Keresztelő Szent János fővételéről régente augusztus 29-én emlékezett meg a katolikus egyház. Az ünnep neve régiesen Nyakavágó vagy NyakavesztőJános, SzentJánosnyakavágása, latinul DecollatioS. Johannis Baptistae. Az ünnephez „nyakazásos” hiedelmek tapadtak. A vértanú levágott fejét kifaragták és tálra helyezték, vagy tálra festették. E kegytárgyat fejfájás gyógyítására vélték alkalmatosnak. A fejfájósok általában Keresztelő János és más lenyakazottak közbenjárását kérték. Az ország különböző részein illő módon úgy tartották, hogy e
napon nem jó dolog szabni, vágni. Egyik helyen nem ettek semmi olyant, aminek feje van, mondjuk, káposztát, másutt viszont épp ez volt az előírt étek (gyümölcsféle, mindenekelőtt dinnye.) Tragikomikusan hangzik, de a káposztafejek növekedéséért épp hozzá és az ugyancsak lefejezett Bertalanhoz imádkoztak.
Keresztelő János fővételének gyászos magyar vonatkozása is van. Ez a nap jelzi a naptárban a középkori magyar állam bukását: 1521. augusztus 29-én foglalta el a török az ország kapuját, Nándorfehérvárt, 1526. augusztus 29-e a megsemmisítő mohácsi csatavesztés dátuma, 1541. augusztus 29-én került az ország fővárosa, Buda is a török hatalmába majd 150 esztendőre. Az egybeeséseket
már a kortársak is baljós jelnek tekintették, az utókor pedig éppen ezért mély gyászban ülte meg e napot (a mohácsi csatavesztést a nap liturgiájába a római egyház is beépítette). Az egybeesések tényleg meglepőek, de vegyük figyelembe, hogy a magyar-török háborúk idején a hadivállalkozások csúcsideje augusztus végére esett; a töröknek, ha az őszi esőzések előtt haza akart
térni, ekkorra már ki kellett csikarnia a döntést. Az sem kizárt azonban, hogy Szulejmán szándékosan választotta a fejvesztett szent keresztényekre nézve baljós emléknapját stratégiailag döntő csaták megvívásának időpontjául. Hiszen hadjáratait is mindig ugyanaznap, birodalma egykori, keresztény patrónusának, Szent Györgynek a neve napján indította Magyarország ellen.
Nyakavágó János,
jámbor szegedi öregek ajkán Nyakavesztő János,
az Érdy- és Lányi-kódexben Szent János
nyakavágása, újabb egyházi szóhasználat szerint Szent János fővétele (Decollatio S. Johannis Baptistae): Keresztelő
Szent János vértanúságának föltételezett emléknapja.
Halálát az Érdy-kódex így adja elő: mikoron az hóhér az temlecben
ment vóna, szent János Babtista térdén állván, kezei, szemei fölemelvén,
nagy hálaadással és édes szívvel, lélekkel, nagy felszóval mondá: óh én édes
teremtő Istenem, teneköd ajánlom az én lelkömet. És lehajtá nyakát, mint az
ártatlan bárány, és az hóhér elvágá nyakát. Óh szent halál, óh nemes
mártiromság, kinek miatta sem teste, sem lelke el nem vész. Szent Dávid
prófétának mondása szerént. Drágalátus Úristennek előtte az ő szentinek
halálok… Temeték el kedég őtet, az ő szent tanojtványi Sebaste nevő
várasban, kinek régi időben Samaria vala neve. Szent Elizeus és szent Abdias
prófétáknak koporsójokban, kinek testét nagyobb részre, mint meghallók,
Julianus megégettette. De az édes ujja, kivel Krisztust megmutatta vala, az
Jordán vize mellett megmarada, és feje…
A történet fölbukkan protestáns bibliai epikánkban is. Erdéli
Máté műve Az Szent János Baptistának feje vételéről
való szép ének (1560) Nyilván a későbbi barokk századakban sem ismeretlen, bár dokumentumokat a
kutatás hiányossága miatt nehezen tudnánk idézni. Utalunk azonban a lőcsei
kollégium ifjúságától 1691-ben előadott jezsuita iskoladrámára: Vox abbreviata sive S. Joannes Baptista iussu Herodis
regis capite munitra. Azaz: Rövidre fogott szó, vagyis Herodes király parancsára
Keresztelő Szent János fővétele.
Négy hónappal később, 1526. augusztus 29-én, Keresztelő Szent János fejevételének napján délután a mohácsi síkon másfél órányi hősi küzdelemben elvérzik Magyarország. A király halott, halottak az országnagyok, lekaszabolt vitézek holttetemeinek ezrei borítják a vértől lucskos csatateret. Tomori Pál levágott fejét lándzsavégre tűzi a török, s győzelemittasan
körbehordozza táborában. Szulejmán néhány napig várakozik, majd elindul Budára. Útjában az ország: fölégeti.
