Emlékezzünk meg most néhány olyan napról, amelyhez az európai néphit szerint a gonosz szellemek, boszorkányok járása fűződik. Az európai maszkos alakoskodások jelentős része ilyen „gonoszokat”, „démonokat” testesít meg, e napokhoz tehát sűrűn fűződnek jelmezes alakoskodások.

Az európai néphitben a gonoszjárás két fő dátuma a karácsony körüli és május elseje körüli időszak. Az első fő időszakon belül azonban Európa különböző tájain más és más kiemelkedő jeles napokat találunk. Ilyenek lehetnek Borbála, Miklós napja, Luca napja, a Lucától karácsonyig terjedő tizenkét nap vagy a karácsonytól vízkeresztig tartó tizenkét nap. A tavaszi periódus fő dátuma május elseje, de a boszorkányok és a visszajáró halottak megjelenése is fűződhet Szent György naphoz (április 24.) és pünkösdhöz, illetőleg a keleti szlávoknál a pünkösd előtti (vagy utáni) csütörtökhöz is, ezenkívül Szent Iván napjához. (A magyar boszorkányperek XVIII. századi tanúvallomásai is utalnak néha a Szent Iván nap szerepére.

Ma már nincsenek boszorkányok. A jó Isten tudja, miért nincsenek. A régi időkben bizony voltak. Ezt mindenki tudja. Csakhogy ma már mindent eltagadnak az emberek.

Emlékszem rá, hogy gyermekkoromban mindig meséért zaklattam a cselédünket. Mesélt is néha, különösen mikor engem a hideg lelt. Boldog szép betegség! Egyszer este az ágyam mellé ülve mondta a mesét. Március volt akkor és a szél fújt. A Tera cseléd egy helyen megakadt, nem jutott eszébe, hogy az elátkozott pirinc hogyan szabadult meg a sárkány őrzötte várból. A kakas odakünn kukorikolt egyet.

– Jaj - mondja a cseléd felfigyelve.

– Mi az, Tera?

– Itt jár a Baksáné.

Én már akkor tudtam, hogy ki az a Baksáné. Boszorkány. A faluvégén lakik a legelő mellett. Száraz, meggörbült kis öregasszony. Nincs senkije, csak egy özvegy leánya. Az sincs vele. Túl a hegyeken lakik. Megátkozta a boszorkány a tulajdon édes leányát. Miért átkozta meg, azt bizony ma se tudom, nem kérdeztem senkitől.

Ott állt a vén boszorkány a világvégi háza előtt, a tornácnak támasztva egy elhasznált villám, cipője mellett egy elrongyolódott égiháború, cakkos szegélyű, csak azért nem dobta a szemétdombra, mert fösvény volt az istenadta, hátha jó lesz még valamire.

Most éppen kiabált.

– Rilla! Marilla! Amarilla!

A lányait hívta. A fekete, tenyeres-talpas Rillát, a szőke nádszál Marillát, és a vörös, szeplős kis vakarcsot, Amarillát.

– Hé, kezdődik a tanítás.

Mert egy valamirevaló boszorkánytanoncnak ugyanúgy végig kell járnia az iskolát, mint a magunkfajta embergyereknek az általánost meg a gimnáziumot. Csak azután jöhet az érettségi. Hogy az embergyerek mit tud érettségi után, arról fogalmam sincs, de az biztos, hogy az érettségizett boszorkány már tudja a helyes testtartást a seprűn, s ha összeszedi magát, bűvöl, bájol és igéz.

Futott a három lány.

– Milyen óra lesz az első? – tudakolta Amarilla.

Marilla rádörrent:

– Tessék megtanulni az órarendet!

– Gyerünk gyorsan – figyelmeztette őket Rilla. – Anya-Banya ma nagyon türelmetlen. És ha nem tudnád, az első óra igézés lesz.

Marilla pergő nyelvvel folytatta:

– A második rontás, a harmadik átváltozás, a negyedik… Hopp, mi is a negyedik?

– A negyedik gyakorlati. Helyes tartás a seprűn.

A boszorkányok, mondták, megmérgezik a kutakat, járványokat terjesztenek, szemmel verik a gyermekeket, szárazságot meg áradást hoznak, gyilkos füveket főznek és így tovább – mindezt a kereszténység elpusztítására. Érdekes, jegyzi meg Trevor-Roper, hogy pontosan ugyanezeket a vádakat hozták fel eretnekek, nemzeti kisebbségek, zsidók és mórok ellen. A zsidók mágusok: éjente farkassá változnak és úgy irtják a barmokat és keresztényeket. Az ördög is tud gyereket nemzeni: másként hogy születhetett volna Luther Márton? Húsvétkor a zsidók ártatlan kislányok vérét isszák, máskor összeesküsznek a világhatalom megkaparintására: egyszer Mohamed szultánnal, máskor a szabadkőművesekkel avagy Churchillel és Roosevelttel.

Az ötágú csillag, melyet a szíves olvasó e sorok élén lát, a híres, sőt hírhedt pentagramma, vagy pentalpha, magyarán boszorkányszög. Egyéb nevei még a druidaláb vagy druidakereszt. Püthagorász pedig, aki ez ábra jeles tulajdonainak első fejtegetője és a csodálatos erejébe vetett évezredes hit első ismert terjesztője volt, hügieinának, az egészség talizmánjának tartotta és nevezte. Tanítványai titkos szövetkezetük ismertetőjeléül használták. Ilyenül szerepelt a középkorban támadt műépítő és kőfaragó céhek tagjai közt is, s így lett belőle a szabadkőművességnek is egyik szimbóluma.