JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2018. december 19.Névnap: Viola, Violetta
    
 
Hónapok
 
Ima (fotó: Legeza Dénes István)

Ima
(fotó: Legeza Dénes István)

Bálint Sándor: Karácsony, húsvét, pünkösd
(részlet)

Nagyböjt, az Érdy-kódexben negyvenlőböjt, az egyházi évben hamvazószerdától húsvétvasárnapig terjedő, Jézus negyven napi böjtölésének, majd kínszenvedésének emlékezetére szentelt negyvennapos időszak, amelynek kisebb megnevezett egységei: hetei, vasárnapjai, ünnepei is vannak. Középkori magyar nyelvhasználatban gyökerező nevük máig él idősebb népünk ajkán.

A böjt, népnyelvi alakjában bűt szó megbecsülendő régiségünk, hiszen még a magyar nyelv szakrális pogány rétegéből került át a keresztény szóhasználatba.

A régi idők böjti fegyelme igen szigorú volt. A böjti napokon csak kenyeret, sót és száraz növényi eledeleket volt szabad enni, és csak egyszer ehettek napjában. Ennek az épületes, önmegtagadó életnek számos példája és nyoma maradt fenn népünk körében, mutatván azt, hogy a jókedvű áldozatban öröme telik. Mutatja azonban azt is, hogy a nép vallásos életében is döntő a hagyományok kultusza. A hivatalos enyhítések következtében már nem volna kötelezve a szigorú böjtre, különleges kikötésekre, de apáinak jámbor élete megszentelte, és így ő is a legújabb időkig megtartotta őket. Nálunk is akadtak még a múlt század végén is faluk, illetőleg paraszti közösségek, amelyek a halat nem számítva, csak növényi eredetű táplálékot vettek magukhoz. Még tejnéművel sem éltek. Nem zsírral, hanem olajjal főztek. Annyira mentek, hogy a böjtös eledelek számára több helyen, még nem is régen, külön edényeket használtak. Kiszombor helyi hagyománya szerint a nagyböjt péntekjein még főtt ételt sem ettek.

Ókeresztény regula szerint a húsfélék mellett lacticinium, keleti, görögkatolikus szóhasználat szerint fehér eledel (tej, túró, vaj, sajt, tojás) sem kerülhetett ilyenkor a hívek asztalára.

Balassi Bálint: Adj már csendességet
(részlet)
Adj már csendességet, lelki békességet,
mennybéli Úr!
Bujdosó elmémet ódd bútól szívemet,
kit sok kín fúr!
Sok ideje immár, hogy lelkem szomjan vár
mentségére,
Őrizd, ne hadd, ébreszd, haragod ne gerjeszd
vesztségére!
Nem kicsiny munkával, fiad halálával
váltottál meg,
Kinek érdeméért most is szükségemet
teljesíts meg!
Irgalmad nagysága, nem vétkem rútsága
feljebb való,
Irgalmad végtelen, de bűnöm éktelen
s romlást valló.
Balassi Bálint: Psalmus 51.
[Végtelen irgalmú, óh, te nagy hatalmú…]
(részlet)
1
Végtelen irgalmú, óh, te nagy hatalmú
Isten, légy már kegyelmes!
Onts ki mindenestöl jódot rám kebledből,
mert lá, mely veszedelmes
Bűnöm miatt lelkem, ki titkon rág éngem,
mert nagy sebbel sérelmes.
2
Mosd el rólam immár, kit lelkem alig vár,
mosd el bűnöm rútságát,
S együtt a rút hírrel, mint rút bűzt, enyészd el
förtelmem büdös szagát;
Esmérem vétkemet, kiért nap éngemet
rettent, mutatván magát.
3
Csak néked vétkeztem, bűnt ellened töttem,
óh, kegyelmes Istenem,
Kit semmi ravaszság nem csalhat, s álnokság
rejtve előtted nincsen,
Mert az nagy kék égből, mint királyi székből
látod, mit mível minden.
Balassi Bálint: Könyörög Istennek, hogy bujdosásában viselje kegyelmesen gondját…
[Kegyelmes Isten, kinek kezében…]
1
Kegyelmes Isten, kinek kezében
életemet adtam,
Viseld gondomot, vezérld utamot,
mert csak rád maradtam.
2
Gyermekségemtűl fogván egyedül
csak tetőled vártam,
Mint atyja után fiú kiáltván,
könyörögvén jártam.
3
Most is csak benned reménségemet,
Uram, helyheztettem,
Magam rád hadtam, s rád támaszkodtam,
tealád vetettem.
4
Mi hasznod benne, hogyha veszélre
jutok kétség miatt,
Kit fiad által hozzád váltottál
mint fogadott fiat?
5
Hallgass meg azért te nagy nevedért
én könyörgésemben,
Mutasd meg jódot, sok áldásidot
az én szerencsémben!
6
Add meg énnékem én reménségem
 
szerint való jódot,
Áldd meg fejemet, ki bízik benned,
viseljed gondomot!
7
Az szép harmatot miként hullatod
tavasszal virágra,
Sok jódot, Uram, úgy hullasd reám,
te régi szolgádra,
8
Hogy mindholtomig szívem légyen víg,
téged magasztalván,
Mindenek előtt s mindenek fölött
szent nevedet áldván.
9
Ezeket írám az tenger partján,
Oceanum mellett,
Kilencvenegyet mikor jedzettek
másfélezer felett.
Balassi Bálint: Harmincharmadik: Kiben bűne bocsánatáért könyörgett akkor, hogy házasodni szándékozott
[Bocsásd meg, Úr Isten…]
(részlet)
Balassi Bálint nevére
Bocsásd meg, Úr Isten, ifjúságomnak vétkét,
Sok hitetlenségét, undok fertelmességét,
Töröld el rútságát, minden álnokságát,
könnyebbíts lelkem terhét!
Az én búsult lelkem én nyavalyás testemben
Té-tova bujdosik, mint madár a szélvészben,
Tőled elijedett, tudván, hogy vétkezett,
Látja magán való szántalan nagy sok jódat,
Kiért, tudja, téged nem tisztelt, jól tött urát,
Háládatlanságát látván hamis voltát,
ugyan szégyenli magát.
Akarna gyakorta hozzád ismét megtérni,
De bűnei miatt nem mér elődben menni,
Tőled oly igen fél, reád nézni sem mér,
színed igen rettegi.
Balassi Bálint: Mégis azonról
[Óh, én kegyelmes Istenem…]
(részlet)
1
Óh, én kegyelmes Istenem,
Mely igen megverél éngem,
Kegyelmezz meg már énnékem,
Ne hágyj bűnömben elvesznem!
2
Nem tagadom, mert vétkeztem,
Hitemet gyakran megszegtem,
Rút, fertelmes volt életem,
Kiért ím, lám, megfizettem.
3
Légyen azért elég immár
Sok búm és szenvedtem nagy kár,
Rút szégyen, ki mint hegyes ár,
Lelkemben keservesen jár.
4
Hol az te irgalmasságod,
Kivel vertedet gyógyítod?
Hol az te erős jobb karod,
Kivel híved szabadítod?
Balassi Bálint: [Harminckettődik]: Egy lengyel ének
[Áldj meg minket, Úr Isten, az te jóvoltodból…]
1
Áldj meg minket, Úr Isten, az te jóvoltodból,
Világosíts meg minket irgalmasságodból
Orcád világosságával, lelked ajándékával,
Hogy éltünkben ez földön járjunk igazsággal!
2
Engedd meg ezt minékünk, kegyelmes Istenünk,
Hogy mindnyájan tégedet igazán esmérjünk,
Hadd az kicsiny hitűkkel együtt örvendezzünk,
Mikor megítélsz, Uram, kegyelmezz meg nékünk!
3
Ne tántorodjunk mi el soha, Uram, tőled,
Ne kételkedhessünk is többé már felőled,
Nyughassék meg mi lelkünk igaz hittel benned,
Vallhassunk mindenekben urunknak csak téged.
4
No, azért dicsérjük most felszóval az Urot,
Mert lám, csak ő viseli mindenütt gondunkot,
Uram, az te nevedben áldd meg szolgáidot,
Kiért viszontag mi is dicsérjük fiadot.
Ady Endre: Kétkedő, magyar lelkem
Én seregem és én népem,
Szeretlek én mindenképpen.
Hogyha szaladsz űzőn és űzten,
Megrajonglak buta tűzben.
Fájsz, hogy így vagy, fáj, hogy látlak
A Sors bús uszitottjának.
Rába György: Rovások
(részlet)
rovás
A mennyedbe vivő
létrát
naponta használt
szerszámokból ácsolják
Babits Mihály: Psychoanalysis Christiana
(részlet)
Ki farag valaha bennünket egészre,
ha nincs kemény vésőnk, hogy magunkat vésne,
ha nincs kalapácsunk, szüntelenül dúló,
legfájóbb mélyünkbe belefúró fúró?
 
Szenvedésre lettünk mi.
Szenvedni annyi, mint diadalt aratni:
Óh hány éles vasnak kell rajtunk faragni,
míg méltók nem leszünk, hogy az Ég királya
beállítson majdan szobros csarnokába.
 
Krisztus urunk, segíts meg!

Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium
(részlet)
„Bolond likból bolond szél fú”

A keresztény szimbolikában a szél a Szentlélek jelképe (ApCsel 2,2–3), ami az ószövetségi teremtés-elbeszélésre vezethető vissza. Az a sor, hogy „Isten lelke lebeg vala a vizek felett” (IMóz 1,2), egy madár képét vetíti lelki szemeink elé, s egy galamb az, mely Noénak jelenti a víz visszahúzódását a vízözön után. A cet (Cet csillagkép) torkából szabaduló Jónás neve „galambot” jelent, s Jónás szabadulása – görög naphéroszok: Héraklész, Perszeusz, Iászón hasonló kalandjaival s Jézus föltámadásával való párhuzamossága okán –a Nap és a természet télből való szabadulását jelképezte. Köztudomású, hogy a galamb jelképezi a Szentlelket a keresztény művészetben, ugyanakkor a teremtés-történetből az is kiderül, hogy a lélekmadár mint szél szárítja meg a földet. (Az ember teremtésekor Isten is leheli a lelket Ádám porhüvelyébe.) A bibliai szél – lélek – galamb jelképsor pontos párhuzamát megleljük a planéta-istenhitben. Eszerint ugyanis a szelek úrnője a tenger szülte Venus volt, s a galamb is az ő madara. Venusnak a böjti szelek fölött különleges hatalma lehetett, hiszen bolygója „ereje teljében” éppen a böjtös Halakban tartózkodik, s mint a termékenység istennőjének, a tavaszi szél termékenyítő erejéhez is kellett hogy legyen köze. A mesékben Csillaganyót – ez a Vénusz neve –, a Nap és a Hold társnőjét, gyakran Szélanyó képviseli, s pl. a csengeri, gyügyei templomok mennyezetkazettáin is „Szél” feliratú Csillag szerepel a Nap és a Hold társaságában. (A csillag, ha magában áll, s különösképpen, ha 5 vagy 8 ágú, rendszerint „a” Csillagot, azaz a Vénusz bolygót ábrázolja.) E hiedelem alapja az, hogy a Vénusz, az esthajnalcsillag hajnalban és este ragyog az égen, akkor, amikor feltámad és elül a szél. A néphit szerint az alkony pírja (Venus bíbor palástja) másnapra szelet jelez.

Tőkés István: Hétköznapok – ünnepnapok
(részlet)

A böjtfővel kezdődő idő első vasárnapját manapság inkább passio vasárnapjának nevezzük. Ez ugyan helyes, de nem szabad idegenkedni az átöröklött „böjtfőtől”, vagy akár a böjti vasárnapoktól se, hiszen ezek az Úr Jézus 40 napi éhezésére, az ő egyedüllétére, a Sátán kísértéseire, egyszóval az ő szenvedésére, passiojára mutatnak. Mindössze arra kell vigyázni, hogy nem a mi böjtünk, a mi passionk áll a középpontban, hanem az Úré; nem az, amit mi tettünk vagy tehetünk érte, hanem amit ő már végképpen megcselekedett miérettünk. Ő az; aki valóban böjtölt és sokféleképpen szenvedett, hogy minket megszabadítson a kísértő Sátán tőrbecsalásától és a halál fullánkjától. A mi böjtünk mint önmagunk fékentartása és a Sátán elűzése (a szükséghez képest akár az eledelek megvonásával, akár azoknak igénybevételével) egész életen át tart, mivel minden napon „önmegtartóztatást és mértékletességet, testünk fegyelmezését és megsanyargatását” jelenti (II. Helvét Hitvallás), amennyiben ezt kívánja az engedelmesség. „Ha igazán akarsz böjtölni: egyél, igyál, aludjál, de a test ápolása folytán ne legyél elbizakodott… Tarts böjtöt a gonosz cselekedetekben, tartsd távol magad a gonosz beszédektől, tartóztasd meg magad a gonosz gondolatoktól” (Bullinger). :Mindezt magába foglalja Krisztus negyven napi böjtjének és a Sátán visszautasításának az emlékezetbe idézése. Eközben helyet lehet adni annak is, amit a II. Helvét Hitvallás így fogalmaz meg: „a testtől megvonjuk a gondoskodást; hogy annál könnyebben… engedelmeskedjék a Léleknek.”

Pázmány Péter: Az igaz hitért
(részlet)

Áldott légy én Istenem, ki az igaz hit által megmutattad gazdagságodnak gondolhatatlan kincsét, és Krisztus által minden lelki áldomásokkal megáldottál minket. Erősítsed, Uram, végig, amit elkezdettél bennem; oktasd az én tudatlanságomat, világosítsad vakságomat, vastagítsad gyarlóságomat, öregbítsed hitemet. Őrizd meg igaz vallásodnak drága kincsét énbennem; segéllyed gyenge hitemet, hogy igazán és minden kétség nélkül higgyem valamit terólad, a te dücsőségedrűl, a Szentháromság egy Istenségrűl, a te szent fiadnak testesülésérűl és az igaz hitnek minden ágazatirúl előmbe adott az anyaszentegyház; és ez ellen semmi okoskodásnak helyt ne adjak, hanem a hitnek engedelmessége alatt fogva tartsam értelmemet és érzékenységimet.

Pázmány Péter: A haragtartás ellen
(részlet)

Adjad, én Istenem, valóban és igazán megismérnem, hogy az én bűneimért sokkal többet érdemlettem annál, amit szenvedek felebarátomtúl: és a haragnak dühösségét megfojtván; a rajtam esett bosszút jóban győzzem meg; gyűlölőimet szeressem; és hálaadással szenvedjem, valamit szent kezed reám bocsát; hogy evilági szenvedés által a te dücsőségednek örömében részes lehessek. Ki az Atya és Szentlélek Istennel egyetemben élsz, &c. Amen.

Pázmány Péter: A torkosság ellen

Uram, Jézus Krisztus, ki az emberi testnek kínyességét és tobzódását akarván zabolázni, életednek példájával nemcsak negyven egész nap éhezél érettünk; de halálod óráján is szomjúságod oltására ecetet és epét választál: adjad, hogy én is minden tobzódástúl; részegségtűl és testemnek gyenge, kínyes táplálásátúl megoltalmazzam magamat; és a mennyei boldogságnak édességét megkóstolván, ne légyen nagy gondom a férgek eledelének hizlalására, hanem minden erőmmel csak a te mennyei lakodalmodba kívánkozzam. Ki élsz &c. Amen.

Pázmány Péter: Isteni félelemért
(részlet)

Végy ki, Uram, az én szívemből minden világi félelmet, hogy ne rettegjek azoktúl, kik csak a testnek árthatnak: hanem tetőled rettegjek, aki testemben, lelkemben megölhetsz. Szeresselek téged, Uram, véghetetlen jóvoltodért; féljek tetőled, felséges méltóságodért és az én számtalan bűneimért, melyekrűl igaz ítélőszéked előtt a mennyei seregek láttára számot kell adnom. Ha azért az igaz is csak alig üdvözül a te ítéletedben: medgyen, s hová légyen a bűnös ember?

Pázmány Péter: A szeretetért
(részlet)

Adjad, Uram Isten, hogy nemcsak jóakaróimat, de teéretted, ellenségimet is szeressem, és a te szent Fiad példáját követvén, imádkozzam tiszta szűvel gonoszakaróimért. Végy ki, Uram, énbelőlem minden gyűlölséget, irigységet és felebarátom ellen való nehézséget, hogy a tekéletességnek kötele, az igaz szeretet lakozzék bennem: és miképpen te megbocsátod vétkeinket, úgy mi is igazán megbocsássunk ellenünk vétetteknek.

Illyés Gyula: Bűnbánatom
(részlet)
Bűnbánatom, elmélkedésem,
magányom árnyékos helye,
a pince, hova elvonultam
nehéz szívvel, mint remete,
bő szüreteknek ára-nincs
borával van tele.
És fönt, hová szemét emelné,
ki megveti a földi bűnt,
helyén a napnak, föllegeknek,
egy megkezdett nagy sonka csüng;
jó karéjokban tünt le róla,
mi eddig már letünt.
Itt élek én. Itten vivódom,
bús gondjaimmal napra-nap,
hogy röppenő szekérbe fogjam
szárnyas gondolataimat,
huzom hozzám a tintatartót,
s tolom a poharat.
Tompa Mihály: Bűnbocsánat
(részlet)
Az arc porban hever s a köny ömöl,
A hű vezeklő bűnét látja csak …
S hogy Istenhez fordúl bocsánatért:
Szétválni kezd lelkében szín, salak.
S ha a sziv meglágyult, mint a viasz,
Uj ember lenni a bűnös ha kész.
Felé hajlik az égi irgalom:
Bizzál fiam, bűnöd bocsátva lész!


A Tanító(Fotó: Legeza Dénes István)

A Tanító
(Fotó: Legeza Dénes István)

Pilinszky János: A keresztény dráma „ünnepi hetei”
(részlet)

Az életet, melynek a halál a vége, a keresztény lélek drámaian egybelátja, s az örök élet hitével és belső megközelítésével oldja fel.

[...]

Nagyböjti téma. A keresztény lemondás, a keresztény aszkézis lényege szerint óriási életigenlést jelent, s töretlen, törvényszerű íveléssel robban ki a húsvéti hallelujában! A keresztény húsvét a mindenség legcsendesebb, s leghatalmasabb detonációja, a feltámadt Krisztus, s vele az egész teremtett világ dicsősége és megújulása.

Jézus tanait, az Evangéliumot különben is - csodálatos, rendkívüli, istenien vakmerő összetettség jellemzi. Milyen nehezen lehet megérteni ennek fényében a keresztény gyakorlatot oly sokszor jellemző egyoldalúságokat. Szegényesség, gyanakvás, tétova óvatosság, bizalmatlanság szülöttei ezek, s világok választják el őket Jézusnak mindent zseniálisan lerövidítő, egybemarkoló, villámszelíd természetétől.

Ezekben a napokban, amikor az egyházi év, a keresztény dráma "ünnepi heteit" éljük, tanulságos hát föleleveníteni magunkban e "dramaturgia" főbb vonásait, s természetét, az ujjongás és a bánat elemi erejű színeit, szemben mindenfajta egyoldalú és elszürkítő törekvéssel. És félni se féljünk a maguk elemi erejében fogadni e tiszta erőket, miket Isten az öröklét nyugalmával adagol számunkra, s szinte észrevétlenül a legnagyobb dolgoknak kijáró csendben.


Pilinszky János: A nagyböjt
(részlet)

időszaka mit jelent ma, mire kötelezi a mai hívőt, a mai embert? Az egyház látszólag sokat engedett szigorából, de vajon milyen mélyebb megfontolás alapján?

Könnyített tiltásain, de nem összeszedettségünk kárára. Amennyiben enyhített föltételein, oly mértékben igényli, hogy minél teljesebb figyelmet szenteljünk a lényegnek, nevezetesen a liturgiában megjelenített szenvedéstörténetnek.

A modern világ többek közt két rendkívül fontos dolog jelentését mosta el bennünk. Az egyik a bűné, a másik a vezeklésé.

Reményik Sándor: Kegyelem
Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal –
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótalanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!
S akkor – magától – megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.
Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.
Akkor – magától – szűnik a vihar,
Akkor – magától – minden elcsitul,
Akkor – magától – éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.
Ez a magától: ez a Kegyelem.
Dsida Jenő: Egyszerű vers a kegyelemről
(részlet)
Tüzet is akartam
rakni az erdőben:
nyulacska ne fázzék,
őzike ne fázzék, –
hiába, hiába!
Gyujtófám kilobbant
és a tűz nem akart
gyúlni az erdőben.
…S egyszer csak maguktól
gyűlnek az emberek,
együgyű szavamtól
sírásra fakadnak,
ránéznem alig kell
s a tűz is felszökken, –
az Ur áll mögöttem.
Ady Endre: Az Úr érkezése
Mikor elhagytak,
Mikor a lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten.
Nem harsonával,
Hanem jött néma, igaz öleléssel,
Nem jött szép, tüzes nappalon,
De háborus éjjel.
És megvakultak
Hiú szemeim. Meghalt ifjuságom,
De őt, a fényest, nagyszerűt,
Mindörökre látom.

Pilinszky János: Éjszaka van?
(részlet)

Hamvazószerdán s a rákövetkező vasárnapon, hamuból rajzolt kereszttel jelölte meg az egyház övéi homlokát. Tudjuk, a hamu gyászt és mulandóságot jelent, a földi élet mulandóságát, a nappali vígság után a természet éjszakáját. A farsang véget ért; a világ ránk sötétedett. De mi is történik az éjszakában? Ebben az éjszakában?


[…]

Mert valóban: ahogy az éjszaka képében megidéztük a lét intim teljességét – éppúgy a nagyböjt gyászában, várakozásában is kitárul a krisztianizált világ teljessége, drámaiságában és kozmikus szelídséggel és kiegyenlítettséggel. S épp ily szelíd a dráma, e várakozás feloldása. Jézus újra és újra a hajnal leplében érkezik hozzánk, szinte súlytalanul, szinte észrevétlenül. Hogy vártuk, s mégis ő lep meg minket. Nem baj, ő szereti ezt a hajnali hűvösséget, ezt a kicsit ámulatból ébredező, s ámulatba forduló örömöt. Ezt a csendes, józanodó örömöt, mely épp józanodva éled, s leginkább hasonló „ahhoz a boldogsághoz”…


Pilinszky János: Hitünk „iskolája”
(részlet)

A nagyböjti időszak, végén Jézus kereszthalálával és föltámadásának dicsőségével, az egyházi év legfontosabb fejezete. Hitünk legélesebb kontrasztjait egyesíti magában, s oldja fel végül valamennyiünk feltámadásának reménységében.

Bűn és lemondás, szenvedés és öröm, halál és föltámadás: hitünk és életünk minden színe jelen van itt, s méghozzá a maga teljességében, legtelítettebb állapotában. A szenvedés itt kapja meg végérvényes jelentését a bűn rettenetes valóságával való összefüggésében. Eszerint a lemondás egyszerre jelenti az öröm és a szenvedés iskoláját. Ha nem volna szenvedés, talán örökre megmaradnánk a bűn állapotában. De a csapások kimozdítanak a rosszból. Ezért beszélhetünk a szenvedés kegyelméről, s a szenvedésről, mint az igazi öröm kezdetéről.

Pilinszky János: Katolikus szemmel (XVI.)

A nagyböjt alázatra nevel. Bizonyos értelemben nem is egyéb, mint az isteni alázat iskolája, Isten alászállásának története a világban.

Ha fölemelkedést emlegetünk, gyakran felejtjük, hogy a fölemelkedésnek legjárhatóbb útja számunkra az alázat, az erkölcsi süllyedésnek ez az ellenkező előjelű megfelelője. Miközben a kétféle alászállás látszatra azonos tendenciát mutat, valójában tökéletesen ellentett. Az egyik Káin – a másik Ábel.

Az alázat pályája minden fölemelkedésnél magasabbra ível. Olyan erény, ami bár szürke hamunak tűnik szemünkben, füstje mindenkor fölfele tör.

Az isteni megváltás története ennek az alászálló fölemelkedésnek örök példája és tanúsága közöttünk. Legemberibb és legistenibb iskolánk és lehetőségünk.

Pilinszky János: Kölcsönös szeretet – kölcsönös szenvedés

Hamvazószerda jele, szürke hamuja arra figyelmeztet, ami sorsunkban törékeny, emberségünkben esendő. Arra, hogy halandók vagyunk. Mivel csak így, ennek teljes tudomásulvételével érthetjük meg azt a másik „gyengeséget”, „isteni gyengeséget”, amire hamvazószerdán fölkészülünk: Krisztus halálát.

A nagyböjt első napja nem véletlenül a halandó emberé, ahogy az utolsó se véletlenül a sírba fektetett Istené. Krisztus halandóságunkban adhatott nekünk egyedül halhatatlan találkozót, ahogy ezt a József Attila-sorok szándékuk ellenére is megfogalmazzák: „Aki halandó, csak halandót / szerethet halhatatlanul”. Ez az isteni szeretet legmélyebb titka, mely épp veszendőségünket választotta örök találkozóhelyül.

A hamu keresztjéről a kereszt halottjáig egyenes út vezet, egyazon út különböző stációin át. Minden állomás veszendőségünk egy-egy fejezete: tökéletes osztozkodás Isten és ember közt – halálban és halhatatlanságban.

Ezt az utat a szeretet írta elénk, végigjárni is egyedül a szeretet képes hát. A kölcsönös szeretet és a kölcsönös szenvedés: Isten és ember kölcsönös szeretete és kölcsönös szenvedése. Mivel ahogy Istennek szenvedés volt halálunk és bűneink vállalása, nekünk se lehet eljutnunk Isten tökéletes halhatatlanságába és tökéletes ártatlanságába, egyedül szenvedések árán, s egyedül a szeretet erejével. (S. Weil.)

A nagyböjt tehát lényege szerint a szeretet legmélyebb titkaiba való beavatás. A halál burka alatt itt érik a legvakítóbb fény, Isten és ember közös hajnala.

Pilinszky János: Nagyböjti levél

A nagyböjt ilyen értelemben az alázat legfőbb iskolája számunkra, „a katarzis évada”, mely halandó voltunk megértésében, belátásában és elfogadásában tetőzik. Az, hogy bocsánatot nyerünk, és az, hogy halálunk után az örök élet ígérete vár ránk: tökéletesen ingyenes, isteni ajándék. A nagyböjti időszak szelleme fokozhatatlanul drámai, se a bűn realitását, se a halál tényét nem szépíti. Ellenkezőleg: mindkettőnek, a halálnak és a bűnnek is, pontosabban halálunknak és bűneinknek is teljes súlyát tárja elénk. Félelmetes iskola. És szabadulásunk belőle – minden megszenvedettsége ellenére – mégse valamiféle törvényszerű átmenet gyümölcse, hanem olyan ajándék, mely minden reményt, minden elképzelést fölülmúl békéjével és makulátlan szeretetével.

Ha az újkori irodalomból azt az írót kellene megneveznem, akinek műveiben a nagyböjt nagy metafizikai drámája a legmélyebben és talán legszélesebben nyert megfogalmazást, minden bizonnyal Dosztojevszkij nevét említeném legelöl. Ő talán az egyetlen „klasszikusunk”, akinek „mondandója” még ma is nyitottan áll előttünk. A „bűn őrületétől” kevesen gyötrődtek annyit, mint ő (egyik rövid posztumusz műve a világirodalom legfélelmetesebb önvallomása), de a megsebzett „Báránytól” nyert ítélet csodálatos békéjéről se tudott író nálánál „többet” papírra rögzíteni.

Az, hogy befejezésül épp Dosztojevszkijre hivatkozom, többek közt azt is bizonyítja számomra, hogy a nagyböjt „enyhített”, mai formája semmiképp se von le semmit annak örök (égetően örök) aktualitásából. Ellenkezőleg: minél előbbre jutunk a történelemben, annál nyilvánvalóbban fölszínre kerül az emberi sorsnak az a „mélyrétege”, változatlan, lényegbeli tényezőivel együtt, amiről az Evangélium beszél.

Milyen jó volna végre valóban meghallanom, meghallanunk.

Pilinszky János: Tél és tavasz közt

Hogy tél volt: az első tavaszias napsütésben derül csak ki igazán. A szokatlanul éles ragyogásban mintha tussal húzták volna ki a téli utcák rajzát, mindent szürkének, fáradtnak és gyűröttnek látunk. Vállunkon mázsás a télikabát; a kirakatok üvegét mintha sűrű por lepné; az utcák sárosak; arcunk színe valószínűtlenül sápadt és fehér. Vitaminhiány, mondjuk, klorofillhiány. S mindezt a tavasz előhírének ragyogásában tapasztaljuk meg először.

A természet újjáéledése a tél legszembetűnőbb külszíne, a természet halandóságának legszembetűnőbb burkán át közeledik felénk. Az égbolt vadonatúj kékjét kopár ágak rácsai fogadják.

S ugyanezt a képet mutatja a liturgikus év megfelelő időszaka, ha hasonlíthatatlanul mélyebb tartalmak színe alatt is. A nagyböjt komor gyászát a keresztény reménység emelkedő hullámai feszítik.

Valamikor a tanítványokat is a feltámadás öröme a halál legszembetűnőbb jegyei közt érte. A sírbatétel, a keresztlevétel kopár tényei után. A halál mozdulatlansága után, mi őket is megbénította, halott Mesterükhöz hasonlítva őket. Nem lázadoztak, még csak nem is panaszkodtak. Egyszerűen tovább szerettek. Tovább szerették a halottat, kit életében talán nem mindig tudtak követni.

S itt – a szeretet e „sötétjében” – veszik hírül, hogy akit szeretnek: föltámadott. Szakasztott úgy, ahogy azóta is egyedül itt, a szeretet csendjében, „sötétjében” tapasztalhatja meg ki-ki közülünk a föltámadás fokozhatatlan intimitását, mivel ez a feltámadás véghetetlenül csendes, s akár a tanítványokra az első húsvét hajnalán, azóta is szinte észrevétlenül köszönt ránk.

Csendesen, mivel isteni, és észrevétlenül, mivel mindennél hatalmasabb.

Böjti prócessiókor
(részlet)
Jesusnak szent halála, Meg-inditá szivünket:
Eletetöl meg-vála, Hogy éltessen bennünket.
Jaj mint jártál Jesus értünk!
El-fonnyadtál, hogy meg-újjúllyon éltünk.
Ady Endre: Nagyböjti dal
(részlet)
Ördög lát oly bűnbánókat,
Amilyenek mi vagyunk:
Hamut hintünk a fejünkre
És — mégiscsak mulatunk.
Eltemettük a farsangot
S a gond mégis messze száll,
Jelszavunk még csak a régi:
Éljen herceg Karnevál.
Csoóri Sándor: A hosszú tél zsoltára
(részlet)
Elmúlt húshagyókedd, elmúlt hamvazószerda,
de hamvas barkabomlás helyett inkább havazik,
pedig a régi hó még
 
ott ül a köszvényes bokrok alatt.
Nemes Nagy Ágnes: Patak
(részlet)
Én Istenem, te szép, hives patak,
Hová futottál, szökdeltél előlem?
Hol csillapítsam buzgó szomjamat?
S hogy bocsássak meg néked eltünőben?
Zegzúgos csermely! Éppen ott apadsz,
Ahol a szomj legperzselőbb a hőben,
S idegen-légiónyi kín fakaszt
Új kínt csupán, de nem forrást a kőben.
 
Puszta Sándor: Cinkenyom
hajnali hóban
cinkenyom
fölibe hajlok
olvasom
mélyülő ferde
hó-rovás
sorsokat rejtő
ékírás
őseim írtak
így ahogy
egysoros verse
fölragyog
tűnődve titkán
ballagok
én is hóba írt
jel vagyok
marad ha létem
itt hagyom
utánam csöppnyi
cinkenyom?

Rakovszky Zsuzsa: Nagyböjt
(részlet)
Komor boldogság, aszkézis, mely szerelem:
csak a reménytelen őrzi magát.
A Vérmezőn át, naptalan reggeleken
látom: mint ragály, fekete láng
terjednek a borókák. Mint zörgő héjban sötét mag
– kettéharapva tűz – úgy hordozza az évszak
ellentétét: a monotónia
húsában extázis – villámló ideg lakik.
Magam fosztom meg díszeimtől magam.
Nem is kívánom, ami nem adatik.
De gazdálkodván csak a kevésből, ami van,
kuporgatván, látom: ablakait
bevágva, ívpapírt és naptárlapot kavarva
a léghuzatban, zivatar zúdul a Hivatalra,
fény és szél vihara vakít,
rázkódtatva a díszterem mellszobrait.
Látom: szenvedély szelében forognak az ívek,
belső tüzüktől sápadtak a szobrok.
Ady Endre: Az Isten balján
(részlet)
Az Isten van valamiként:
Minden Gondolatnak alján.
Mindig neki harangozunk
S óh, jaj, én ott ülök a balján.
Az Isten könyörületes,
Sokáig látatlan és néma,
Csak a szivünkbe ver bele
Mázsás harangnyelvekkel néha.
Nagy László: Adjon az isten
Adjon az Isten
szerencsét,
szerelmet, forró
kemencét,
üres vékámba
gabonát,
árva kezembe
parolát,
lámpámba lángot,
ne kelljen
korán az ágyra
hevernem,
kérdésre választ
ő küldjön,
hogy hitem széjjel
ne düljön,
adjon az Isten
fényeket,
temetők helyett
életet –
nekem a kérés
nagy szégyen,
adjon úgyis, ha
nem kérem.
Jacopone da Todi: Bűnbánat
(vers)
Sereghy János: Böjt, mint egészséges táplálkozás
(tanulmány)
Jacopone da Todi: A megbékélt lelkiismeretről
(vers)
A bűnbánat pápája
(ismertető)
Kósa Lászlóné: Böjt – megtisztulás pápája
(ismertető)

gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal