JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2018. december 17.Névnap: Lázár, Olimpia
    
 
Hónapok
 

Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.


KOSSUTH FERENC (Pest, 1841. nov. 16. – Budapest, 1914. máj. 25.): dualizmus kori politikus, mérnök, miniszter, Kossuth Lajos idősebb fia.

A szabadságharc bukása után, 1850-ben vitték ki apjához. Emigrációban nőtt fel. Műszaki tanulmányainak befejezése után Nagy-Britanniában, majd Olaszországban dolgozott. Európai hírnevet szerzett a vasút- és hídépítés, valamint az alagútfúrás terén. Részt vett az emigráció politikai és publicisztikai tevékenységében is. 1859-től a Magyar Nemzeti Igazgatóság titkára volt. 1894-ben hazakísérte atyja holttestét, és véglegesen hazaköltözött. 1895-ben képviselővé választották; a Függetlenségi Párt elnöke lett. 1905-ben a szövetkezett ellenzék vezérlőbizottsága elnökévé választották. Később már egyre többet betegeskedett, így csak az egyik elnöki tisztet vállalta. Kiadta atyja iratainak egy részét.

Csorba László: Kossuth Ferenc emlékei
(részlet)

Van azonban egy tája a világnak, ahol Kossuth Ferenc mindmáig nagy ember, és joggal az: az olaszországi Cesena városától délre elterülő kénbányavidéken. 1873-ban ugyanis – az édesapa kapcsolataitól bizonyára nem függetlenül – Kossuth Ferenc megbízást kapott Londonból, a Cesena Sulphur Company Limited vezetőitől, hogy vegye át a vállalat 12 Cesena környéki bányájának igazgatását. A vidék bányatörténetének kutatói hangsúlyozzák a Kossuth-fiúnak az iparszerű termelés megszervezésében, a kitermelés és az ércfeldolgozás modernizálásában elért jelentős érdemeit. A mérnök fiatal angol feleségével, Emily Hogginsszal beköltözött a városka egyik legszebb palotája, a reneszánsz eredetű Palazzo Guidi termeibe – erre a manapság konzervatóriumként működő épület bejárati csarnokában kőtábla emlékezik.

Kosztolányi Dezső: Pacsirta
(részlet)

Lenn az urak politizáltak. Exlexről, delegációról, Széll Kálmánról beszéltek.

– Á – szólt Környey –, nagy koncepciójú államférfi. Óriási koponya.

Priboczay, ki régi negyvennyolcas volt, tüzeskedett.

– Azért talán, mert elment a bécsi Albrecht-szobor leleplezésére? Ő, a magyar miniszterelnök. Szégyen, gyalázat.

– Ez taktika volt – felelt Környey.

– Taktika – bólongott keserűen Priboczay. – Hát az is taktika, hogy Pesten a Hentzi-szoborhoz a mi fiainkat, a mi honvédjeinket vezényelték ki? Bánffy ilyent nem tett volna, soha. Ez közönséges mameluk.

– Államérdek – szólt Füzes Feri.

Priboczay most már dühös lett.

– Jog, törvény, igazság? – bosszantotta a kormánypárti ifjoncot. – Svarcgelb zsoldos, bécsi lakáj.

Füzes Feri mégsem tűrhette, hogy egy hatalmon levő magyar miniszterelnökről így beszéljenek. Ami sok, az aztán sok. Ő, ki minden hivatalos tekintélyt babonásan tisztelt, megkockáztatta:

– És a ti híres Kossuth Ferencetek? Talán az tálcán hozza majd az önálló vámterületet meg a magyar vezényszót?

–Azt ne bántsd. Ő a mi Kossuth apánk fia. Ehhez te nem értesz, kisöcsém.

Füzes Feri elpirult. Mérgesen jegyezte meg, bizonyos peckes fölénnyel:

– Én tisztelem Kossuth Lajost és politikáját. De Kossuth Lajosnak is, mint mindenkinek a világon, megvan a maga fényoldala és a maga árnyoldala.

És szétnézett.

De erre mindenki elkacagta magát, még Környey is, még a legvénebb mamelukok is nevettek, kik szintén tudták Füzes Feriről, hogy ez az igazi úrifiú nem volt ott, ahol az észt osztogatták.

Füzes Feri pillanatra zavarba jött, majd azon gondolkozott, sérthet-e ez a hahota egy gentlemant, és kereste, kit provokáljon. De megbékítették, és ő tovább mosolygott.

Ákos nem vett részt a vitában. Bánta is ő Széll Kálmánt meg Kossuth Ferencet. Nagyobb gondok, mélyebb kérdések foglalkoztatták.

Móricz Zsigmond: Életem regénye
(részlet)
Istvándi.
Földrengés után
Kasztok küszöbén

S hogy az úri lét mennyire s mily tökéletesen át- meg átjárja, abszorbeálja és végzetesen uralja az embert, az itt az istvándi kis gépészházban sokkal tisztábban megvilágosodik előttem, mint ha a kaszinók keretében levőket analizálom. Könnyű egy magas vagyoni és társadalmi keretben élő embernek úrnak lenni s maradni: ott legyen úr valaki, ahol az úri miliőnek egyáltalán semmi lehetősége nincs.

De nem korrekt, amit mondok: az úr a pokolban is úr – Laci bátyámnak az időből bennem maradt kedves szava –, s valóban úgy is van. Aki úr, az nem tud más lenni, csak úr.

Laci bátyámnál ez a korlátozottság belső és külső magatartásban nyilvánult, kifelé: rangtartás. Éppen úgy nem tudott elkeveredni a paraszttal, mint az olaj a vízzel. Bármilyen jó viszonyba került is a falu legnagyobb gazdájával, lehetetlen volt, hogy magától ne érződjön meg rajtuk, hogy nem rangbeliek, hogy ő az úr s az a paraszt. Mint ahogy nem lehetett olyan nagy úr, akivel szemben ő ne érezze magát egyenrangúnak, csak éppen az ő öntudata s önmérséklése győzi le, hogy ezt nem érezteti. Mikor Kossuth Ferenc Szatmáron járt, Laci bátyám vele egy asztalnál ült s korteskedett neki, s hallani kellett az ő öntelt nyakas előadását Kossuth apánk fiáról, akit nem fogadott el magyarnak, mert nem tudott magyarul s nem fogadott el úrnak, mert nem értette a magyar urak nyelvét. Neki Kossuth Ferenc egy sült talián hivatalnok volt, egy magas állású gyárigazgató, de mi keresnivalója van a szatmári piacon és a magyar hordók tetején. „Nekem kellett, öcsém felállni, hogy egy kicsit kiköszörüljem a hangulatot, mert Kossuth apánk lelke hamarébb volt az én számban, mint annak a szegény fiának a műfogai közt.” „Minek jött az haza, aj de kár volt neki hazajönni. Többet ront Kossuth Lajoson, mint Zimándy páter, mert azt mondják a népek, hogy Kossuth Lajos csak ilyen magyarnak tudta nevelni a fiát?”

Ady Endre: A miniszter-Kossuth és a Kossuth-elvek

Külföldön is nagyon tisztán látják az új magyar események értelmét. Talán még tisztábban, mint idehaza. A Le Courrier Européen, ez a nagyon előkelő, internacionális, párizsi revű például ezt írja a többek között:

Elérve a hatalmat, a fiú megtagadja atyja ideálját, miként vén harcosok, Clemenceau úr például, megtagadják tulajdon elveiket. A magyar kormány, melynek a sorsa ma Kossuth Ferenc kezeiben van, eltűri, hogy elfogjanak, s a haditörvényszék elé juttat egy szegény katonatisztet, aki kissé részeg állapotban énekelni merte a kereskedelemügyi miniszter úr édesatyjának, a forradalmár Kossuth Lajosnak a nótáját. Minden hódolatukkal adóznak a függetlenségiek annak a Habsburg-háznak, mely egy hosszú válság után is, ura tudott maradni az egységes és német nyelvű hadseregnek.

A Le Courrier Européen még néhány függetlenségi magyar lapból vett idézetével bizonyítja olvasóinak, kik Európa intellektueljei, hogy micsoda képtelen és páratlan leszereléssel gazdagítja a magyar függetlenségi párt a politikai erkölcstelenségek nemzetközi tárházát.

 

Budapesti Napló 1906. május 22.

Ady Endre: Temető az ország
(részlet)

...az ország megmozdult, s a lelkes seregek úgy jártak, mint a keresztes háborúk idejében. A Szent Földet, a Szent Sírt és Jeruzsálemet ígérték nekik kalandor-vezéreik, s elvitték őket Zára, Bizánc ostromában elvérezni. A Kossuth Ferencek s az Apponyiak ugyanezt tették most. Szabadságot, népjogokat ígértek a fölbujtogatott országnak, s a Szent Föld helyett Bizánc alá vezették a sereget. Ezek az új keresztes vitézek, vezérek ezerszer tudták, előre tudták, hogy Béccsel ők meg fognak alkudni. De le kellett csöndesíteni a megmozdult, a fölizgult országot. Halálra fárasztani, hogy ne egyhamar legyen ereje és kedve még gondolni se a harcra. S most, mikor már ez az ország kétségbeesni se tud, ők, a hősök, gyalázatos, de jogos bátorsággal élvezik a Bécstől kapott sarcot.

Van-e példa hasonló világcsalásra, s lehet-e remélni hamar jobbat e szerencsétlen ország számára? Talán az utolsó harc volt ez, s talán az utolsó hitfoszlányt tépték le a magyar népről: Kossuth Lajos még halvány emlékezéseket kapott a zsibbadt ország lelkében Rákócziról, s ezeket az emlékezéseket még föl lehetett gyújtani. Jöhet azonban most már akármikor akárki a Kossuth-névvel. Kossuth Ferenc úgy akarta, hogy ez a név árulást, nyomort, reakciót és népgyűlöletet jelentsen. Az ország nyakán ülnek a tegnapi farkasok, s ezek a farkasok üvöltenek, de nem arra, amerre tegnap. Harapnak, marcangolnak, de most a mi sovány bőrünket; csontunkat marcangolják, harapják. Cinizmusuk, gaz bátorságuk határtalan, éhségük kielégíthetetlen.

Budapesti Napló 1907. november 15.

Szabó Dániel: Köztörténet: A dualista politikai rendszer kialakulása
(részlet)
A Wekerle-kormány

Szapáry Gyulát Wekerle Sándor váltotta fel a kormányelnöki poszton. Wekerle volt az, aki pénzügyminiszterként 1892-ben végrehajtotta a valutareformot, ezzel a Monarchia áttért az aranyalapú valutára, a koronára. Így nagyobb lehetőség nyílt a világgazdaságba való beilleszkedésre, amit az 1870-es évek vége óta leértékelődött, ingadozó értékű ezüstvaluta korlátozott; a Monarchia ugyanis egyike volt azon utolsó jelentős európai államoknak, mely későn tért át az ezüstről az aranyvalutára. Az új kormány elsődleges feladata az egyházpolitikai törvények megfogalmazása és keresztülvitele volt, melyeknek a kormánypárton belül is számos ellenzője akadt. Megindult az áradat: nemcsak a volt miniszterelnök, hanem további több mint harminc képviselő hagyta ott a szabadelvű Lloyd-klubot, azaz a pártját, és folytatta párton kívüli honatyaként politikusi pályáját.

Nemcsak a kormánypárton belül jelentkeztek problémák. A Negyvennyolcas Függetlenségi Párt bomlása 1890 októberében kezdődött meg, mikor Ugron Gábor úgynevezett erdélyi csoportja kilépett a pártból. 1893-ban a reform újabb szakadást okozott az „anyapártban”. Eötvös Károly, az új pártelnök pártkérdéssé szerette volna tenni a liberális egyházpolitika támogatását, s mikor a többség nem értett vele egyet, mivel nem akarták egy a közjogi kérdéstől független problémával megosztani táborukat, Eötvös 17 társával kilépett.

Justh Gyula, az új pártelnök 1893 szeptemberében formailag újra egyesítette a párt nagy részét, szabad kezet adva a képviselőknek a megosztó kérdésben. Az egység, mint említettük, formális: Ugron csoportja 1894 novemberében külön, a párt liberális gazdaságpolitikájának ellentmondó, agrárius színezetű programot fogadott el, s mikor Ugron 1895 elején saját, konzervatívabb színezetű álláspontját próbálta rákényszeríteni a pártra, a többség Justh vezetésével kilépett abból. Megvalósult a kicsiny „anyapárt” és az óriási „gyermek”. A mozgalom ilyen konzervatív-liberális megosztottsága fennmaradt azután is, hogy a nagyobb csoport vezetését Kossuth Lajos hazatért fia, Kossuth Ferenc vette át, s csak 1904 végén szűnt meg, a frakciók egyesülésével. 1894-ben a különböző közjogi álláspontú liberális pártok, frakciók együtt fogadták el a képviselőházban az egyházpolitikai törvényeket a polgári házasságról, az állami anyakönyvvezetésről, az izraelita vallás bevett vallássá tételéről, valamint a szabad vallásgyakorlatról.

Szabó Miklós: Politikai gondolkodás és kultúra Magyarországon a dualizmus utolsó negyedszázadában 3.: Politikai gondolkodás 1890-1918 között
(részlet)
A radikális negyvennyolcasság válaszúton

A függetlenségi pártnak a századfordulóig ugyanúgy a nemesi liberalizmus volt az általános világnézete, mint a hatvanhetes tábornak. A függetlenségi oldalon ezen az általános eszmei kereten belül a hangsúlyok általában balrább tevődtek, mint a szabadelvűek körében, de ez ideológiai eltérést nem jelentett. A nemesi liberalizmus felbomlása új eszmei orientáció kérdését jelentette a függetlenek számára is. Ez az útkeresés nem hozott új egységes szemléletet a mindig heterogén törekvéseket egyesítő párt számára, hanem a Kossuth-kultusz és a közjogi követelések általános hangulati és stratégiai integrációján belül szinte észrevétlenül bekövetkezett a teljes ideológiai szétesés. A közjogi harc és koalíció idején a párt vezetését kézben tartó nagy- és középbirtokos elem eszmevilága a közjogi historizálás mítoszvilágában fejeződött ki. Ez a szemlélet közvetlenül fejezte ki a közjogi sérelmi érzésvilágot a formába öntötte a párt politikai követeléseit. A közjogi szemlélet újkonzervatív és szabadelvű-munkapárti változatához képest a függetlenségi publicisztikában és a vezetők, Kossuth Ferenc beszédeiben egy jelszóba sűrűsödött ideológiai teoréma jelentett sajátosan függetlenségit, a "nemzeti demokrácia" jelszava. Ez volt a függetlenségi párt ideológiáját összefogó központi jelszó, amely elfogadhatónak látszott mind a párt dzsentri gerince, mind a paraszti és kispolgári tömegei számára. Ez a jelszó - és a mögöttes ideológia - sem integrálta azonban eszmeileg egységgé a pártot. A századfordulótól kezdve a párt jobbszárnyán Bartha Miklós, Holló Lajos, Apponyi Albert nézeteiben erős pozíciókat őrzött az újkonzervativizmus, a párt balszélén pedig jelentkezett az új orientáció igénye, hogy a nemesi liberalizmus helyett megtalálják a kapcsolatot a modern liberalizmushoz és a kor demokratikus törekvéseihez.

Kossuth Ferenc
(fotó)
Szabó Dániel: A kis Kossuth: Kossuth Ferenc
(tanulmányrészlet)

gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal