| ||||||||||||||||||
![]() | – ![]() Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült. PÁLFY MÓRIC, (Bágyon, 1871. okt. 21. – Budapest, 1930. aug. 16.): geológus, az egyik legkiválóbb magyar földtani térképező, az erdélyi hegységek erupciós és petrográfiai vizsgálatának, gyűrődési jelenségeinek kutatója. A Torda melletti Bágyonban, 1881-ben kezdi el a középiskola első osztályát, 1887 őszén a kolozsvári főgimnáziumba került, ott érettségizett. Felsőfokú tanulmányait a kolozsvári egyetemen végezte, már másodéves egyetemi hallgató korában az ásvány-földtani tanszék ösztöndíjas gyakornoka. 1894-ben tanársegédként kezd el dolgozni Koch Antal mellett a tanszéken. 1895-ben tesz doktori szigorlatot, disszertációjának címe: A Hargita andezites kőzetei. 1895 nyarán elköszönt a kolozsvári egyetemtől és október 1-jén geológus lett a Földtani Intézetnél. 1914-ben elsőként írta le a verespataki és a Nagybánya környéki ércesedést kísérő, nagy káliumtartalmú riolitot. Az 1920-as években a Tokaji-hegységben, Telkibányán és környékén végzett kutatómunkát. 1919-ben, Lóczy Lajos nyugdíjazása után a Földtani Intézetet vezetője lett. 1926-ban vonult nyugalomba. Elkészítette az erdélyi hegységek geológiai felvételét, az erdélyi hegységekben petrográfiai kutatásokkal foglalkozott, az erupciós kőzetek korviszonyait tanulmányozta, de foglalkoztatták a medencék gyűrődési jelenségei is. Az eruptívum-kérdések egyik legkiválóbb szakértője volt, de jelentős hidrogeológiai munkássága is. 1901–07-ben a Földtani Közlöny szerkesztője, 1921–23 között a Földtani Társulatnak elnöke volt, 1912-ben Szabó József-emlékéremmel tüntették ki.
| ![]() ![]() | ![]() | |||||||||||||||
|