Az ünnepet Székesfehérvárott első szent királyunk is megüli. Egyik alkalommal a Napbaöltözött Asszony nagy jeléről Gellért beszélt István és udvara előtt. Az Érdy-kódex nyilván hazai hagyomány nyomán írja, hogy Gellért tanácsának intéséből akkoron kele föl, hogy az Szüz Máriát ez Magyarországban Bódogasszonynak, avagy ez világnak Nagyasszonyának hívnák. Szent István királ es ez szegény országot Bódogasszony országának nevezé.

Az Árpád-ház, Árpád megkeresztelkedett hada, nemzetsége így Nagyboldogasszony oltalmába ajánlotta magát. Az országot, vagyis önnön uraságát, uralmát és a királyságot a Szűzanya szimbolikus tulajdonának, Mária örökségének érezte, vallotta. E választásba még nyilván a pogány Boldogasszony-tisztelet, archaikus Emese-hagyomány is közrejátszott: Mária az Árpádoknak mennyei édesanyja és oltalmazó királynéja.

Már Árpád fehéregyházi sírja fölé is a Nagyboldogasszony tiszteletére emeltek templomot, de az ő patrociniuma alatt állott a székesfehérvári bazilika, királyaink koronázó és temetkező helye, továbbá az esztergomi bazilika, a kalocsai érseki, váci, győri püspöki székesegyház: a szent király alapításai.

Érvén az apostolok az Josafátnak völgyére, találának ott egy koporsót, Urunk Krisztusnak koporsójához hasonlatost, melybe Asszonyunknak testét nagy tisztösséggel helhözteték, holott Úrnak parancsolatja szerént harmad napig isteni dicséretbe megmaradának. Íme kedég harmad napra az koporsót nagy fényös köd környülvevé és angyali énöklésök hallattatának és édös illat érözteték. És íme Urunk Jézus leszállván angyaloknak sokságával, az apostoloknak köszöne, mondván: Békesség tinéktök! Kik térdökre esvén felelének: Dicsőség néköd, Uram, ki csak tétesz nagy csodákat. Mondá esmét nékik Urunk: Mi láttatik tinéktök, hogy minemő tisztösségöt tegyek esmét az én szent Anyámnak? Kinek ők felelének: Uram, igaznak láttatik te szolgáidnak, hogy miképpen te az halált meggyőzvén országlasz örökre, ezönképpen Anyádnak szent testét feltámasztván mennyországba helhöztessed az te jobbodra. Íme kedég legottan Asszonyunknak lelke jelön láttaték lenni, tehát Urunk szóla, mondván: Kelj fel, jövel, én szeretőm, dicsőségnek hajloka, életnek édene, szép vagy, én jegyösöm, és szeplő nincsen tebenned, miképpen azért bínt nem vallál, ezönképpen rothadatosságot sem vall az te testöd. És íme legottan Asszonyunknak lelke járula szent testéhöz, és az koporsóból kijöve megdicsőült testbe. Az apostolok azért felnyitván az koporsót, iresön találták, csak találák benne az gyászruhát és az gyócsot, kibe Asszonyunknak testét takarták vala. Azért az apostolok megapolgatván az koporsót és Urat dicsérvén, térének Jeruzsálembe, hirdetvén ezt, hogy Asszonyunk testbe és lélökbe felvétetött mennyországba.

Úr Jézus Krisztus! Ímé a te szűz szent Anyád néked tiszta szűz vérébül emberi testet adott: méhébe fogadott, ott kilenc holnapokig hordozott, világra szült, szülvén pólyába takargatott, szent emlőivel szoptatott, tejével táplált, szentséges ölében és karjain hordozott, kézi munkájával nevelt és ruházott, egyszóval mint egyetlen egy fiát mindenekben és mindenkor anyai kegyességgel és szeretettel ápolgatott. Sok szép anyai jótétemények és kegyességek ezek! Ide járul az is, hogy ímé ez a te édes jó Anyád már hatvanhárom esztendős, megélemedett teljes idejű, testi ereje megfogyatkozott, már a halálnak hideg verítéke, hideg, sanyarú tele környékezi; bágyadtsága pedig, és erőtlensége miatt nem mehet, és a mennyei dicsőségnek meleg tartományába maga erejével nem repülhet; oh áldott szerelmetes anyaszerető, és -tisztelő jó Fiú! szállj le azért mennyei dicsőségednek királyi székébül, fészkébül, és mindenható isteni erődnek szárnyaira, karjaira vedd föl, vidd föl, segéld meg a téged régenten karjain hordozó édes jó Anyádat, és ne szenvedd, hogy elsenyvedjen, elrothadjon az a szent test, melybül néked emberi test formáltatott. Ne engedd, hogy a te szent Anyádnak teste itt a földön maradjon, elrothadjon avagy rothadást szenvedjen. Oh áldott szűz Anyának Isten Fia! Oh isteni Fiúnak áldott szűz Anyja, Jézus Mária! Úgy is lött, ájtatos keresztény lelkek, mert amint Szent Gergellyel Damascenus, Niceforus, Athanasius, Andreas Cretensis, Sophronius és több szentatyák írják, midőn már ez az áldott Szűzanya utolsó órájához, halálához közelített volna, az egész világra elszélyedett tizenkét apostolok isteni sugárlásbul megintetvén, mindnyájan oda, Jeruzsálem várasába, ahol a Szűzanya haldoklik vala, öszvegyülekeztek, ottan isteni dicsíretekben és szent éneklésekben foglalatoskodtak, a Szűzanyátul szentséges kezének fölemelésével áldást vettek, és így ez a Szűzanya nagy lelki gyönyörűségekkel bővelkedvén, szép csendessen, mintha csak elaludna, áldott testébül kiadta szent lelkét.

Békével nyúgodjál, oh szerelmes Szűz, életed hatvanhárom esztendeje után! Hunyd bé angyali szemeidet, kikkel Fiadnak mennybemenetele után nem volt mit kévánnod e világ jovaiból, mert a te társalkodásod eleitől fogva mennyekben vala. Soha rothadást ne lásson az a test, melyben az Isten feküdt; azok a kezek és emlők, akik táplálták a világ Üdvözítőjét, a választottak gabonáját, ki minket az oltáriszentségben e napiglan táplál. Nyugodjatok meg, szentséges lábak, kikkel a régi kígyónak feje meg van rontatva, kik az Isten hajlékát hordoztátok, akikhez borul ma az egész Anyaszentegyház, és az Istent dicséri, ki tebenned kezdett drágalátos munkáit ma boldog elaluvással és a következendő dücsőséggel megkoronázta.

Oh áldott Szűz! Oh Magyarországnak kegyes Asszonya! Tekints a mi sok fogyatkozásinkra: szánd meg a mi romlásinkat. Csaknem megholt, akit te szerettél; csaknem elfogyott a te országod, nemes Asszonyunk. Azért állj elő a te szent Fiadnál. Mondd azt néki: Fiam, az én országomban megfogyatkozott az igaz hit; nincs igazság; nincs isteni félelem; nincs aitatosság benne. Vízzé vált az ő bora; nagyrészből tévelygésre fordult igaz vallása; elpusztult szentegyháza; megromlott ereje; pogány rabságára adatott szabadsága. Elhiggyed, édes hazám, Magyarország, ha a Boldogasszony tanácsát követed, és magadat megeszmélvén, abban eljársz, amit az ő szent Fia parancsol, foganatja lészen a Szűz könyörgésének.