| ||||||||||||||
Kós Károly emléktábla Révkomáromban
(Fotó: Vimola Ágnes)
Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.
Az erdélyi kultúra meghatározó személyisége, az építészként, grafikusként, könyvkiadóként és szépíróként is jelentős alkotó, KÓS KÁROLY (Temesvár, 1883. dec. 16. – Kolozsvár, 1977. aug. 6.) a budapesti Műegyetemen szerzett építészmérnöki diplomát. Erdélyt bejárva tanulmányozta a népi építészet hagyományait, amelyeket élete során valamennyi alkotásában alkalmazott. Első építészi munkáit Zrumeczky Dezsővel közösen készítette; például az óbudai református templom és parókia (1908-1909), valamint a budapesti Állatkert pavilonjainak (1909-1912) terveit. 1910-ben maga és családja részére Kós Károly felépítette a később legendássá vált Varjúvárat Sztánán, Kalotaszeg szívében. A XX. század első másfél évtizedében tervezte a városmajori iskolát, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumot, a kispesti Wekerle lakótelep főterének néhány épületét. Az első világháború alatt két évet töltött Törökországban a konstantinápolyi Magyar Intézet munkatársaként; itt tanulmányozta a bizánci és muzulmán építészetet, amiről 1918-ban nagyszabású várostörténeti monográfiát jelentetett meg Sztambul címmel.
A két világháború közötti időszakban az erdélyi magyarság kulturális és politikai életének megszervezését, a magyar kisebbség összefogását és aktivizálását tűzte ki célul. A Varjúvárban nyomdát rendezett be és színes metszetekkel illusztrált könyveket adott ki, például az Erdély kövei (1922) illetve az Atila királról ének (1923) címűeket. 1924-ben megalapította az Erdélyi Szépmíves Céhet, amely erdélyi írók műveit adta ki, szerkesztette az Erdélyi Helikon című folyóiratot. Szépírói tevékenysége egyre jelentősebbé vált, de a regények, drámák mellett építészeti, néprajzi tanulmányokat is közölt. Utóbbiak közül a legjelentősebb A lakóház művészete (1928) című, amelyben az egészséges, esztétikus falusi életkörülmények megoldására tesz javaslatot korszerű, de művészi értékű és helyi anyagokat felhasználó típusterveket is közreadva. Mezőgazdasági koncepciójának gyakorlati és intézményes megvalósítására szolgált a bábonyi mezőgazdasági iskola és mintagazdaság létesítése 1936-ban. Ezek, és a Varjúvár a második világháború áldozatai lettek. A háború után több kiadásban is megjelent Mezőgazdasági építészet című műve a kollektív gazdálkodás alternatíváival, az azokhoz kapcsolódó építészeti megoldásokkal foglalkozik, gazdagon illusztrálva, konkrét példákat közölve. Élete hetvenedik évében vonult nyugállományba, de alkotó tevékenységét haláláig folytatta.
|
|
|
Jékely Zoltán: Kós Károly
arcképéhez
|
Csak álmélkodó gyermekszemmel nézhetek Kós Károlyra, most is, ebből az időbeli és térbeli messzeségből is.
Ez a csodálkozás eleinte a leveleinek szólt, tíz-tizenkét éves koromban, melyek apámhoz érkeztek, Sztánáról Nagyenyedre. Betűik formája, a tinta színe, de még a papirosuk is a Bécsi Képes Krónika vagy az Ómagyar Mária-siralom hasonmás pergamentjeit juttatták eszembe, ahogyan a még meséskönyv gyanánt lapozgatott Beöthy-féle magyar irodalomtörténetben láttam. Mintha egyenest a kalotaszegi dombok közt megtorlódott történelemből érkeztek volna ezek a barát-betűs, szépmíves levelek! És mindig volt bennük valami, a gyermek számára alig érthető közlés, amitől a címzett, vagyis apám, egyszer felvillanyozva, másszor mélyen elgondolkozva járkált egy-két napig, amíg a választ, ha nem is ilyen régies, de hasonló mívességgel rótt betűkkel papírra nem vetette, és el nem küldte.
Aztán, amikor szemtől szembe láthattam, talán tizennégy éves koromban, csak igazolódott az ódon mívességű levelek sugallta sejtés. Kós Károly maga is a történelemből, nem évtizedekkel, csak évszázadokkal jelölhető időből érkezett. Olyan volt nekem, mint a mondabeli nagybajszú vitézek és fejedelmek. Rekedtes öblös hangja visszhangzott a boltozatos szobákban, s ahogy járt-kelt, valóságos forgószelet kavart maga körül. Csupa mozgás és indulat volt, és hatalmas ökle olykor az asztalra vágott, hogy nyomatékot adjon igazának. Haja homlokába omlott, pápaszeme orrahegyére zökkent, lázasan, széles taglejtésekkel beszélt, s ha ellentmondtak neki, ízes szitokkal szerezte meg mondanivalóját.
Attila király volt, Nagybotú Lőrinc volt, a Varju nemzetség feje volt, az Országépítő volt, az időtlenségből feljáró revenant volt, s mindez, gondolom, nemcsak egy regényes képzeletű gyermek szemében, hanem felnőttszemekben is. Ezért tisztelték és becsülték, s tisztelik és becsülik máig is Kós Károlyt, és hajolnak meg annyian fájdalmas-bölcs hite és akarata előtt.
|
Kós Károly: A székely ház
|
1. Minden nemzet nemzeti művészetét örök idők óta népének faji tulajdonságai, a környező nemzetek művészi kultúrája, valamint az elmúlt idők folyamán reá hatott különböző kulturális, civilizatorikus és gazdasági hatások predesztinálják.
2. A népművészet pedig nem más, mint állandó és minden alkalommal végső eredője nemzete művészeti kultúrájának. Ami azt is jelenti, ha a tételt megfordítjuk, hogy minden nemzeti művészetnek örök és fő fundamentuma népének művészete, melyből nemcsak mindig fő táplálékát nyerheti el, de amelyhez mindig vissza-vissza kell térnie új meg új megújhodásért, új meg új táplálékért, hogy megtarthassa nemzeti jellegét.
3. És ha e megállapításokhoz azt is hozzáteszem, hogy a kultúrnemzetek népi kultúráját ma mindenekfelett az architektúra fejezi ki a legpregnánsabban, akkor talán megvilágítottam azt, hogy a magyar kultúra élete és jövendője szempontjából miért fontos, sőt aktuális is a székely ház.
|
|
|
| Neumann Kht. | Color Plus Multimedia | Ismertető | Impresszum | © Copyright | Főoldal |