| ||||||||||||||||||
![]() | – ![]() Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült. MARGÓ TIVADAR (Pest, 1816. márc. 5. – Pusztaszentlőrinc (ma Pestlőrinc), 1896. szept. 5.): zoológus, egyetemi tanár, az első magyar darwinisták egyike, korának jelentős biológusa. Orvosnak készült, de a pesti és a bécsi egyetemen filozófiai és természettudományi hallgatott előadásokat először. 1838-ban Pesten bölcsészdoktori, 1840-ben orvosdoktori oklevelet szerzett. 1841-ben sebészdoktorrá és szülészmesterré avatták a bécsi egyetemen. Néhány évig a bécsi közkórházban dolgozott, majd Schordann Zsigmond mellett lett tanársegéd a pesti egyetem anatómiai tanszékén. A szabadságharc idején honvédorvos volt. 1851-ben szövettanból lett egyetemi magántanár és helyettes tanárként tartott előkészítő természettudományi előadásokat 1859-ig. 1858-tól Bécsben az izomrostok élettanát tanulmányozta. 1860-tól a kolozsvári orvossebészeti tanintézet, 1862-től haláláig a pesti egyetemen az állattan és az összehasonlító bonctan tanára volt. Munkássága a szövettani kutatások terén alapvető volt. Rendszeresen terjesztette a darwinizmust az egyetemi oktatásban és a természettudományok népszerűsítésében egyaránt. Az állattan művelését és az egyetemi oktatást magas színvonalra emelte, tovább fejlesztette a mikroszkópiai vizsgálati módszert. Fejlődését mutatja, hogy amíg az első állattani munkájában (1868) a degresszív sorrendet, addig a későbbi munkáiban (1876, 1883) már a progresszív rendszert követte. Ellenőrizte Darwin Az ember származása c. művének fordítását, és Darwinnál tett látogatása után (Charles Darwin élete, jelleme és irodalmi működése címmel) bevezetést írt hozzá (Bp., 1884).
| ![]() ![]() | ![]() | |||||||||||||||
|