tisztelet!
Victor Hugo, Jaures nagy, büszke népe,
Forradalom fiai, franciák!
Az új idők teremtő ihletében
Jövünk dolgozni, nézz ránk, új világ!
Kik vértanúk és hősök népe voltunk,
A fiaink víg békén éljenek!
A szenvedés ezer jogán daloljuk:
A magyaroknak tisztelet!
Jékely Zoltán: Árvaság
(részlet)
Rögöcske voltunk,
eső vert, kapa vágott,
szétmállottunk s lettünk az út pora;
most aztán ízenként tör ránk a bánat:
jaj, jaj, eggyé nem válhatunk soha?
Hófolt valánk mi,
észkos erdőszegélyen,
de utolért a Nap vad mosolya.
Heve elől, csakhogy meg ne emésszen,
szétszaladánk s elnyelt a pocsolya.
Kosztolányi Dezső: Könnyek koldusa
(részlet)
Én voltam egykor szent edény.
A fájdalom lakott szivemben
s a boldogok
poétának neveztek engem.
Mostan vagyok koldus, szegény,
mert elveszett, mi az enyém volt.
S a könny, a könny
a nagyvilágra szerteszétfolyt.
Kosztolányi Dezső: Magyar költők sikolya Európa költőihez 1919-ben
(részlet)
Oly mélyre estünk, hogy nem hullhatunk már,
nincs is magas és nincs számunkra mély.
Anyánk nyelvén sikoltunk a világhoz,
mi lesz szivünkkel és mi lesz szavunkkal,
ha jő az éj?
Babits Mihály: Hazám
(részlet)
Röpülj, lelkem, keresd meg hazámat!
Enyhe dombsor, lankatag magyar föld!
S az a róna túl már a Nagy-Alföld
szemhatártól, ahol a nap támad.
Röpülj, lelkem, röpüld át hazámat!
Szemhatártól szemhatárig, s újra
merre emléked, a halk selyempók
vonja szálát, szállj a rónán túlra,
s át hol állnak a bolond sorompók:
és akármit ír a kard a rögre,
lankád mellől el ne bocsásd bérced:
ha hazád volt, az marad örökre;
senkisem bíró, csak ahogy érzed!
Babits Mihály: Dal az esztergomi bazilikáról
(részlet)
De túl már cseh határ… Idegen katonák
s szuronyos szólamok szorítják a Dunát,
mely ma friss ér helyett zsibbasztó pántlika:
áldástalan nézi a hűs bazilika.
Egy kis darab enyim… De hát hol a mienk,
amit épúgy védjen a törvény és a rend?
Hogy bölcs nemzeteken bíró ököl s iga
legyen, miért hagyod, óh szent bazilika?
Ne bánd ma, lelkem! Itt fölülről egyhatár
minden; és kék és zöld, s szálló szem s gyors madár
tanítják, hogy nagy az Isten és kicsik a
nemzetek, és a Menny különb bazilika.

Babits Mihály: Csonka Magyarország
(részlet)

Bár lenne a hangom tiszta és éles, mint intő csengőké! A tiétek zavaros, mint mocsarak habja! ti leborultatok az Ércbálvány előtt! döntsön az erőszak!

 
s döntött az Erőszak…
mi jogotok beszélni többé?
 
Nekem van rá jogom!
ti elhánytátok a Kiáltást: mint bolond a fegyverét! nem kiálthattok már:
 
én elkiálthatom:
Óh Igazság, te egyetlen kiáltás! egyetlen fegyver! Jerikó trombitája! szólj!
 
falak, omoljatok hangjaitól!
gerincek, borzadjatok! Európában! és Amerikában! mert borzasztó az Igazság a gerincekben!
 
mit érnek a ma-épített falak körülöttem?

ott borzad az Igazság a kövekben! ott ég a hegyekben! árad a vizekben! Óh tiszta, éles trombita, zengj!

 
ne hallgass sohase!

egy napig se! egy óráig se! egy pillanatig se! mint ahogy nem hallgat a fájás az idegben, míg megvan a betegség…

 
nem hallgat a vonzás a kőben, hogy természetes irányában essék…
 
nem hallgat a madár, míg fészkébe nem tér…
 
nem hallgat a folyó, míg tengerbe nem ér…
 
nem hallgat a szél,
 
míg él…
 

Ady Endre: S ha Erdélyt elveszik?
(részlet)

 

Árván, üldözötten, évszázadok keserű-sötét mélyébe hasztalan tekintve, babonára szorulva jajgattam föl hitetlenül: csak Erdély! Azóta egyre jobban tudom és hiszem ennek a babonának a miértjét: valóban az európai nemzet-társadalmak legparancsolóbban fejlődéses korszakában Erdély volt: Magyarország. Erdély néhányszor ország volt, társadalom, muszájból is a nyugattal szövetkező, protestáns és a kor engedelme szerint haladó is, s Magyarország pedig – nem volt.

 

Tóth Árpád: Arad
(részlet)
Egyetlenegy utcáját ismerem,
De ott, emlékszem, arany a homok,
S egy udvarát meg házát, istenem -
De kis szobái mind-mind templomok.
Ó, vén szoba, hol most is nagyanyó
Ravatalának virágszaga fáj!
Másikban most is anyus csillanó,
Ifjú szemétől bársony a homály.
Kosztolányi Dezső: A magyar romokon
(részlet)
Jaj, merre menjek?
Jaj, merre nézzek?
Jaj, mit rebegjek?
Jaj, mit hazudjak?
Jaj, tán loholjak?
Jaj, tán feküdjek?
Jaj, mért akarjak?
Jaj, mért pihenjek?
Jaj, régi kertünk?
Jaj, versek álma?
Jaj, drága fajtám?
Jaj, bús vidékem?
Jaj, hogy sziszegjek?
Jaj, hogy üvöltsek?
Jaj, hogy kígyózzak?
Jaj, hogy harapjak?
Jaj, hol az arcom?
Jaj, hol a múltam?
Jaj, hol az ágyam?
Jaj, hol a sírom?
Thándor Márk: Kárpátalja, édes haza
(részlet)
Dicső Nép nézz magadra,
bízzál önmagadba',
Járj elől, s ne nézz hátra,
légy Isten sátra,
mi befogad, nevel, s véd,
Isten sátra légy!
Kárpátalja, édes haza,
nézz nehéz sorsú fiaidra,
Adjál reményt, kitartást.
Isten bizalmát.
Ne szíts átkot,
bárki bántott.
Ne szídd a sorsot,
mit Isten reád osztott,
Ne látszon orcádon bánat, fanyar,
légy igaz Magyar!
Kárpátalja, édes haza,
nézz nehéz sorsú fiaidra,
Adjál reményt, kitartást.
Isten bizalmát.
Reményik Sándor: Halotti beszéd a hulló leveleknek
(részlet)
Látjátok feleim, hogy mik vagyunk?
Bizony bíbor és bronz és arany
És örökkévaló szent szépség vagyunk.
Ahogy halódunk, hullunk nesztelen:
Bizony, e világ dőre, esztelen
Pompájánál nagyobb pompa vagyunk.
Nem történhetik velünk semmi sem,
Mi megronthatná szép, igaz-magunk.
Míg a fán vagyunk: napban ragyogunk
S ha alászállunk: vár a hűs avar,
Testvér-levél testvér-lombot takar,
Ott is otthon vagyunk.
Reményik Sándor: Eredj, ha tudsz!
(részlet)
Eredj, ha tudsz...
Eredj, ha gondolod,
Hogy valahol, bárhol a nagy világon
Könnyebb lesz majd a sorsot hordanod,
Eredj...
Szállj mint a fecske, délnek,
Vagy északnak, mint a viharmadár,
Magasából a mérhetetlen égnek
Kémleld a pontot,
Hol fészekrakó vágyaid kibontod.
Eredj, ha tudsz.
Reményik Sándor: Templom és iskola
(részlet)
Ti megbecsültök minden rendet,
Melyen a béke alapul.
De ne halljátok soha többé
Isten igéjét magyarul?!
S gyermeketek az iskolában
Ne hallja szülőjé szavát?!
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!
Reményik Sándor: Ahogy lehet
(részlet)
Te is, testvérem, karszti sorsodat
Fogadd el, s védd meg karszti földedet,
Azt a sírodnak is kevés humuszt,
Azt a pár négyzetméternyi helyet,
S azt a fölséges Isten-lábnyomot,
Mit a lavina minden rohama
Eltörölni még sohasem tudott.
Védd ezt a talpalatnyi telkedet,
Cserépkancsódat és tűzhelyedet,
Utolsó darab száraz kenyered!
De azt aztán foggal, tíz körömmel.
Démoni dühvel és őrült örömmel –
Ahogy lehet…
Ahogy lehet…

Móricz Zsigmond: Rokonok
(részlet)

– Hova való vagy?

– Én? Én, kérlek alázattal, erdélyi vagyok. Erdélyi menekült.

– Aha. Feleséged is.

– Az is.

– Szóval nem vagy alföldi, s nincsen itt semmiféle rokonod?

– Sajnos, bizony nincs.

– Hát akkor hogy éltek itt, az idegenben?

– Bizony meglehetős nehezen, mert nagyon jól méltóztatol rátapintani, itt csak azok tudnak magukon segíteni, akiket a rokonság segít. Pláne a zsarátnoki polgárság annyira semmibe veszi az idegenből jötteket, hogy tüntetően érezteti például a házigazdánk velünk, hogy jöttmentek vagyunk. De már megszoktuk, hogy névnapra, disznótorra eszükbe sem jut, hogy meghívjanak, sőt a legegyszerűbb dologban, mondjuk egy öl fa lerakása esetén is úgy kezelnek, mintha nem is volnánk magyarok, hanem isten tudja miféle idegen betolakodottak. Most is volt egy afférunk, az ember saját fülével hallja, hogy a hátunk mögött káromkodnak, hogy a teremtésit ezeknek a gyüttmenteknek, kiszorítják az embert a tulajdon házából - pedig csak arról volt szó, hogy pincét kértünk, ahova a télire való holmit, krumplit, répát elhelyezzük, mert valami malacfélét vett a feleségem, s a legszemtelenebbül azt hányták a szemünkre, hogy ez nem volt benne a szerződésben, holott a lakást úgy vettem ki annak idején, hogy disznót is tarthatunk.

Varga József: Első világháborús hősi emlékművek Budapesten
(fotótár)
Tömören és tárgyilagosan Trianonról
Soós József: Trianon
(esszé)
Juhász Gyula: Petőfi szellemének
(részlet)
Lejárt egy század. Most emlékezünk
És esküszünk! Országok omladékán
Sírokra nézünk és egekre nézünk.
A te kis árvád, a koldús magyarság
Téged keres, hogy gyújtsál fényt neki!
Eperjes és Pozsony, Koltó, Kolozsvár,
Palota, kunyhó téged tündököl ma!
S a te nagy árvád, a szegény, beteg
Emberiség is téged ünnepel!
Csoóri Sándor: A visszaszerzés reménye
(részlet)

Kezdjük előbb egy kemény, csonthéjas és kihívó általánosítással. Trianon óta a magyarság folyamatos drámában él. Megrázó és botrányos jelenetek egymást váltó szorításában. A jó és a rossz, a fölemelt fej és a hitványság neurotikus szélsőségei között. Az egyik oldalon ott van például a második világháborús szerep: a balekség, a téboly, a beszorítottság elfogadása, a másikon viszont alig pár évvel később 1956 megtisztulást kereső ösztöne: a nemzet másoknak is példát mutató kiállása.

Mik ezek az ide-oda csúszkáló végletek bennünk? Örökölt bizonytalanságaink vagy suta történelmi kompenzációk? Hogyan lehetséges az, hogy 1944. március 19-én vagy október 15-én, a szerencsétlen kiugrás még szerencsétlenebb napján, képtelenek vagyunk saját érdekünkben az áldozatra, 56 októberében viszont aggálytalanul képesek? Zavarodottságunk természetrajzát végre, azt hiszem, nemcsak jószemű és szigorú történészeknek kéne elemezniük, hanem a mélylélektan elemzőinek is.


Magyarország térkép mécsesekből (fotó: Bánkeszi Katalin)

Magyarország térkép mécsesekből (fotó: Bánkeszi Katalin)

Gyurkovics Tibor: Szent István
(részlet)

„Magyarország nem lesz, hanem volt” – vad ifjúságunkban, a kezdődő kommunizmusban keserűségünkben úgy gondoltuk, milyen szellemesek vagyunk ezzel a fájdalmas mondással. Azóta megtanultuk, micsoda kinines igazság rejlik e diákviccben.

Forgassuk csak vissza történelmünket az időgépben.

Bizony birodalom voltunk. Bizony ezt a – akkor már akármilyen – birodalmat Trianon vágta körül ollóval úgy, ahogy történelme során kevés birodalmat csonkítottak meg. Trianonig – így vagy úgy, Ausztriástól vagy Habsburgostól – birodalom voltunk. De…

a történelmi időgépben azt is látnunk kell, hogy másodbirodalom, alávetett Magyarország. De…

mégis Magyarország, hősi Magyarország, amely 1848-ban kikényszerítette a főország, Ausztria kiegyezését. Velünk, magyarokkal. Mert…

a magyarok sosem adták alább. Hiába volt – a házasságokkal és a török előli menekülésekkel – négyszáz évig Habsburg-birodalmi rész Magyarország, lelkiekben, szellemiekben, sőt gazdaságban sosem volt úgy alávetve, hogy ne lehetnénk büszkék reá. Sőt…

minduntalan – a Rákóczi-szabadságharccal, a Bethlen-Erdéllyel, a Bocskay-fölkeléssel, hajdúkkal – arra kényszerítettük a közös birodalmon belül a Habsburgokat, hogy számoljanak velünk, mint soha le nem nyugvó (a soha le nem nyugvó kard országa, ahogy ugyancsak szomorú tréfával illettük diákkorunkban múltunk ábrándjait) néphatalom voltunk jelen e kelet-európai tartományban.

Méray Tibor: Második Trianon?
(részlet)

Harsány a cím? Túlzó a kérdés? Sokkoló? A célom éppenséggel a más vonatkozásban sűrűn emlegetett „sokkterápia” megkísérlése a magyar miniszterelnöknél és kormánya tagjainál.

A március 20-án Párizsban netalán aláírandó magyar–román és magyar–szlovák alapszerződésről van szó. Második Trianon 75 évvel az első után? 1920 és 1995 között ordítóak a különbségek. Akkor Magyarország háborúvesztes, térdre kényszerített ország volt; ma független, demokratikus és – hála 1956-os forradalmának, az 1989-es Németország egyesítését lehetővé tevő határnyitásának – Európa- és világszerte megbecsült ország. Akkor területének feldarabolása, a nemzet részekre szaggatása volt a tét; most baráti megállapodás két szomszédjával. De éppen a különbségek miatt miért a fékevesztett sietség, amikor a két szerződés tökéletlen, összecsapott és az országhatárokon kívül 3 millió, az országhatárokon belül is több millió magyar számára elfogadhatatlan?

gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal