Eusztákot korábban Placidusnak hívták. Traianus császár katonai parancsnokaként szolgált. Az irgalmasság cselekedeteiben lankadatlan volt, de bálványt imádott. Hitvese ugyanazt a hitet vallotta, és ugyanúgy gyakorolta az irgalmasságot, Két fiat nemzett Euszták, akiket nemeslelkűsége szerint nemeslelkűségben neveltetett. És mert az irgalmasság cselekedeteit állhatatos buzgalommal gyakorolta, kiérdemelte, hogy az igazság útja megvilágosodjék előtte.
Egy napon vadászat közben szarvascsordára bukkant. Észrevett egy gímet, amelyik a többinél pompásabb és nagyobb is volt, s a csordát elhagyva előreszökkent az erdő sűrűjébe. Mialatt katonái a többi szarvassal törődtek, Placidus minden igyekezetével ezt az egyet követte, és igyekezett kézre keríteni. Miközben erejét megfeszítve követte, a szarvas egy szirt tetejére hágott. A közelébe érve Placidus lázasan gondolkodott, hogyan ejthetné el. Mikor alaposabban szemügyre vette a szarvast, agancsai között megpillantotta a szent keresztet a nap fényénél tündöklőbb alakban, s Jézus Krisztus képmását, aki a szarvas szája által – miként hajdan Bálám szamara által – így szólította meg őt: „Miért üldözöl, Placidus? Irántad való irgalomból jelentem meg néked ebben az állatban. Én vagyok Krisztus, akit te ismeretlenül tisztelsz. Alamizsnáid feljutottak színem elé, ezért jöttem el. E szarvasban, akire vadásztál, én vadásztam terád.”
Egyesek azt mondják, hogy a szarvasagancsok között megjelent Krisztus-képmás mondta el e szavakat.
A fentiek arra engednek következtetni, hogy a vadász Hubertus Euszták középkori és észak-európai másolata volt (ami még nem kérdőjelezi meg egy bizonyos Hubert németalföldi püspök létezését), Euszták pedig eleve legendás alak lehetett. A szarvas, amelyik kettejüknek megjelent, eredetileg az ősszel felbukkanó szarvas-csillagzatok valamelyikét testesíthette meg. A mondák szarvasai
az agancsukon hordozták a Napot vagy a sarkcsillagot, mindkettőnek ősi jele a kereszt. A naphordozó szarvas értelemszerűen a nappálya menti csodaszarvasok valamelyike, az ilyenkor már jól látszó Bika vagy még inkább az Orion (mint Szarvasfő), mely egyrészt maga is fontos kereszteződés csillagképe – a fejefölöttkeresztezi egymást a nappálya és a Tejút (aminek az agancsai közt keresztet viselő szarvas illő és egyben aktuális jelképe, mivel a Nap időszámításunk kezdetétől a nyári napforduló idején épp az Orion fölött jár), másrészt a csillagképet megszemélyesítő istenek és héroszok, a szarvas alakúak is, mint Aktaión és a hindu Pradzsapati, de maga a
névadó Órión is ugyanolyan kivégzett áldozatok, mint a keresztre feszített Megváltó, a mi Csodafiúszarvasunk. A Sarkcsillagot viselő szarvas a lapp monda és a magyarok csodaszarvasünője lehet: ennek agancsa, a Cassiopeia csillagkép valóban hordozni látszik a Sarkcsillagot.
Tiszteletének első hazai liturgikus nyoma a Szelepchényi-kódexben található (nov 2.). A halottak napjának mind egyetemesebbé váló kultusza miatt kerül át a máig ismert napra.
A csúti premontrei monostort – fejtegeti Mezey László – a mai Háros szigeten, Csepel és Budafok között IV. Béla alapította, és fia, V. István erősítette meg, a régi Szent Euszták oltalmába ajánlott nagyszigeti főesperesség helyén. Ezt nyilvánvalóan még Szent István alapította családjának eredetmondájára, a csodaszarvas történetére gondolva tette. Miután a magyar premontreiek a Boldogasszonyt és Eusztákot különösen
tisztelik, a király ezt az új alapítást is Euszták oltalmába ajánlja. Sajátságos azonban, hogy a premontrei liturgia elhanyagolja Euszták tiszteletét. Mindenesetre a patrocinium a hazai premontrei monostorok között csak Csúton bukkan föl.
Mezey László e megállapításokon túlmenve, hangsúlyozza, hogy a XII. században a Kökényes-Radnót nemzetségtől alapított garábi premontrei monostornak viszont Hubert a védőszentje, akit Eusztákkal egyetemben a vadászok tiszteltek patrónusul. Legendájuk is egyezik. Nem csoda, hogy a szakrális néphagyományban alakjuk összemosódott: a garábi Hubert-titulusból
Csúton Euszták lett. „A szarvas-csoda – írja Mezey – az Arpádok ősi családi birtokának egyik igen régi alapítású monostortemplomában az Euszták-patrocinium révén a keresztény kultusz formáiban és keresztény értelmezésben mutatta be a király családjának az Árpádok eredetmondáját. A király tehát midőn Eusztákra hivatkozott, és különös tiszteletéről kívánt gondoskodni, talán nem
is utolsó helyen, a csodaszarvasra is gondolt… A kiöntések, holtágak és mellékágak szövevényében megbúvó kis sziget egyházak az inter meotidas paludes vadászgató, és egy másik csodálatos szarvast üldöző mondabeli hősökre is emlékeztetett.” Hozzátehetjük, a legenda a regösénekeket is ihlette.
Az Euszták, megmagyarosodott alakjában Lestár név a középkor rendi társadalmában közkedvelt lehetett. Keresztnévi használata mellett, a belőle képzett családnevek: Lestár, Lestál (Hangony), Lestyán, Lestyák is ezt igazolják.
