János apostol és evangélista – akit az Úr szeretett és szűzen választott ki –, amikor Pünkösd után az apostolok szétoszoltak, Ázsiába ment, ahol sok egyházat alapított, Domitianus császár pedig – híréről értesülve – magához rendelte, és forró olajjal teli üstbe tétette a Porta Latina előtt, ő azonban sértetlenül jött ki belőle, minthogy a test romlandósága idegen volt tőle. A császár látva, hogy így sem áll el az igehirdetéstől, Patmos szigetére száműzte, ahol magányában megírta a Jelenések könyvét. Ugyanazon évben a császárt megölik túlzott kegyetlensége miatt, a szenátus pedig minden intézkedését visszavonja. Így esett meg, hogy Szent János, akit jogtalanul hurcoltak el a szigetre, nagy tisztességgel tért vissza Ephesusba. Az egész nép elébe sietett és azt kiáltotta: „Áldott, aki az Úr nevében jő” (Jn 12,13).

Amint megérkeztek, fölmentek az emeleti terembe, ahol együtt szoktak lenni: Péter és János, Jakab és András, Fülöp és Tamás, Bertalan és Máté, Alfeus fia, Jakab, a buzgó Simon és Jakab testvére, Júdás. Mindannyian egy szívvel, egy lélekkel állhatatosan imádkoztak az asszonyokkal, Máriával, Jézus anyjával és testvéreivel együtt.

E szavak után Jézusnak mélyen megrendült a lelke, s megerősítette: "Bizony, bizony, mondom nektek: Egyikőtök elárul." Erre a tanítványok egymásra néztek, mert nem tudták, melyikükről mondta. A tanítványok közül az egyik, akit kedvelt Jézus, az asztalnál Jézus mellett ült. Simon Péter intett neki és kérte: "Kérdezd meg, kiről beszél." Erre Jézus keblére hajolt és megkérdezte: "Uram, ki az?" Jézus így felelt: "Az, akinek a bemártott falatot adom." Ezzel bemártotta a falatot, fogta és az áruló Júdásnak nyújtotta, az iskarióti Simon fiának.

A hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Észrevette, hogy a követ elmozdították a sírtól. Erre elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit kedvelt Jézus, és hírül adta nekik: "Elvitték az Urat a sírból, s nem tudni, hova tették." Péter és a másik tanítvány elindult és a sírhoz sietett. Mind a ketten futottak. De a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett, s látta a gyolcsot, de nem ment be.

Útját folytatva megpillantott két másik testvért is, Zebedeus fiát, Jakabot és testvérét, Jánost. Épp hálójukat javítgatták a bárkában, apjukkal, Zebedeussal. Őket is hívta. Rögtön otthagyták a bárkát apjukkal egyetemben, és a nyomába szegődtek.

Összehívta tizenkét tanítványát, s hatalmat adott nekik, hogy kiűzzék a tisztátalan lelkeket, és meggyógyítsanak minden betegséget, minden gyengeséget. A tizenkét apostol neve a következő: Az első Simon, más néven Péter, aztán testvére András, Zebedeus fia, Jakab és testvére János, Fülöp és Bertalan, Tamás és Máté, a vámos, Jakab, Alfeus fia és Tádé, a kánai Simon és a karióti Júdás, aki később árulója lett.

Akkor odament hozzá a Zebedeus fiak anyja a fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen tőle valamit. Megkérdezte tőle: "Mit akarsz?" "Intézd úgy - felelte -, hogy két fiam közül az egyik jobbod, a másik balod felől üljön országodban." Jézus így válaszolt: "Nem tudjátok, mit kértek. Ki tudjátok inni azt a kelyhet, amelyet majd én kiiszom?" "Ki tudjuk" - felelték. Erre ő így folytatta: "Kelyhemet ugyan kiisszátok, de hogy jobb és bal felől üljetek, azt nincs hatalmamban megadni nektek. Az azokat illeti, akiknek Atyám szánta." A többi tíz ennek hallatára megneheztelt a két testvérre. Jézus azonban odahívta őket magához, és így szólt hozzájuk: "Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, zsarnokoskodnak a népeken, a hatalmasok meg a hatalmukat éreztetik velük. A ti körötökben ne így legyen. Aki közületek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok, s aki első akar lenni, legyen a cselédetek. Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja az életét, váltságul sokakért."

A Szent János pohara vagy János pohár elnevezés az egyháznak az ősi hagyományokat – itt a boráldozatot – megváltoztatni, és a rossz szokásokat – a részegeskedést – zabolázni törekvő tevékenységében gyökerezik. Az elnevezés a János napi, december 27-én tartott borszentelésből, és abból a legendából fakadt, amely szerint János apostol Aristodemost akarván megtéríteni, megitta a mérgezett bort, de az nem ártott meg neki. Innen ered egyébként János poharának még a búcsúital jellege és gyakorlata is. Az elnevezés, a szokással együtt, német nyelvterületről származott hozzánk, és az erdélyi szászok a náluk viszont újként honosodó áldomásitalra is ráragasztották. Ez az elnevezés aztán más vidéken is elterjedt.

– A János apostolról hallottál? Látod, azért lehetsz te János, mert volt egy János apostol… Csak ezt te nem tudod…

Fejét lehajtotta, súlyos szemhéjai fáradtan lezáródtak.

–János apostol első levelének második része így szól – csendesen, áhítattal ejtette az első mondatot: – Ne szeressétek a világot, se azokat, akik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete.

Hangja felcsapott.

– Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága és a szemek kívánsága és az élet kérkedése nem az Atyától van, hanem a világból.

Ismét megcsendesedett.

És a világ elmúlik, és annak kívánsága is; de aki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.

Amikor Jézus látta, hogy ott áll az anyja és szeretett tanítványa, így szólt anyjához: "Asszony, nézd, a fiad!" Aztán a tanítványhoz fordult: "Nézd, az anyád!" Attól az órától fogva házába fogadta a tanítvány.

– Pedig az a hang, amiről a doktor úr beszélt, megvan az emberben, törte meg a súlyos csendet Kökönyei Gyurka. Odatámaszkodott a kályhához, s a mellén keresztbe vetette a karjait. Zoltánnak már előbb is föltűnt volt iskolatársának elfogulatlan derült tekintete. Valami vidám céltalanság ivódott ebbe az emberbe, amit a fogság alatt szerezhetett, a szibériai csatangolásokban. Olyan, mint János evangélista, jutott Zoltán eszébe, ahogy ránézett. Maga is csodálkozott, hogy tévedt ez a bizarr gondolat belé, de amíg Gyurka beszélt, egyre erősödött benne a benyomás. Miért épp János? Mit tud ő Jánosról? Annyit, hogy a keresztre feszített Jézus őt adta az anyjának maga helyett. Olykor különös és kibogozhatatlan úton tévednek az ember tudatába a hasonlatok. De épp ezek az igaziak.