Az iglói korszak vezetősége javarészt az iglói gimnázium tanári karából került ki. Fischer Miklós és Róth Márton e korszak legérdemesebb munkásai; előbbi az adminisztráció és reprezentáció, utóbbi a gyakorlati munka és turistanevelés vezetője. A tátrai útépítések javát Dénes Ferenc tervezte és tűzte ki, Igló hegyei között Karoliny Mihály és Hajts Béla dolgoztak, keleten Siegmeth Károly; a turistairodalommal Posewitz Tivadar foglalkozik. A helyzet megváltozott: az egyesület 2000 tagot vesztett, sok előnnyel rendelkező riválist kapott, melyhez a féltékeny Késmárk is átpártolt Döller Antallal együtt; a turistamozgalom egyre szűkebb körű lett, mert a Magas-Tátra idegenforgalmi fejlesztésének, valamint a Kárpátok tudományos feltárásának kérdései mindinkább különváltak a turistaság problémáitól. Az új vezetőség azonban megbirkózott a veszélyekkel, biztosítani tudta az egyesület nyugodt, zavartalan életét s meg tudta őrizni ennek vezető pozícióját. A Magas-Tátrában - ahol az egyesület egyedül dolgozott - új munkatársak jelentkeztek: az MKE Sziléziai Osztálya, az MTE, az MTE Késmárki Osztálya (Tátra-egylet) és az erdőkincstár. A Poprádi-tó menedékháza magánkézbe került, a Felkai-tónál az MKE Sziléziai Osztálya 1895-ben, a Nagytarpataki-völgyben a kincstár, a Kistarpataki-völgyben az MTE épített menedékházakat, míg az MKE a negyedik Zöldtavi-menedékházat építette fel (1897). Természetesen az útépítések és útjelzések nagyobb részét azután is az MKE végezte.