JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2018. október 17.Névnap: Hedvig, Hédi
    
 
Hónapok
 
Nemes Nagy Ágnes Forrás: Digitális Irodalmi Akadémia
                        (Fotó: Sándor Zsuzsa)

Nemes Nagy Ágnes
Forrás: Digitális Irodalmi Akadémia (Fotó: Sándor Zsuzsa)

NEMES NAGY ÁGNES (Bp., 1922. január 3. – Bp., 1991. augusztus 23.): költő, műfordító, esszéíró.

Már elemi iskolás korában megjelentek gyerekversei a Cimbora című lapban. 1932-től 1939-ig a Baár–Madas református leánygimnázium tanulója. Igazgatója, Áprily Lajos, döntő hatással volt kamaszkori költészetére, egyben első műfordítói próbálkozásainak bírálója. A budapesti egyetem magyar–latin–művészettörténet szakát 1944-ben végezte el. A nyilasuralom alatt részt vett az üldözöttek mentésében. 1946-ban férjével, Lengyel Balázzsal megalapították az Újhold című folyóiratot. Amikor 1948-ban betiltották az Újholdat, vállalta a hallgatást, s az irodalmi élet perifériájára szorult. Csak a Vigiliában jelenhettek meg versei. 1953-tól a Petőfi Gimnáziumban tanított, 1958-tól szabadfoglalkozású író. Verseit több nyelvre lefordították. A 1960-as évek elejétől jelentek meg újra versei. 1986-tól Lengyel Balázzsal és Lakatos Istvánnal szerkesztette az Újhold-Évkönyvet (évente kétszer 1986–1991). Az évkönyvek a gondolati nyitottság jegyében, a magas művészi és szellemi minőség elve alapján szerkesztődtek. A szépirodalom mellett bőséges teret kapott bennük az esszé, a tanulmány – a legkülönbözőbb művészeti és tudományos területről. Élete utolsó évében meghívott alapító tagja lett a Magyar Tudományos Akadémián belül szerveződő Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának.

Díjai: Baumgarten-díj (1946), József Attila-díj (1969), Kossuth-díj (1983). Izrael Állam posztumusz „Yad Vashem” kitüntetése (Lengyel Balázzsal közösen, 1997).

Már első verskötete (Kettős világban, 1946) ritka költőalkatot sejtet: akiben megfér a lírai világérzékelés, történelmi tudat, erkölcsiség, ész és lobogó szenvedély. Második kötetének, a Szárazvillámnak a megjelenésétől (1957) folyamatosan jelen volt az irodalmi nyilvánosságban, de mindvégig távol tartotta magát a kultúrpolitikai hivatalosságtól. A költői életmű terjedelmét és a kötetek számát tekintve keveset publikált. A minden ízében megformált, az öröklétet már a földi létben minduntalan érzékelő világot abszolút egységben mutatja fel Napforduló (1967) című kötete Ekhnáton-ciklusában, amellyel élete végéig a leginkább azonosulni tudott. Az Énekhangra ciklus A lovak és az angyalok című verse, amely lent és fent, égi és földi, közel és távol különválaszthatatlanságát hangsúlyozza, lett gyűjteményes kötetének címadója is (1969). A következő tíz év érlelte meg a Között (1981) prózaverseit, amelyek „én”-je, ha látszólag közelebb kerül is a költői énhez, más, tárgyiasabb, a megelőző korszak összes költői eredményeit magában foglaló, egyes szám első személyű világ-én. A Föld emlékei (1986) ciklusában a roncsok, maradványok, sínek, séták hordozzák magukban a láthatatlan, csak a költői tudatban érzékelhető múlt–jelen kapcsolatokat.

Eredetisége és költői ereje révén mégis a korszak meghatározó, nemzedék-jelző alkotója lett, s egyúttal inspirálója a modern magyar líra további alakulásának. Költészetét a kortárs elemzők – a költő nyilatkozataira is építve – az „objektív líra”, az új tárgyiasság vonulatához sorolják, és az ún. „klasszikus modernség” egyik kimagasló teljesítményét látják életművében. Késői, tömbszerű nagy versei révén egyúttal a magyar prózavers egyik megújítójaként tartják számon. Versei külföldi folyóiratokban, antológiákban és önálló fordításkötetekben is megjelentek – angol, német, francia és olasz nyelven.

Mint az esszé megújítója, 64 hattyú című könyvében az alkotáslélektan, a vers- és műfordítás-gyakorlat, a költői portrévázlatok és a verselemzés témái szerepelnek. Fegyelmezett, humorral, könnyed beszédmóddal fűszerezett nyelvezete teszi mély, bonyolult gondolatait is érzékletessé és élvezhetővé. A hegyi költő című esszémonográfia a babitsi költészetet objektív líra-kezdetként felfogó értelmezésével a Nemes Nagy Ágnesi életmű csúcsteljesítménye.

Nemes Nagy Ágnes fordításait (Corneille, Racine, Molière drámái, Victor Hugo, Saint-John Perse versei, Rilke és Bertolt Brecht művei) tartalmi hűség, pontosság jellemzi; formakészsége széles skálán mozog: a könnyed daltól a filozofikus, avantgárd versig.

Lator László: Nemes Nagy Ágnes (1922–1991)
(részlet)

A költők többnyire vonakodnak kiadni magukat, nem szeretik vagy nem is tudják magyarázni verseiket. Nemes Nagy Ágnes, mint annyi másban, ebben is kivétel volt. Maga adta kezünkbe lírája kulcsait. És mert páratlanul tudatos, villámlóan okos, magát, mesterségét, ihlete (jobb híján használom ezt a hozzá nem nagyon illő szót) természetét szenvedélyesen, már-már természettudományos megbízhatósággal boncolgatta, a kulcsok csakugyan beleillenek a zárba.

Nemes Nagy Ágnes művei a Digitális Irodalmi Akadémiában
(Neumann-ház)

Nemes Nagy Ágnes: Elégia egy fogolyról
(részlet)
– Ne szenvedj. Megfeszült izommal
emeld a széles szenvedést,
ital helyett kortyold a szomjat,
hiánnyal tömd a gyenge rést,
riadj fel éjjel, hogy lerázza
hamvát az öntudat parázsa,
döngesd magad körül a katlant,
élni szorítsd a fulladót,
ne mondd soha a mondhatatlant,
mondd a nehezen mondhatót,
vakít az éj, tekints előre –
erőd a semmi. Kapj erőre!
Nemes Nagy Ágnes: Ekhnáton jegyzeteiből
(részlet)
Valamit mégis kéne tennem,
valamit a gyötrelem ellen.
Egy istent kellene csinálnom,
ki üljön fent és látva lásson.
A vágy már nem elég,
nekem betonból kell az ég.
Hát lépj vállamra, istenem,
én fölsegítlek. Trónra bukva
támaszkodj majd néhány kerubra.
Nemes Nagy Ágnes: Fák
(részlet)
Tanulni kell. A téli fákat.
Ahogyan talpig zúzmarásak.
Mozdíthatatlan függönyök.
Meg kell tanulni azt a sávot,
hol a kristály már füstölög,
és ködbe úszik át a fa,
akár a test emlékezetbe.
Nemes Nagy Ágnes
(fotó)
Nemes Nagy Ágnes
(diasor)
Nemes Nagy Ágnes: Mesterségemhez
(részlet)
a szó, amely a földből égbe
sistergő döngés ütemét
ingázza folyton, összevétve
önrángását, s a fellegét –
erkölcs és rémület között,
vagy erkölcstelen rémületben,
mesterségem, mégis te vagy,
mi méred, ami mérhetetlen,
ha rángva is, de óraként,
mely képzelt ütemet rovátkol
az egy-időn – mégis a fényt
elválasztja az éjszakától.
Nemes Nagy Ágnes: A lovak és az angyalok
(részlet)
Mert végül semmisem marad,
csak az angyalok s a lovak.
Csak állnak lent az udvaron,
az angyalok meg a szobámban;
csellengnek néha szinte százan –
egy lény mit is tesz önmagában?
Feldobrokol, s ismét megáll,
vagy szárnyát csattogtatja olykor,
mint egy szellőzködő madár.
Csak állnak és nincs semmi más,
csak látvány és csak látomás,
csak láb, csak szárny – az út, az ég,
bennük lakik a messzeség –
oly távol vannak, oly közel.
Talán ők már nem hagynak el.
Nemes Nagy Ágnes: A szomj
(részlet)
Hogy mondjam el? A szó nem leli számat:
kimondhatatlan szomj gyötör utánad.
– Ha húsevő növény lehetne testem,
belémszívódnál, illatomba esten.
Enyém lehetne langyos, barna bőröd,
kényes kezed, amivel magad őrzöd,
s mely minden omló végső pillanatban
elmondja: mégis, önmagam maradtam.
Nemes Nagy Ágnes
(szóbeli érettségi segédlet)

Lator László: Nemes Nagy Ágnes arcképéhez
(részlet)

Később aztán, az ötvenes években, már közelről láttam az életét. A Kékgolyó utcai lakás, ahonnan a VÁROS, TÉLEN képeire, tárgyaira lehetett látni, a „felziháló” kovácsműhelyre, „a tűzfal tövén guggoló viskóra”, drótra, talicskára, „fehérrel megvasalt kerékre”, igazi menedék volt, a naponta megújuló fenyegetettség terelt össze bennünket abba a jóleső istállómelegbe. Ott olvashattuk a magunknak, egymásnak írt verseket, az Ágneséit, Jékely Zoltánéit, Kálnoky Lászlóéit. Ott láttam először Pilinszky APOKRIF-jét is. És persze Mándy Iván tilos novelláit.

Nemes Nagy Ágnes: Város, télen
(részlet)
Fölülről látni ezt az udvart,
az apró, öt ház udvarát,
mindig fölülről és haránt,
mint egy képet, mely távlatába,
mint multat, mely önmagába,
bárhonnan nézed, visszaránt.
Az udvaron drót és talicska,
vasalatlan kerékcsomó.
A csúcsos háztetőkre ritkán,
reszelősen hintve a hó.
Nemes Nagy Ágnes: Között
(részlet)
Éghajlatok. Feltételek.
Között. Kő. Tanknyomok.
Egy sáv fekete nád a puszta-szélen,
Két sorba írva, tóban, égen,
két sötét tábla jelrendszerei,
csillagok ékezetei –
Az ég s az ég között.

Nemes Nagy Ágnes: Az első költő
(részlet)

Olyan volt, mint egy erdész. Akinek – titokban – tele van polcolva a négy fala könyvvel. Halász-vadász. Aki nem szeret igazán állatot ölni. Wittenbergát járt, protestáns betűmetsző. Akinek semmi kedve hitvitázni. Mik voltak az élete keretei? Természet, család, munka. Erdély, kollégium, gyermekszeretet. Erdőjárás, favágás, vízhordás. És semmi-semmi irodalmi élet. Talán nem is igényelte igazán ezt az irodalmi életet, a társakkal való beszélgetést, az intellektuális légkört, a küzdelmet, azt a jó és rossz érzelmekkel fűtött közösséget, amelyben a legtöbb író él, és akar élni – mert különben így vagy úgy, megszerezte volna magának. Vagy volt ilyen élete is? – tűnődöm. Társak között, lapot szerkesztve ott, régen, Erdélyben, volt ilyen élete, és azt is elvesztette volna? És bűnösnek érezte volna magát, ha itt is felépíti? Vagy megelégedett azzal a bőséges, emberi nyüzsgéssel (néha talán sokallta is), amit egy klasszikus tanárélet adhat?

Lengyel Balázs: Között
(részlet)
Nemes Nagy Ágnes versének elemzése

Egy század létérzetének öt elvont fogalommal létrehozott formulája áll hát a vers csúcsán – a feloldó érzelmi lezárás előtt. Maga a lezárás – a megváltoztatott refrénnel együtt a végső öt sor – ad még alapot a továbbgondolásra, a töprengésre. Változatlanul a sivatagi tájban vagyunk – kiszolgáltatottságunk lényegig csupaszított színhelyén. Létünk puszta szélen, s akkor elébünk tűnik egy sáv fekete nád; égbe sötétülve, ahogyan előtte állunk (hiszen természetesen este van), és a tóban tükröződve. Mint egy írás a még derengő lapon, a lét betűi, melyekre a csillagok teszik ki az ékezeteket, „az ég s az ég között”, hiszen az ég a tóban tükröződve folytatódik. Egy üzenet egyszerre felülről és a lábunk felől is, a mindenség áradó jelzése. És megfejtetlen tartalmú jelzés. A vers nem mond róla többet – csak annyit sejtet, hogy közlése létérzetet érintő. S már-már profanizáló belemagyarázás, de az egyszerre lággyá, megnyugtatóvá váló verszene alapján jogosult, közlése érzelmi feszültségünket oldó, ha nem is „jó hír”, de valami hozzá hasonló. Olyasféle meglatolt és szűkmarkú biztatás, mint a „küzdj és bízva bízzál” vagy az „és mégis, mégis fáradozni kell”. Valami, ami tűrhetetlen feszültségekkel járó között-állapotunk elviselésére és folytatására késztet. Hogy mi pontosan? Bárki bármit gondolhat: beszélhet biológiai optimizmusról vagy transzcendens vigaszról – mind e következtetésekkel már túllépett a versen. Benne csak annyi van: élve a kozmoszban forgó földgolyón, ég és ég között, létezésünk sötét jelrendszere csillagokkal ékezett.

Rákos Sándor: Egy régi s egy még régebbi nyár
(részlet)

Nemes Nagy Ágnes emlékének

te mérték voltál és arány
mértékvesztő aránytévesztő
korban remekelt valahány
szavaddal míves aranymetsző
vagyunk kik rímeik fölött
versük egén ívelni látnak
két szigorú szemöldököt
két felvont íjat hollószárnyat
szigorú szép szemed a toll
útjára néz és a papírra
magasból a mélybe hatol
aki e dúlt kor üzenetét írja
örökké vizsgázik előtted
sújt és emel a jelenléted”
Legenda Nemes Nagy Ágnesről
(visszaemlékezések)
Gróh Gáspár: Áprily Lajos és Nemes Nagy Ágnes
(tanulmány)
Bihari Sándor: Nemes Nagy Ágnes
(vers)
gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal