| ||||||||||||||||||
![]() | – ![]() Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült. SÁRKÖZY IMRE (Nagybajom, 1869. ápr. 15. – Budapest, 1927. júl. 27.): mérnök. Tanulmányait a József Műegyetemen végezte 1891-ben. 1891-től 1902-ig a budapesti és székesfehérvári kultúrmérnöki hivataloknál dolgozott, majd több vízszabályozó társulat (Balatoni Nagyberek Lecsapoló, Sió-csatorna, Kapos vízi és Marótvölgyi) mérnöke, ill. igazgatója lett. Technikatörténeti kutatásokkal is foglalkozott.
(részlet)
A Duna folyó magyarországi szakaszának átnézeti térképe az osztrák határtól Péterváradig címmel Vásárhelyi Pál vízépítő mérnök 1829-ben foglalta össze azokat a munkákat, amelyek a Duna-mappáció térképészeti óriásprogram keretén belül addig történtek. A Huszár Mátyás vezetésével induló – majd 1829-től Vásárhelyi által folytatott – munka kiterjedt a folyó teljes magyarországi szakaszának feltérképezésére, a folyóvidék és az árterületek meghatározására. Vásárhelyi az 1819-től 1826-ig elvégzett mérések eredményeiből indult ki, amelyeket akkor a „trigonometrai és csillagászati megfelelések szerint végzett háromszögelési módszerrel” vettek fel. | ![]() ![]() | ![]() | |||||||||||||||
|