Balázs (Blasius) annyi, mint ‚nyájas’ (blandus), vagy mintegy belasius, a bela, azaz ‚öltözék’ és a syor, azaz ‚kicsi’ szavakból. Nyájas volt beszédének édessége miatt, az erények öltözékébe öltözött, s kicsi volt erkölcsének alázatossága miatt.

Balázs bővelkedett a szelídségben és a szentségben, s ezért a keresztények Cappadocia Sebaste nevű városában püspökké választották. Miután a püspökséget elvállalta, Diocletianus keresztényüldözése miatt egy barlangba vette be magát, s remeteéletet élt. Madarak hordták néki az élelmet, és a vadak egy szívvel, egy lélekkel sereglettek hozzá. Addig el sem távoztak tőle, míg áldólag rájuk nem tette a kezét. Ha pedig valamelyik megbetegedett, tüstént őhozzá ment, és teljesen visszanyerte az egészségét.

A vidék ura egyszer vadászni küldte katonáit, s azok máshol hiába fáradozván véletlenül Szent Balázs barlangjához jutottak, ahol nagy sereg vadállatot láttak álldogálni. Igen megdöbbentette őket, hogy semmiképpen nem tudják elejteni azokat, s jelentették uruknak. Az még több katonát küldött, s megparancsolta, hogy az összes kereszténnyel együtt vezessék elébe Szent Balázst.

Azon az éjszakán háromszor megjelent Krisztus Szent Balázsnak, ezt mondván: „Serkenj föl, s mutass be nékem áldozatot!” S íme, odaérkeztek a katonák, ezt mondván: „Gyere ki, hívat a mi urunk!” Felelt nékik Szent Balázs: „Jól tettétek, hogy eljöttetek, fiaim. Most már látom, hogy Isten nem feledkezett el énrólam.”

Velük ment, s egy percre sem hagyott fel a prédikálással, és sok csodát tett a szemük láttára. Akkor egy asszony a lába elé vitte haldokló fiát, akinek torkán akadt egy halszálka, és könnyek között kérlelte, hogy gyógyítsa meg. Szent Balázs pedig kezét reá vetvén imádkozott, hogy a fiú és mindazok, akik az ő nevében valamit kérnek, nyerjék el a gyógyulás ajándékát, s a fiú mindjárt meggyógyult.

Balázs napját már legrégibb kalendáriumaink számontartják: Népszerűségéről több középkori helynevünk: Szentbalázs (Somogy), Zalaszentbalázs, továbbá Kassa (1440, 1470, Erazmus társaságában), Szepeshely (Zipser Kapitel, Spišska Kapitula 1470), Csíkszentlélek (1510) szárnyasoltárai tanúskodnak. Nem tudjuk, milyen célt szolgált még a középkorban Szent Balázs barlangja a Balaton melletti Szentgyörgy-hegyen.

Balázs-oltára volt a győri (1346), csanádi (1456), veszprémi (1462) székesegyháznak, a kassai Erzsébet-templomnak (1487). Vadosfa egyik oltárának (1754) szintén Balázs a patrónusa.

Az ő patrociniuma alatt állott Zsidó premontrei prépostsága (1284) Aszód közelében, továbbá Abda középkori temploma, a Szent István keresztesei esztergomi templomának egyik kápolnája (XII. század), és Tata hajdani plébániatemploma (XV. század).

Vegyük ehhez még hozzá, hogy Balázs évszázadokon át legtörzsökösebb keresztneveink közé tartozik, ami a szent püspök pártfogásában való jámbor bizalmat is mutatja. Családnévként sok változatban él: Balázs, Balás, Balassa, Balcsa, Balcsó, Bacsó, Bachó, Bazsó, Balics, Baló, Balló, Balsa, Blaskó, Balczó, Balaskó. A keresztnevet értelmiségünk körében ismét népszerűvé tette Babits Mihály (Balázsolás) és József Attila (Altató) költeménye.

Ezen a napon történik a Balázs-áldás, másként balázsolás

[...] Babits Mihályé, Gyémánt-Szigor Költő-Lovagé: annakidőben, mielőtt csontvázvigyorrá aszalódott, kopaszra-nyírt-mosolyú, eres hártya-angyal halálembrió testét, Szent Balázs torokmetsző kését ismerő, vak késsel átnyiszált gégéjű, átvérző pólyával betekert, fölvágott-nyakú, száraz hártyatörékeny papírzacskó-sáska testét, az eres, pórusos keménypapírdoboz-zacskó koponyán az óriás fekete gyémántdob-szemekkel, a sírba tették, a földbe ásták 1941-ben, a Kerepesi Temetőben.

Február 3-án, pénteki napon van Szent Balázs ünnepe. Sokaknak már csak gyermekkori emlékük van róla, mert ugyan – mondja a kételkedés – megvédhet-e valakit a toroknyavalyától a kétkarú gyertya fényében osztott áldás? S kik így gondolkodnak anélkül, hogy érzéseiket közelebbről megfogalmaznák, leginkább a babonák vagy legjobb esetben a „ránk ragadt szokások” közé sorolják.

De vajon babonás-e a hívő, vagy csak egyszerű szokásnak tesz eleget, aki ezen a napon az oltár elé járul, s a hajdani szent püspök mennyei közbenjárásáért könyörög az arcába világító gyertyafényben?

Aki hívő a Balázs-gyertyák fényébe térdepel, még ha arra kérné is Szent Balázs közbenjárását, szíve legmélyén, legvégül mégse a „közvetlen csodára” számít. Annál szinte többet és mélyebbet remél: a szent közbenjárását Istennél. Legvégül tehát Istenre bízza kérését magát is. Igen, aki a Balázs-áldást magára veszi, Isten végső irgalmába vetett bizalmának adja tanújelét. Nem szokás és nem is babona, hanem Isten irgalmába vetett végső, s nagyon is felnőtt bizalmunk megvallására szép alkalom hát a szent ünnepén az oltárrács elé térdelnünk.

A karácsonyolást, vagyis a téli ünnepkört két, kissé későbbi, de egymáshoz hasonló szokás zárja be: a balázsjárás és a gergelyjárás.

A középkori diákok védszentje Szent Balázs volt. Február 3-án az ifjúság processzióval emlékezett meg róla. Az énekkel kísért tisztelgő felvonulás aztán a XVII. század során, főleg a diákok és a tanítómesterek bizonytalan társadalmi helyzete miatt fokozatosan adománygyűjtéssé alakult át, amint legrégibb balázsjárási emlékünk, az 1650-ben feljegyzett vers első szakasza beszámol róla:

„Hogy az farkasok valaki marháját meg ne szaggassák, mondd ezeket az igéket háromszor és három Miatyánkot”:

Február 3-án, Balázs napján, vagy március 12-én, Gergely napján volt az iskolások ünnepe. A gergelyjárás szokása az elterjedtebb, e nap az iskola téli időszakának befejező napja volt. Ilyenkor a tanulók jelmezesen vonultak fel, és adományokat gyűjtöttek. A Balázs- és Gergely-napi köszöntés néhol biztosított járandósága volt a kántortanítóknak.

A XVII–XVIII. századból már egy sor latin–magyar keveréknyelvű köszöntő maradt fenn, mert a tanítók és az iskolások gondosan leírták az adománygyűjtő énekeket emlékeztetőül.

Mindkét szokás színjátékos formában ment végbe. A gergelyjárás alkalmából az egyik ügyes fiú Gergely pápát személyesítette meg, mögötte haladtak a püspökök és a katonák. Az iskoláskorba lépő kicsinyeket arra buzdították, hogy lássanak ők is a tanuláshoz. A gergelyjárás legismertebb éneke ma is fennmaradt a nép emlékezetében, ez egyúttal már a tavasz beálltára is utal:

Az iskolás gyermekek köszöntőinek, dramatikus játékainak külön időpontja Balázs-nap (február 3.) és Gergely-nap (március 12.). A XVII. század óta gyakran szólnak a feljegyzések a gergelyjárásról, balázsjárásról. A kettő közül a gergelyjárás szokása a régebbi és elterjedtebb, valaha egész Közép-Európában és Nyugat-Európában igen népszerű volt. E nap az iskola téli időszakának befejező napja volt, s egyben a mezőgazdasági munka egyik kezdő napjának is tekintették. Gergely pápát, az iskolák patrónusát püspöki ruhában személyesítették meg, az iskolások katonás rendben, néha lovon vonultak fel. Ezen a napon kirándulásokat is rendeztek.

A balázsjárás szokása már ritkább, Magyarországon kívül leginkább cseh, morva, szlovák területen fordul elő. Hozzánk feltehetőleg szlovák közvetítéssel került. A XVIII. század elején jegyzi meg Bárány György (Francke Ágost Hermann pedagógiai művét fordítva): „A christkindllel sem kell a gyermekeket bolondítani. Mellynél még bolondjabb a mi Magyaraink közt a Tót Mester uraimék által bé hozatott Balás napi ugrálás a szalonnás nyárs körül, a mellyet ki nem nevetne, és improbálna az igaz keresztyének között? De vagynak közöttünk több efféle gonosz szokások is.”