| ||||||||||||||||||
![]() | – ![]() Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült. TELEGDI-RÓTH LAJOS (Brassó, 1841. szept. 10. – Budapest, 1928. ápr. 16.): geológus, a földtani térképezés szakértője. A bányászati és kohászati akadémiát Freibergben és Leobenben végezte. Utána Witkovitzban a Rothschild Műveknél, Bécsben a Geologische Reichsanstaltnál és a kolozsvári bányaigazgatóságon dolgozott. 1867-ben a pénzügyminisztérium banyászati osztályának szolgálatába lépett. 1870-től a Földtani Intézet geológusa, 1883-tól főgeológusa. 1913-ban vonult nyugalomba. 1901-től 1904-ig a Földtani Társulat elnöke. Tudományos munkásságának középpontjában a földtani térképezés állt. Kutatásai közül kiemelkednek a Krassószörényi Érchegységben, az Erdélyi Érchegységben és az Erdélyi-medencében végzett térképészeti munkái. Jelentős eredményeket ért el a magyarországi kőolaj- és kőszénkutatás terén: tagja volt a Böckh János által vezetett kőolajkutatásoknak. Behatóan tanulmányozta a kosdi, zsibói és recski kőolajterületeket, feltárásukban tevékenyen részt vett. Nevéhez fűződik a nagyalföldi és a dunántúli medencét kitöltő fiatalabb, újharmadkori földtani képződmények számos elemének „pannóniai” elnevezése 1879-ből. Tudományos dolgozatai jelentek meg a Földtani Közlönyben és a Földtani Intézet évi jelentéseiben. | ![]() ![]() | ![]() | |||||||||||||||
|