JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2018. november 13.Névnap: Szilvia
    
 
Hónapok
 

Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.


JAKAB DEZSŐ (Biharrév, 1864. nov. 4. – Budapest, 1932. aug. 5.): építész, a szecessziós stílusú nemzeti építészet követője, továbbá az első magyar toronyházépület társtervezője.

Tanulmányait a budapesti műegyetemen végezte. Egy ideig a földművelésügyi minisztériumban dolgozott; tervei szerint készültek a Millenniumi Kiállításnak az őstermelés ágait bemutató pavilonjai. 1897-ben Komor Marcellel együtt, díjnyertes pályázataik alapján a középületek sorát építette, így többek közt a marosvásárhelyi kultúrpalotát, városházát, a szabadkai városházát és zsinagógát, a pozsonyi és a nagyváradi vigadót, a dévai színházat, a budapesti Liget Szanatóriumot (Benczúr u. 47.), a volt Park Szanatóriumot (Dózsa György út 84.). 1918-tól Sós Aladárral dolgozott. Együtt tervezték az óbudai izraelita hitközség bérházát és templomát (Frankel Leó u. 49.), a Szabadsághegyi Szanatóriumot és több magánvillát. Társtervezője volt Komor Marcellel és Márkus Gézával a Népopera (utóbb Városi Színház, ma Erkel Színház) épületének. Komor Marcellel és Sós Aladárral együtt tervezték az Országos Társadalombiztosító Intézet Fiumei úti székházát, az első magyar toronyházat (1930).

A marosvásárhelyi Megyeháza és Kultúrpalota épülete
(fotók és ismertető)
Novotel Budapest Centrum: Palace
(ismertető)
Szabadkai Zsinagóga. Élet vagy feledés
(ismertető)

Marosi Ildikó: „Tekintetes Tanács!”
(részlet)
Ami a szép tervből ránk maradt

Méltóságos Dr. Bernády György m. kir. udv. tanácsos, főispán úrnak

Helyben

Komor Marcell és Jakab Dezső műépítészeknek tervezési díjakból származó követelése tárgyában immár két év óta eredménytelenül lefolyt tárgyalások iratait idemellékelten Méltóságodnak azzal a tiszteletteljes kéréssel küldjük meg, hogy a követelések indoklásául felsoroltak összes részleteit is ismervén, nevezett műépítészekkel a csatolt 9717/913 v. t. sz. ajánlatunk alapján egyezségnek létesítését megkísérelni szíveskedjék.

Amennyiben az egyezség létrejönne, méltóztassék kilátásba helyezni azt is, hogy 10 000 kor. részletet azonnal, a hátralékos összeget pedig két hónapon belül fizetnők meg.

Marosvásárhely sz. kir. város tanácsának 1915. évi január hó 23-án tartott üléséből

gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal