JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2018. december 11.Névnap: Árpád
    
 
Hónapok
 
Kormány Vera: Szeptember

Kormány Vera: Szeptember

Supka Géza: Kalandozás a kalendáriumban és más érdekességek
(részlet)
Szeptember 13. – szerencsétlen nap

A szeptember a régi római naptárban a hetedik hónap volt („septem” = hét), s ezt a nevét megtartotta akkor is, amikor már a kilencedikké lépett elő. E hónap (a hetedik hónap) 13-ik napja különösen szerencsétlen hírű volt a régi Rómában, ami ellen csak úgy lehetett védekezni, hogy az ember szöget vert a falba. Nálunk, Magyarországon főként szeptember utolsó napjának van rossz híre a nép között: ezen a napon nem ajánlatos vetni, mert akkor a vetés zöld marad és nem érik be.

Emlékezzünk meg ezzel kapcsolatban magának a „septem” szónak az eredetéről. A rómaiak a görögöktől vették át a hetes szám (hepta) nevét. Ez a görög hetes szó pedig a „hepo” igéből eredt, amelynek jelentése: „követni”, „ujjal rámutatva követni, üldözni valakit”. Amikor ugyanis még az ujjakkal való számlálás dívott a görögöknél, az egyet a bal kéz hüvelykénél kezdték, ötös volt a bal kéz kisujja; a jobb kéz hüvelyke volt a hatos szám, s így a jobb kéz mutatóujja lett a hetes. Ezzel a mutatóujjal, a heptával lehetett valakit megigézni, rámutatva őt követni, üldözni. A hetes számjegy tehát voltaképpen azt jelenti, amire „rámutatunk”, amit az' ujjunkkal „követünk”, „üldözünk”.

Játékok
Kvíz – szeptember Keresztrejtvény – szeptember
Rudan Mária: Mérleg zodiákus

Rudan Mária: Mérleg zodiákus

Gesztesi Albert: Az éjszakai égbolt. Szeptember
(ismertető)
Rudan Mária: Mérleg csillagkép

Rudan Mária: Mérleg csillagkép

Kernstok Károly: Őszi fény
(festmény)
Hollósy Simon: Ősz
(festmény)
Újváry Lajos: Kora ősz
(festmény)
Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium
(részlet)

 

Szeptember

 

A régi római naptár márciustól számított hetedik hónapja eredetileg csupán egy sorszámot kapott. E fantáziátlan sorszámnevet – latin September, September mensis („Hetedik”, „Hetedik hónap”) akkor sem cserélték fel másra (kivéve egy rövid időszakot, amidőn a rossz emlékű Nero Germanicus császár önmagáról Germanicusnak nevezte el), amikor hónapunk a kilencedik lett. Noha szeptember mind a földműves lét, mind a csillagászat és a naptár szempontjából jeles hónap, nem dúskál római ünnepekben. Ezek közül a legjelentősebb a capitoliumi triász: Iuppiter, Iuno és Minerva templomának felavatásáról emlékezett meg szeptember Idusán (13-án). Történelmi emlékünnepnek tűnik első pillantásra – a római patríciusok istenhármasának még az etruszk Tarquinius Superbus király építtetett egy háromhajós templomot a Capitoliumon –, ám az ünnep időpontja és a hozzá fűződő szokások „igazi” naptári eseménnyé avatják. Mint Hahn István írja, ezen a napon az egész szenátus megjelent a templomban, és nagy közös lakomán megvendégelte a három istent. Ezt a szokást a sikeres betakarításért (aratásért, szüretért) járó hálaadásként értelmezhetjük, az istenek elé tálalt fogások nyilván a föld az évi ajándékaiból készültek. Ugyanezen alkalommal a szentély falába szöget vertek, ez az évek számítását szolgálta. Ez a szokás arra vezethető vissza, hogy volt idő, amikor szeptember 1-ével kezdték az évet. A nap azért is jelentőségteljes, mert mindössze 9 nap választja el az őszi napéjegyenlőségtől, a római naptárban ennek is jelentősége volt. A Nonae például a hónap Idusa előtt számon tartott 9. nap volt, a novendialis pedig kilenc napos, kilencedik napon végbemenő ünnepet jelölt (vö. a katolikus ünnepi nyolcad, kilenced fogalmával).

Szeptembert repülő, nevető ifjú személyesítette meg, bíborruhában, fején köleskoszorúval. Jobbjában Mérleggel, a hónap jelével, baljában szőlővel és más gyümölccsel teli bőségszaru. Az ifjút szőlő koszorúzta Ceres is helyettesítheti. A bíborruha – Cesare Ripa magyarázata szerint – a „királyi” hónapnak járó viselet. E címet pedig azért kapta, mert bőkezűbb, mint társai (az ötletet a pirosodó lombok adhatták, a vörös szín majd mindenütt hagyományosan az ősz színe). Elsősorban szüret ideje lévén, a szeptembert szüretelő alakok is jelképezhetik: szőlőt szedő, szőlőkoszorús, teli puttonyos, meztéláb szőlőt taposó parasztok.

A hónap régi magyar nevei: Mérleg hava, Szent Mihály hava. Az előbbi a Mérleg jegy szeptember utolsó dekádjában kezdődő uralmára utal (időszámításunk kezdetéig az őszpont a Mérleg csillagképbe esett), Szent Mihály arkangyal viszont a szeptember utolsó, és a Mérleg első dekádjának legrangosabb szentje.

 


Rózsa (fotó: Bánkeszi Katalin)

Rózsa (fotó: Bánkeszi Katalin)



Rózsa (fotó: Vimola Ágnes)

Rózsa (fotó: Vimola Ágnes)



Rózsák (fotó: Vimola Ágnes)

Rózsák (fotó: Vimola Ágnes)


Sárga-kék(fotó: Vimola Ágnes)

Sárga-kék
(fotó: Vimola Ágnes)

Kernstok Károly: Szilvaszedők
(festmény)
Lesznai Anna: Körtefa
(festmény)
Karcsay Lajos: Almaszüret
(festmény)
Hucker Ferenc: Szeptember
(festmény)
Tőkés István: Hétköznapok – ünnepnapok
(részlet)

 

Szeptember a Szent Mihály hava… Sz. Mihály arkangyaltól… (Jelenések 12, 7; Dániel 10,13; Judás 9).

 


Őszi levelek (Fotó: Vimola Ágnes)

Őszi levelek (Fotó: Vimola Ágnes)

Szeptember
népi mondóka
Amilyen az Egyed-nap,
olyan az egész hónap.
Az időt Kisasszonynapja,
négy hétre előre szabja.
Mihálykor az észak s keleti szél,
sok havat és kemény telet ígér.
Weöres Sándor: A galagonya
(részlet)
       Őszi éjjel
izzik a galagonya
izzik a galagonya
              ruhája.
Illyés Gyula: Nyárutó
(részlet)
Ránk tör észrevétlen újra egy ősz, nézzed,
bomlik a fák kontya, zokognak a bokrok,
a sárga szőllőhegy illata leömlik
a völgybe s emeli, hajtja újra szívünk!
Kányádi Sándor: Szeptember
Tele a hombár,
tele a raktár,
tele a kaptár,
tele a csűr.
Rászáll a nyár a
legelső sárga
levélre, s elrepül.

Őszi naplemente – Örség, Templomszer(fotó: Török Máté)

Őszi naplemente – Örség, Templomszer
(fotó: Török Máté)


Kormos István: Szeptember
(részlet)
Boglyaszállás fölrepül,
a fák messze úsznak,
tücsökcirr ördögszekéren
panaszol az útnak.
Megadják mind magukat,
sárgöröngyre ülnek,
sírnak-rínak s kis öklükkel
gyöngykönnyet törülnek.
Somlyó Zoltán: Szeptember
(részlet)
S kopogtatás nélkül benyit
az ősz, adója legjobb jónak;
az érett magzatot hozó
anya: a kilencedik hónap.
Jékely Zoltán: Fecskék
A villanydrót öt égi vonalán
izgága hangjegyek a füstifecskék.
Ha lejátszhatnám, bennük már az estét
s az ősz első akkordját hallanám.

Őszi naplemente – Örség, Templomszer(fotó: Török Máté)

Őszi naplemente – Örség, Templomszer
(fotó: Török Máté)

Kosztolányi Dezső Negyven pillanatkép/ 9. Váratlan vendég
Beszélgetünk szobánkban még a csacska
nyár hancuzásáról s te, csöndes ősz,
oly észrevétlen-lopva, mint a macska,
bejössz.
Kosztolányi Dezső: Szeptemberi áhitat
(részlet)
Érett belét mutatja, lásd, a dinnye,
fehér fogától villog vörös inye,
kövér virágba bújik a darázs ma,
a hosszú út után selymes garage-ba,
méztől dagadva megreped a szőlő
s a boldogságtól elnémul a szóló.
Kosztolányi Dezső: A vendég
A nyár bedobta rózsakoszorúját
 
múlt este a nyílt ablakon.
Dalolt. Hajába gaz volt, hervadó háncs,
pár sárguló levél-rongy, kúsza bogáncs,
 
ment és siratta a bús fuvalom.
Valami történt… Künn a kihülő ég
 
hideg könyűktől feketült,
egy idegen jött, fázva és setéten,
cselédlámpással reszkető kezében
 
és nesztelen egy üres székre ült.

Balázsovits Zsuzsanna: Szeptember

Balázsovits Zsuzsanna: Szeptember

Tóth Árpád: Őszi kérdés
(részlet)
Jártál-e mostanában a csendes tarlón este,
Mikor csillaggal ékes a roppant, tiszta tér,
S nagy, lassú szekerek ballagnak haza, messze,
S róluk a szénaillat meghalni visszatér?
És fájt-e, amíg nézted a nyárfát révedezve,
Hogy reszket agg feje, az ezüstös fehér,
S hogy édes életednek újra egy éve veszve,
Mert viszi már Szeptember, a nagy szénásszekér?
Tóth Árpád: Szeptember
(részlet)
Ne menjetek tovább, egy sárga hulla vár fönn,
A tisztáson a Nyár fekszik holtan, hanyatt,
Fejéről elgurult a víg szalmakalap,
S ruhájából komor szagokkal száll a párfőm.
Melléről messze még egy harsány szín ragyog,
Az utolsó virág tán, mit gomblyukába tett,
Vagy tán a tőr nyele, mely gőggel felmered,
És konok smaragd fénye a bús légbe fagyott...
Petőfi Sándor: Szeptember végén
(részlet)
Elhull a virág, eliramlik az élet…
Űlj, hitvesem, űlj az ölembe ide!
Ki most fejedet kebelemre tevéd le,
Holnap nem omolsz-e sirom fölibe?
Oh mondd: ha előbb halok el, tetemimre
Könnyezve borítasz-e szemfödelet?
S rábírhat-e majdan egy ifju szerelme,
Hogy elhagyod érte az én nevemet?

Fényjáték (fotó: Vimola Ágnes)

Fényjáték (fotó: Vimola Ágnes)

Babits Mihály: Magyar szonett az őszről
(részlet)
Jön az ősz, már hullnak a cifra virágok
szirmai, rongyban, mint farsangi plakátok,
ha süvít a böjti szél: „Nincs szükség rátok!
Már vége a násznak, megestek a lányok.”
ÉVSZAKOK
(gyűjtőoldal)
ŐSZ
(gyűjtőoldal)
IDŐJÁRÁS
(gyűjtőoldal)

Márai Sándor Négy évszak
(részlet)

 

Szeptember

 

Bombával és ökörnyállal kezdődik, s a végén, szeptember végén, természetesen egy verssel ér véget, melyben minden rögzítve van, amit e pillanatról mondani lehet. Ez a vers külön lebeg a világirodalomban, mint egy eltévedt bolygó, melynek semmi köze a naprendszerhez, honnan elszakadt. Tartalma szegényes. Mindössze arról szól, hogy még nyílnak a völgyben a kerti virágok, s a huszonnégy éves költő neszeli az öregséget, az elmúlást, a szerelem állhatatlanságát. Ezenfelül még a világmindenség is benne van, s minden, amit az ember élettel és halállal kapcsolatban érez.

 

[…]

 

Az ősz a Hűvösvölgyben kezdődik, valamivel a Vámház mögött, s a Nagykovácsi-rétet megkerülve elhalad a Szép Juhászné mellett; így tart a város felé. Mire az Olasz fasorba beér, már egészen városias, lódenkabátos. Délután négy és öt között kezdődik, mikor a Veronikánál még cigányzene szól, s a hűvösvölgyi cukrászdában szegény, nyugdíjas, beteg és rosszkedvű milliomosok szacharint tesznek kávéjukba.


Szépség (fotó: Vimola Ágnes)

Szépség (fotó: Vimola Ágnes)

Gyöngyössi János: Az esztendőben elé forduló 12 hónapok alá az 1766-ik esztendőre
(részlet)
SEPTEMBER
Fordul az Hold: fordul gyászt készítvén az ősz,
Bakhus udvarain rikolt s cserget a csősz,
Az ifjú haj közzé majd elegyedik ősz.
 
Kovács Petra: Illusztráció Kosztolányi Dezső Nyárutó című művéhez / gyermekrajz

Kovács Petra: Illusztráció Kosztolányi Dezső Nyárutó című művéhez / gyermekrajz

Kosztolányi Dezső: Nyárutó
Mint egy szegény, sebesült katona,
a piszkos ősz járkál a mély aranyban,
a sebkötőit is letépi halkan
s csorogni kezd a vére bíbora.
Olyan alélt, hogy semmit se akar,
a napba bámul búsan és fehéren,
mellén a sok-sok vitézségi érem
rég kialudt, halott szivet takar.
Egy kőre dől s már-már aludni vágyna
álomtalan álmot egy régi ágyba,
de nincsen út, mely arra vinne már,
szívében kínok és fájdalmak üszke
s még hallja, amint fújja-fújja büszke
aranykürtjét a nyár, a messze nyár.
Tiba Fanni: Illusztráció Kosztolányi Dezső Nyárutó című művéhez / gyermekrajz

Tiba Fanni: Illusztráció Kosztolányi Dezső Nyárutó című művéhez / gyermekrajz

Terdik Éva: Illusztráció Kosztolányi Dezső Nyárutó című művéhez / gyermekrajz

Terdik Éva: Illusztráció Kosztolányi Dezső Nyárutó című művéhez / gyermekrajz

Radnóti Miklós: Naptár / Szeptember
(részlet)
Ó hány szeptembert értem eddig ésszel!
a fák alatt sok csilla, barna ékszer:
vadgesztenyék. Mind Afrikát idézik,
a perzselőt! a hűs esők előtt.
Lakatos Zsófia: Illusztráció Kosztolányi Dezső Nyárutó című művéhez / gyermekrajz

Lakatos Zsófia: Illusztráció Kosztolányi Dezső Nyárutó című művéhez / gyermekrajz

Id. Markó Károly: Szüret – tarantella
(festmény)
Ambrus Gyula: Szüretelő gazda
(szobor)
Czencz János: Szüretelők
(festmény)
Freund Antal: Ősz
(kőtábla)

Csokonai Vitéz Mihály: Az ősz
(részlet)
Már a víg szüretnek örűl minden ember,
 
Mellyel örvendeztet bennünket szeptember,
Októbert ekképpen bíztatja előre,
 
Hogy nektár lesz a bor, és máslás a lőre.
Setétűl a gohér a piros vesszőkön,
 
Barna színt vér vissza a többi szőlőkön;
Amelyeknek általvilágló kristályja
 
Nézőjét már édes nektárral kínálja.
Rajtok királyságot mutogatni akar
 
A véres bársonyba kevélykedő bakar.
A sárgálló almák s a piros körtvélyek
 
Legörbedt anyjoknak emlőjén kevélyek.
Elterűltek fájok alatt a berkenyék,
 
A kövér noszpolyák, a borzas gesztenyék.
Megterhelte az ősz a fáknak ágait,
 
Vastagon ráfűzvén gazdag áldásait.
Csak az a baj, hogy már hívesek a szelek,
 
Néha egy kis hideg és dér is jár velek.
Mert már a Mértéket hogy Fébus elérte,
 
A napot az éjjel egyenlőnek mérte.
Tompa Mihály: Szőlőhegyen
(részlet)
A tavasznak nyár hevében
Fonnyad el virága;
Őszi dértől lészen a nyár
Gazdag lombja sárga:
Minden éket önfejéről
Bár az év letépett:
Meghagyá az aranyszemü
S rózsaszin gerézdet.


Őszi színek (Fotó: Vimola Ágnes)

Őszi színek (Fotó: Vimola Ágnes)

Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium
(részlet)
Bőségszaru

A hatalmas szarv, amelynek kiszélesedő szája ontja magából a föld gyümölcseit, több jóakaratú istenségnek és allegorikus alaknak az attribútuma, egyúttal a minden rosszat rejtő „Pandóra szelencéjének” ellentétpárja (ez utóbbi, mint láthattuk, szintén az időszak jelképe). A bőségszaru mindenekelőtt Ceres és a Plutosz („Bőség”) nevű fiával „összekevert” alvilági Plutón isten jelvénye, továbbá a megszemélyesített Bőségé (Abundantia), s a négy elem közül, ha emberalakban ábrázolják őket, a Földé (Terra). A 4 évszak közül az Ősz (Autumnus) mondhatja magáénak, melyet néha Bacchus személyesít meg; szerepel Vertumnus és Pomona, a római gyümölcsöskertek pártfogói és a Venust kísérő puttók kezében.

Ovidius szerint a bőségszaru annak az Amalthea kecskének volt a szarva, amely a gyermek Zeuszt szoptatta. Ugyanő meséli viszont azt is, hogy Akhelóosz folyamisten tülke volt, amit Héraklész tört le a homlokáról párviadalban. A nemzetközi meseirodalom telis-tele van különféle „bőségszarv” motívumokkal. Ami közös bennük: csodálatos szarvas állatanya: juh, kecske, tehén, ritkábban ökör vagy bika egyik lecsavarható szarvából minden földi jó kerül elő a hős számára, míg a másik szarvtól óvakodni kell (A veres tehén, A két bors-ökröcske, Egyszemű, Kétszemű, Háromszemű és más mesék). A képzet igen régi lehet. A „bőségszaruval ábrázolt istennő” legősibb ismert képmása több mint 20 000 éves kőfaragvány, amely szarukürtöt tartó, áldozó vagy áldozatot fogadó „willendorfi vénuszt” mutat (a franciaországi Laussel mellől való). Az üreges szarv vagy tülök mint természetes edényféle magától értetődően lett az istenektől bőséget kérő (ital)áldozat és más szent rítusok eszköze.

A véle kapcsolatos képzetekhez termékenységhozó voltába vetett hit is párosult, a szarv egyszerre fallikus és vulva-jelkép, formája, illetve üreges volta miatt (l. még hold-szarvak).

A „bőségszarvú” mesebeli állatok feljutottak a csillagos égre. Amalthea kecskéről nyerte a nevét a Szekeres csillagkép fényes Capella csillaga, amely a nyárutótól ragyog ismét az éjszakai égen. Más antik forrás szerint viszont a bőségszaru a Szekeres alatti, legszebben ugyancsak ősszel látható Bika csillagkép tülke volna.

Radnóti Miklós: Istenhegyi kert
(részlet)
A nyár zümmögve alszik és a fényes ég
magára vonta szürke fátyolát,
kutyám borzol, fölmordul s elrohan,
megugró árnyat lát a bokron át.
Öreg virág vetkőzi sorra szirmait,
pucéran áll és félig halottan,
gyönge barackág ropog fölöttem
s terhével lassan a földre roggyan.
Ó, ez a kert is aludni s halni készül,
gyümölcsöt rak a súlyos ősz elé.
Sötétedik. Halálos kört röpül
köröttem egy elkésett, szőke méh.
Tóth Árpád: Derűt dalolnék...
Derűt dalolnék, édesem, tenéked,
Mely, mint az alkony enyhe fénye, reszket,
És édes lánggal, mely gyújt s mégsem éget,
A fák közt még kis, zöld napokat rezget,
Derűt, mely úgy lebeg le könnyű szárnyon,
Szép, tarkarajzú szárnyon, mint a lepke,
Opál szinekkel lengve még az ámyon,
Amely a lankadt lombokat belepte...
Jékely Zoltán: Ősz-köszöntő
(részlet)
Habár orcánk pirítja még a Nap,
gyerünk, az őszt hintsük már szerteszét,
az őszt, melyet mint anya gyermekét,
majd egy évig hordtunk szívünk alatt.
Látod, még élünk! Nem nyelt el a tó,
kígyó se mart meg, szikla sem ütött,
s a régi helyről halljuk: a tücsök
lelkéből szól a régi altató…
Somlyó Zoltán: Nyugodj meg, hogyha tudsz…
(részlet)
Ez már: az első őszi szín… ez! –
A nyárvég halk sárgával színez
virágot, levelet.
Ez már az első őszi illat!…
Az igazi nyár már elillant
a háztetők felett…
Megint lehül felpezsdült véred;
a körte már kásásra érett –
s túlérett vagy te is…
Túlérett vagy és túlokos vagy!
Az ért gyümölcs már hidegen hagy…
Már untat a nap is…
Jékely Zoltán: Közelítő ősz
(részlet)
Hűtlen-hű szeretőm, gyönyörű ősz,
mért is mész el, ha mindég visszajössz?
Arcom megint eged könnyei mossák:
hát így kell néked a változatosság?
Ágh István: Ebben a függőlegességben
(részlet)
Ebben a függőlegességben,
a balatoni őszeleji fényben
fordított felkiáltójel,
vagy egy akasztott betyár
függök az összességben.
Mintha fejsze vágta volna
ketté a világot,
a fejszeél hasítékában
lábujjhegyen, befog a végtelen,
satupad a fát,
hóhér a betyárt.
Tóth Árpád: Szeptemberi szonett
(részlet)
Szeptember szép szultánja, Ősz, pompás, buja zsarnok,
Már vár a hódoló táj; a zöld és elviselt
Kaftánú bús tuja mind furcsa dervised,
Mind mélyen hajladoz, s halkan imázva mormog.
Sárga selyemben várnak a szép, hervatag ormok,
Rabnők, kiket elgyötresz, s kik engedelmesek;
S te jössz, puhán s pompázón, s gyűrűfényes kezed
Aranyos reflexétől a tiprott fű is csillog.
Jékely Zoltán: Esti szél
(részlet)
Honnét tudod, hogy itt az ősz, fiam?
– A szél szagából, bízvást, jó uram.
S a szél szaga ehhez neked elég?
– Sírnak a szílfák és a jegenyék.
Az életet nagynak hitték s öröknek,
most, csalatkozva, szomorún zörögnek.


Szeptember (fotó: Legeza Dénes István)

Szeptember
(fotó: Legeza Dénes István)

Lászlóffy Aladár: A levél
(részlet)
Nyitott ablakból aranykék
szeptember. Most megtudjuk
végre, milyen sorrendben
vannak felfűzve arra a
láthatatlan szálra a levelek.
Bontják a nyárt, vagy
leírják, kiterítik a lapra.
Kányádi Sándor: Őszelő
(részlet)
Fázik a Küküllő,
lúdbőrös a háta,
már csak a nap jár el
fürödni a gátra.
Lenn a gát alatt csak
vadrécék, vadludak.
Ők is búcsúzóban:
tiszteletkört úsznak.
Ékelődnek aztán
föl az őszi égre,
belevesznek lassan
a kék messziségbe.


Gesztenyés (fotó: Legeza Dénes István)

Gesztenyés
(fotó: Legeza Dénes István)

Csorba Győző: Őszi kérdés
(részlet)
Megtágul ismét a tömött
világ. Ágbogaik között
 
egyre nagyobb darabokban
 
őrzik a fák az eget.
A végtelenből jő a szél,
szárnyán madár és holt levél,
 
messze röpülnek a széllel –
 
lankad a nyári verő.
Juhász Gyula: Szeptember
Fázik az ujjam s lantom húrja
Egy kissé megereszkedett,
Elfog szeptember mélabúja
S veszem überciheremet.
A nyári vendéglői terasz
Oly elhagyott, mint a babám.
Remény és falevél elhervad
És tetszhalott a Pán, a Pán!
Pilinszky János: Szeptember
Úgy ülünk itt a koraőszi este
levegő-vitrinébe zárva,
mint egy szikla, mint egy papírlap,
oly súlytalanúl és oly súlyosan,
ahogyan csak szék támlája vagy
dákó fölött kézelő fehérlik.
Csorba Győző: Szeptember
(részlet)
Körték, szilvák megérnek,
a lágy szőlőszemek
sárgáján tiszta fények
szikrái zengenek.
Bimbóit fölnevelte
az őszirózsa-sor.
Ezer szín tört a kertre
a nyári zöld alól. –
Lakatos István: Szeptember
(részlet)
Oszlik már a remény. Bő, ragadós homály
csorran bokrokon és fákon; az alkonyat
csúszós, mint az olaj, mint sürü-zöld szirup
 
süpped súlya alatt a fű.
Somlyó György: Szeptemberi dél a Duna-parton
(részlet)
A hajó füstjén át ha nézed,
elválnak szemközt a hegyek,
s hátára kapja az egészet
valami forró lehelet.
Ha szemed lehúnyva, csak érzed,
hogy zuhog az arany sugár,
el tudod hinni: nincs enyészet,
csak nyár lesz, nyár van újra, nyár.
Kosztolányi Dezső: Szeptember elején
A hoszú, néma, mozdulatlan ősz
aranyköpenybe fekszik nyári, dús
játékai közt, megvert Dárius
és nem reméli már, hogy újra győz.
Köröskörül bíbor gyümölcse ég
s nem várja, hogy a kedvét töltse még,
a csönd, a szél, a fázó-zöldes ég
fülébe súg, elég volt már, elég
s ő bólogat, mert tudja-tudja rég,
hogy egy az élet, a kezdet s a vég.
Nekem se fáj, hogy mindent, ami szép,
el kell veszítenem. A bölcseség
nehéz aranymezébe öltözöm
s minden szavam mosolygás és közöny.
Juhász Gyula: Szeptember aranya
Pirkad a lomb, nyaram elmúlt,
Elmúlt epedve nyaram,
A hold bőség-szarujában
Szeptember aranya van.
Ez a nyár volt a legszebb,
Mert legszomorúbb nekem.
Elmúlt. Most eldalolom majd
Szeptember éjjeleken.
Mert ez az én sorsom, üdvöm,
Tűnőben szép a nyaram,
Mikor a holdon, a szőkén,
Szeptember aranya van.
Bodor Ádám: Az ősz kezdete
(részlet)

Az ősz egy szeptemberi reggelen, nem éppen váratlanul, de minden átmenet nélkül érkezett. Egy langyos estét követő hajnalon sószínű dér takarta a háztetőket, a járdát s az úttestet fakózöld akáclevél borította; pirkadatkor sokan becsukták az ablakot.

Kosztolányi Dezső: Sárga, piros zászlóit lengeti…
Sárga, piros zászlóit lengeti
a cifra ősz a nap fakó tüzére,
künn a tanyán is sárga tengeri
és paprikák érett, piros füzére.
Csukás István: Ez a tányérképű szeptemberi hold
Ez a tányérképű szeptemberi hold
álmos kíváncsisággal követ, reggel
tejért ballagunk a boltba, azután
kiülünk a tópartra, nézegetjük a vizet,
lassan átmos őszi nyugalma, neki
az arcát tükörben, nekem a lelkemet,
bámulunk lustán a nyár után, nagy
tarka lepkeszárny, hova tűnt, majd azon is
elmerengünk, hogy mivé lesz ez az őszi
zűrzavar, hiába tudjuk, fel sose fogjuk,
majd leborotválja a tél a vízből
kiálló sörtét, torzsat, holdat, zűrzavart,
a hegy mögött már feni fagy-élű kését.
Szabó Lőrinc: XXVIII. Ősz van
(részlet)
Ősz van… Az évek szele hordja az
egymás-fölötti rétegekben alvó
sirokra a feledést s a közönyt…
Fáradhatatlan felhők görgetik
az égen lomha lavináikat…
Párás a fény… Szárazabb zajjal csúsznak
egymás fölött a tó hullámai…
Ősz van… Sötét barlangja hüvöséből
előjött már a szakállas szatír
s a napsütötte pannón dombokon
– barátként mellém heveredve – némán
hallgatja az öregedő napok
lombzörgető, fáradt lépéseit.
Kálnoky László: Az ősz
(részlet)
Szégyenkező leányként áll a nyári tájék
a gyertyafényben úszó ég alatt;
ledobja testéről a tarka rongyokat,
s hideglelős ölelkezésre készül.
Kínpadra vont madár
sikoltását utánozza a szél,
majd lenyomja az aggastyántanyák
füstjét a fuldokló mezőkre.
Az erdő sűrűjében láthatatlan
csőrök szemelgetik a haragosvörös bogyót.
Szeptember - Párizs, Franciaország (Fotó: Legeza Dénes István)

Szeptember - Párizs, Franciaország (Fotó: Legeza Dénes István)

Csukás István: Most fél tíz van és ősz
(részlet)
Most fél tíz van és ősz,
a kertben lángol egy fa,
a szomszédban iskolacsengő szól,
szeptemberi muzsika,
szemben a hegy medvefeje
börzsöny foltokban hámlik,
szívdobbanás és a perc és a fű
megszámoltatik egy szálig.
Dsida Jenő: Kalendárium szonettekben
(részlet)
Szeptember
Egy angyal dícsérete
E ködvilágban képe csöndben, árván
csüng kis szobámban, a szívembe fészkelt
sápadt falon és néha néma vészjelt
küldöz szemével, két kezét kitárván.
Csak gyönge nő. Ruhája oly szegény. Szelt
kenyere száraz. Életem határán
halkan legel: kis gyapjas, tiszta bárány.
Az ágya deszka: durva és fűrészelt.
Ám egy napon kitárul majd a porta,
elhagyja őt a földi, kerge kín,
áldja a percet, mely idesodorta.
S való világunk pompás berkein
áldja a percet, mely idesodorta.
Mellén: selyemhab. Vállán: hermelin.
Szabó T. Anna: Szeptember
(vers)
Timár György: Szeptember
(vers)
Boros Attila: Szeptember
(festmény)
Reviczky Gyula: A nap dicsérete
(részlet)
Szeptember, csöndes őszi hónap,
Kis hittel, fázva zengelek.
Siratlak, eltünt, ragyogó nap;
Vérem kezd hűlni, szenvedek.
Elmém a szürke, zord valónak
Hódol meg; kétkedik, beteg.
Köd, lomha köd szivem lakója;
Elvitte jó kedvét a gólya.
Kosztolányi Dezső: Őszi koncert
(részlet)
Intermezzo
Most tetszenek nekem az üvegek,
mély délutánban oly mélyen tüzelnek.
Most tetszenek a sárgahaju nők,
sugárzásán szeptemberi tüzeknek.
Most tetszenek nekem a temetők,
az elborult szobák benn barna színben,
a haldokló fák szörnyű kardala
és tetszik a föld és mindenki, minden.
Most dalol az ősz, én is dalolok,
lalláz az ősz lassú litániát.
Most dalol az ősz, dalol a szivem,
dalolni kezd most az egész világ.
Juhász Gyula: Shakespeare estéje
(részlet)
Az esti ködben, őszi esti ködben
Hazabotorkál, véle a homály,
A dérütötte hold lassan kelőben:
Már itt az ősz és itt az este már.
Az országúton kósza álmok járnak,
Danol a szél, halódik a határ,
Járnak az árnyak, vége van a nyárnak,
Már itt az ősz és itt az este már.
Tompa Mihály: Őszi képek
(részlet)
A gólya  vándor-útra kelt,
De még zöldel hegy és mező;
Minő szép nyájas ősz vagyon!
A napsugár az ágakon
Másodvirágot csalt elő.
Jékely Zoltán: „Nem lehetsz boldog”
(részlet)
Úgy fáj az őszben életünk mulása,
mint az éjfélt ütő óraharang
tizenkét szomorú, nagy kondulása…
Mi vigasztaljon, hogyha a világban
a lomb, az ősz, a halál is halott?
Eddig úsztunk az édes-szennyes árban,
s az édes-szennyes ár ma megfagyott.
Itt állok, s messze gondolok, a nyárra,
hihetetlen, hogy lett volna nyarunk!
Ó, bár álmomban szöknének virágba
a fák, melyekben dús emléke zsong!
Jékely Zoltán: Szeptembervégi este
(részlet)
Hűvös szeptembervégi este;
besüt a hold az ablakon.
Kezemben nagy-nagy piros alma,
őröl, mormol az idő malma,
duruzsolását félve hallgatom.
Dsida Jenő: Alkony
(részlet)
Hűvös szeptember. Alkony.
A szürke tó
egy nagy kísértet félszeme.
Lehunyt lelkem a másik.
A zúgó, vonaglótestű fák:
átszúrt, iszonyú pókok,
utánunk kapnak, elszabadult
prédáik után.

gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal