JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2018. december 18.Névnap: Auguszta
    
 
Hónapok
 

Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.


JORDÁN KÁROLY, (Pest, 1871. dec. 16. – Budapest, 1959. dec. 24.): Kossuth-díjas matematikus,

a valószínűségszámítás gyakorlati alkalmazásainak egyik legjelentősebb magyar kutatója.

Egyetemi tanulmányait Párizsban, Zürichben (vegyészi oklevél), Manchesterben és Genfben végezte. 1895-től 1898-ig a genfi egyetem tanársegédje, utóbb magántanára volt. Ugyanitt doktorált kémiai tárgyú értekezésével. Visszatérve a budapesti egyetemen földrengéstani, csillagászati és matematikai tanulmányokat végzett. 1906-tól 1913-ig a budapesti Földrengés Számoló Intézet vezetője volt. Az I. világháború alatt mint meteorológus működött. 1920-tól előadott a Közgazdasági Egyetemen, ahol tanári címet kapott. 1928-ban matematikai munkásságáért az Eötvös Loránd Matematikai és Fizikai Társulat König Gyula jutalommal tüntette ki. Munkásságának fő területe a valószínűségszámítás és a matematikai statisztika volt. Kutatásaival betetőzte a valószínűségszámítás klasszikus elméletét, kritikájával elősegítette újabb fejlődését. Munkássága a matematikán kívül a meteorológia, a geofizika és kémia területére is kiterjedt. Műveiben következetesen szem előtt tartotta a valószínűségszámítás gyakorlati alkalmazásait. Szabad idejében szívesen foglalkozott turisztikával és barlangkutatással. Útjairól a Turisták Lapjában számolt be.

Dr Komarnicki Gyula: Jordán Károly és Lavallé Márta
(emlékezés)
Fazekas István: Valószínűség-számítás
(oktatási segédanyag)
gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal