Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.
PRINZ GYULA (Rábamolnári, 1882. jan. 11. – Budapest, 1973. dec. 31.) geográfus, a morfológia és településföldrajz nagy tudású kutatója a budapesti tudományegyetem tanára volt. Meghatározó esemény volt életében az az 1906-os közép-ázsiai expedíció, amelyen Almásy György meghívására vett részt. Ennek során tanulmányozta és térképezte a Tien-San hegység számos vonulatát, valamint a magas hegységek geomorfológiai kialakulásának kérdéseire keresett választ. Megállapításai azóta is helytállóaknak bizonyultak. Kutatóútját 1909-ben megismételte, ezúttal egyedül. A Tien-San északi, addig feltáratlan részeit kutatta. Utazásainak fő eredménye a fiatal kéregmozgások uralkodó szerepének felismerése volt a domborzatok kialakulásában. Emellett elemezte az alpi és közép-ázsiai területek eljegesedésének különbözőségeit is. Az 1920-as években kidolgozta a Kárpát-medence szerkezeti-geomorfológiai kialakulását magyarázó koncepcióját. A településföldrajz terén is értékes munkákat írt,
ilyen például a Budapest földrajza vagy az Európa városai című könyve. Négy alkalommal, egyre bővebb és pontosabb változatban kiadott munkája a Magyarország földrajza, amelyben a kor neves földrajztudósai voltak szerzőtársai, például Cholnoky Jenő, Teleki Pál, Bartucz Lajos. Különböző tisztségeket viselt a Magyar Földrajzi Társaságban, amelynek 1904-től volt tagja.
Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig, Magyar Tudománytörténeti Intézet)