Szent-Györgyi a Biokémiai Intézet vezetője lett, hamar összebarátkoztam a családdal, kinn laktak az intézet egyik szárnyában, emlékszem, a lakásban fehéregérszag volt, Albert mamája – erdélyi nagyasszony – a Für Elisét játszotta… Szent-Györgyi sortban kosárlabdázott a növendékeivel, szerette a polgárpukkasztást. Evezőstúrákra mentünk együtt, egy életre beleszerettem Albertbe, olyan volt mint egy görög félisten, csak a lába volt kicsit rövid. Amikor megkapta a Nobel-díjat, épp otthon voltam, Baján, oda táviratozott: „gyere, segíts.” Segítettem is: köszönőleveleket írni, pénzkérők, látogatók hadát fogadni, elhárítani, feltartani az újságírókat, akik rafinált módon próbáltak bejutni hozzá… A világot Szent-Györgyi és családja tágította ki számomra. Albert szerzetesi életmódot folytatott, csak arra költött, ami az életprogramjába beleillett. Szerette a zenét, a költészetet, megtanított, hogy utazni kell, amíg az ember fiatal. Mint nemzetközi gondolkodású kutató, nem tudta elképzelni, hogy nem a józan érvek, hanem a nácizmus és a progresszió alternatívája fogja a világ sorsát eldönteni, ezért vállalta a háború alatt a törökországi küldetést is, hogy a magyar kiugrás ügyében kapcsolatokat keressen. Elsők közt volt a nácik elfogatási listáján. Bujkált. Mikor 1945 után a magyar gazdasági életnek gyors feladatokat megoldó biokémiai intézetre volt szüksége, és Albertnek a saját hosszú távú kutatási programját föl kellett volna adnia, akkor elment az országból, és követte őt majdnem minden munkatársa.

A művészet csodája címmel szép írást jelentetett meg Ferenczy Béniről a Film, Színház, Muzsikában Gách Marianne. Kár, hogy a cikk zárósorai meglehetősen lerontják a beszámoló írói hitelét. Szent-Györgyi Albert lemezről lejátszott Psalmus Humanum-áról van szó. „Uram! Óvd meg gyermekeimet / Óvd meg elméjüket, hogy az én romlottságom őket meg ne rontsa / Óvd meg életüket, hogy a fegyverek, melyeket kovácsolok, őket el ne pusztítsák! / Hogy különbek legyenek szüleiknél, és felépítsenek egy új és jobb világot / Egy világot tele szépséggel, tisztességgel és jóakarattal / Hogy szeretet és béke uralkodjék mindörökké…” – így Szent-Györgyi Albert. S ekkor átveszi a szót a riporter: „Ferenczy Béni asztalra könyökölve hallgatja távoli jó barátja béke-könyörgését a maga teremtette béke-istenhez.”

E kommentár akkor is abszurd, ha hívő, s akkor is, ha hitetlen ember művét tolmácsolná. A hívő: Istenhez fordul efféle könyörgésével; a hitetlen: az emberiség lelkiismeretéhez fellebbez. De egy maga csinálta istentől senki semmit nem várhat komolyan. Márpedig Szent-Györgyi verse komolyan esdekli a békét, ahogy Ferenczy Béni is komolyan hallgatja barátja szavait. Hogy is lehetne ezt félreérteni: „Uram! Óvd meg gyermekeimet…”