| ||||||||||||||||||
![]() | – ![]()
(részlet)
Paula igen előkelő római asszony volt, akinek életét Szent Jeromos a következő szavakkal írta meg. Ha valamennyi testrészem nyelvvé változnék, és valamennyi tagom emberi hangon szólna, akkor se tudnék a szent és tiszteletre méltó Paula erényeiről méltón beszélni. Származása előkelő, de sokkal előkelőbb szentsége. Egykor vagyonával tehetős, most Krisztus szegénységével jelesebb. Tanúul hívom Jézust és az ő szent angyalait s az ő saját angyalát is, aki őre és kísérője volt ennek a csodálatra méltó asszonynak, hogy nem kedvezésből, nem a mértéktelenül dicsérgetők módjára szólok, hiszen amit róla tanúságképpen mondani fogok, még így is eltörpül érdemei mellett. Ha az olvasó röviden meg akarja ismeri erényeit: úgy bocsátotta el valamennyi szegényét, hogy ő maga még náluk is szegényebb volt, s miként a sok drágakő közül kicsillan a legértékesebb, és amiként a nap ragyogása a csillagok kisebb tüzecskéit elfedi és elhomályosítja, akként múlta felül mindenki erényét alázatosságával. Mindenki közt a legkisebb volt, hogy mindenkinél nagyobb legyen. Minél inkább megalázta magát, Krisztus annál magasabbra emelte. Elrejtőzött, de nem maradt rejtve, menekült a hiú dicsőségtől, de kiérdemelte azt a dicsőséget, amely az erényt árnyék módjára követi, s elhagyja azokat, akik keresik, és keresi azokat, akik megvetik.
| ![]() ![]() | ![]() | |||||||||||||||
|