JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2018. december 11.Névnap: Árpád
    
 
Hónapok
 

Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.


KRIPPEL MÓRIC (Káltóc, 1867. szept. 5. – Sopron, 1945. nov. 23.): erdőmérnök, egyetemi tanár, szakíró.

Pozsonyi középiskolai tanulmányok után Selmecbányán, a Bányászati és Erdészeti Akadémián végezte felsőszintű tanulmányait. A besztercebányai erdőigazgatóságnál kezdett dolgozni, majd 1890-től Erdélyben a székely közbirtokossági erdőket kezelte, Gyergyószentmiklós központtal. 1903-tól a csíkszeredai erdőhivatal főerdésze. 1908-ban nevezték ki a selmecbányai főiskola erdőhasználattani tanszékére, a tanszék vezetője maradt Sopronba költözése után is, 1926-ig, ill. nyugdíjazásáig (1938). 1914–16-ban rektor, több alkalommal a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem erdőmérnöki osztályának dékánja volt. Sopronban favizsgálati laboratóriumot alapított (1920).

Jelentősek a földmérőtechnikában elért eredményei. Új eljárást dolgozott ki a fa keménységi határozóinak megállapítására. Az Erdészeti Zsebnaptár szerkesztője, az „Erdőhasználattan” c. fejezet szerzője. Számos tanulmányt írt az Erdészeti Lapokban.

gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal