JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2018. december 19.Névnap: Viola, Violetta
    
 
Hónapok
 
Illyés Gyula Forrás: Digitális Irodalmi Akadémia
                        (fotó: Vahl Ottó)

Illyés Gyula
Forrás: Digitális Irodalmi Akadémia (fotó: Vahl Ottó)

ILLYÉS GYULA (Felsőrácegrespuszta, 1902. november 2. – Bp., 1983. április 15.): író, költő, műfordító, szerkesztő.1916-ban, szülei válása után, anyjával Budapestre költözött. 1920. december 22-én jelent meg első verse név nélkül a Népszavában. 1921 őszétől a budapesti egyetem magyar-francia szakos hallgatója volt. 1918–19-ben részt vett a baloldali diák- és ifjúmunkás-mozgalomban, várható letartóztatása elől 1921 végén emigrált, tavasszal Párizsba érkezett. Alkalmi állások után könyvkötőműhelyben dolgozott. Részt vett az emigráns magyarok szakszervezete és különféle munkásmozgalmi művelődési körök munkájában. Egy ideig a Sorbonne hallgatója volt. Megismerkedett a francia avantgárd vezető művészeivel, többükkel életre szóló barátságot kötött. 1923-ban első cikkeit, fordításait az Ék és a Ma közölte. 1926-ban amnesztia nyomán hazatért. Fő fóruma a Kassák által szerkesztett Dokumentum, majd a Munka lett. 1927. november 16-án megjelent első kritikai írása a Nyugatban; 1928-tól már költőként is rendszeresen jelen volt. 1934-ben az első írókongresszusra való meghívás alapján hosszabb utazást tett a Szovjetunióban. 1934-től a Válasz munkatársa is volt. 1937-ben a Márciusi Front egyik alapítója. 1939-ben feleségül vette Kozmutza Flórát. Babits halála után 1941-ben a Nyugat örökébe lépő Magyar Csillag szerkesztője. 1945-ben nemzetgyűlési, majd rövid ideig országgyűlési képviselő. 1946-ig a Nemzeti Parasztpárt egyik vezetője. 1946–1949 között a Válasz szerkesztője. 1948-tól visszavonult a közélettől (1956. október 31-én beválasztották a Petőfi Párt Irányító Testületébe). Élete utolsó évtizedeiben munkásságáért sorra jutalmazták hazai és külföldi kitüntetésekkel. 1945–1949 között az MTA tagja volt; tagságát 1989-ben állították vissza.Lírája az avantgárd igézetében indul, de – főleg expresszionista és szürrealista – kifejezésmódja gyakran ötvöződik tárgyias elemekkel is. Meghatározó élménye a táj, „ősei hona”, a „százados szelíd szegénység” sorsvállalása, „testvér összetartásra” nevelő ereje, a kétkézi munka teremtő hatalma, történelmi múltunk intelme, a „bitorolt föld” és „Dózsa György sercegő bőrének” emléke. A 30-as évek elejétől költészetének legerőteljesebb vonulata sajátos lírai realizmusa: verseiben a tárgyak és személyek legtöbbször eredeti funkcióikban, összefüggéseikben, eredeti cselekvésekkel, valóságos térben és időben jelennek meg; a vers minden atomja a valóság logikája szerint kapcsolódik egymáshoz, s áll össze. A súlyos társadalmi bajok, a „nem menekülhetsz” közösségi küldetéstudata és irodalmunk hagyományai együttesen késztették az avantgárdtól elfordulva a tárgyiasan életközeli líra művelésére. Ugyanez vezette a költői epika megújításában. Egymást követő elbeszélő költeményeiben (Három öreg, 1931; Ifjúság, 1932; Hősökről beszélek, 1933) a gyermek- és ifjúkori emlékek idézése, az idill és tragikum egysége összetettségében is reménykedő forradalmi jövőképet ad. Ars poéticája valósul meg prózai írásaiban is.A Puszták népe (1936) az irodalmunkból addig hiányzó „népréteg lelkületét” és életét ábrázolja szociográfiai, önéletrajzi és szépirodalmi elemek művészi összeszövésével. A Petőfi (1936) a mindenekfölött vállalt költőelőd életének és munkásságának, a forradalmárlét szépségeinek és veszélyeinek elemzése.Háborús évekbeli egyéb munkásságával is a széles nemzeti összefogás megteremtésére törekszik legalább a szellemi ellenállás szintjén. A háború utáni újjáépítéssel és társadalmi átalakítással eleinte konkrét mozzanatokban is azonosul (Megy az eke; Amikor a Szabadság-hídra a középső részt fölszerelték). 1946-ban filozófiai igényű gondolatisággal vet számot a történelmi haladás törvényeivel, s tesz hitet mellette még akkor is, ha ez szükségképpen áldozatokkal jár, mert „nincs visszafelé út” (A reformáció genfi emlékműve előtt). Ekkor fejezte be a háború éveiben elkezdett Hunok Párisban (1946) című regényét. Az évek teltével csalódottan látta, hogy a szocializmust ígérő hatalom kirekesztette a népet az országformálásból (Egy mondat a zsarnokságról [1950], 1956). Lírai kötete hosszú évekig nem jelent meg, más műfajokban az egyszerű dolgos emberek, a hétköznapi munka nemzetfenntartó erejéről szólt (Két kéz, 1950), és különféle áttételekkel azt az alapigazságot fogalmazta meg, hogy „semmiféle szabadság nincs a nép közvetlen részvétele nélkül”.Drámaírói munkássága az 50-es években kezdett kiteljesedni, mindenekelőtt a nemzeti történelmi önvizsgálat drámatípusával (Ozorai példa, 1952, Fáklyaláng, 1953).A szépprózában szintén a folytatva megújulás útját járta mindvégig. Kháron ladikján (1969) című esszéregénye műfajilag is eredeti, mély és bátor szembenézés azzal az ellentmondással, hogy „életünk öröklét igényű” a mulandóságban is. Az Ebéd a kastélyban (1962), a Beatrice apródjai (1979) és a befejezetlenül maradt A Szentlélek karavánja (1987) regénysorában vissza-visszatér, új élményrétegeket is bevonva, önéletrajzi műveinek világához.Szépirodalmi munkássága mellett élete végéig jelentősek más műfajokban való megszólalásai: esszéi, tanulmányai, naplójegyzetei, interjúi és műfordításai, népmese-feldolgozásai is.

Illyés Gyula: 9, Rue Budé
(részlet)
Mint egy igazi költő, e padlás-szobában
éltem három évig. Föl-alá járkáltam,
hajamat turkáltam s asztalomnak esve
egy végtelen verset írtam főleg este.
Egy nagy hőskölteményt, amely egyre hosszabb,
egyre kegyetlenebb lett és egyre rosszabb.

Illyés Gyula – a Nyugat-barátok Köre fotósorozata, 1931 - Országos Széchényi Könyvtár (fotó: Rónai Dénes)

Illyés Gyula – a Nyugat-barátok Köre fotósorozata, 1931 - Országos Széchényi Könyvtár (fotó: Rónai Dénes)

Illyés Gyula művei a Digitális Irodalmi Akadémiában
Illyés Gyula Archívum és Műhely
Illyés Gyula: Egy sápadt nő egy kis szobában…
(részlet)
 
Nem volt riadalom a pusztán,
amikor megszülettem én
váratlanul, hivatlanul tán
halottak estelén,
 
novemberben, halottak napján,
gyertyagyújtáskor, amidőn
fejfák tövén a puszta népe
künn térdepelt a dombtetőn,
 
harangszókor, mikor a szomszéd
falvak magas sírkertjei
hirtelen testvér-őrtüzekként
elkezdtek fényleni.
 
Illyés Gyula: 77
Életemnek dupla hetes évében
volnék vetni-valóknak még bővében,
(hallom a szót rádióban, tévében)
egyes kalász tarlott tábla szélében,
rengve a két kasza közel szelében.
Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról
(részlet)
hol zsarnokság van,
mindenki szem a láncban;
belőled bűzlik, árad,
magad is zsarnokság vagy;
vakondként napsütésben,
így járunk vaksötétben,
s feszengünk kamarában,
akár a Szaharában;
mert ahol zsarnokság van,
minden hiában,
a dal is, az ilyen hű,
akármilyen mű,
mert ott áll
eleve sírodnál,
ő mondja meg, ki voltál,
porod is neki szolgál.
 
Illyés Gyula: Novemberi kertben
(részlet)
Nem félek a haláltól,
csak emberi legyen,
becsülettudó, jámbor,
ne jöjjön hirtelen,
ne üssön rajtam durván,
mint paraszton a vad
martalócnép, ledúlván
pajtámat, házamat.
Jöjjön, mint tisztes vándor,
üljön meg itt velem,
hívja ki induláskor
asszonyom, gyermekem,
becsülje meg a portám,
a népet, hová jár!
Oh légy keresztény hozzám,
keresztényhez, halál!
Illyés Gyula: Haza, a magasban
(részlet)
Figyelj hát és tanuld a példát,
a messzehangzóan is némát.
Karolva könyvem kebelemre,
nevetve nézek ellenemre.
Mert ha sehol is: otthon állok,
mert az a való, mit én látok,
akkor is, ha mint délibábot,
fordítva látom a világot.
Igy maradok meg hírvivőnek
őrzeni kincses temetőket.
Homlokon lőhetnek, ha tetszik,
mi ott fészkel, égbemenekszik.
Németh G. Béla: Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról

Illyés Gyula: Puszták népe
(részlet)

A gyalogbéresek kivermelik a burgonyát, megtisztítják, osztályozzák, elvetik, egypárszor megkapálják, aztán kiszedik, és megint elvermelik. Nagy falapáttal búzát forgatnak, csáváznak, acatolnak, a rosta előtt hajlonganak, a kukoricamorzsolót hajtják. A szekeres béresek szántanak, boronálnak, takarodnak, elfuvarozzák a kicsépelt gabonát a vasúti állomásra, aztán trágyát hordanak vagy trágyalevet, az utóbbit nagy lajtokban. A kocsisok ugyanezt teszik. A kis mezei lóvasút kocsijai megindulnak a tejjel, amelyet a csirások fejtek, szűrtek, hűtöttek s töltöttek kannába a kitűnően felszerelt tejüzemben. A gazdák szaladgálnak és kiabálnak. A tisztek kétségbeesve homlokukat törlik, legyintenek, s fejcsóválva lépnek föl a hintókba, amelyek egyik dűlőből a másikba gördítik őket. A kovácsműhelyből szünet nélkül csattogás hallatszik, mert a kovácsok akkor is táncoltatják a kalapácsot az üllőn, ha csak két perc múlva ütnek rá a meleg vasra. A bognár farag, a kőműves vakol, a vincellér hordókat mos. Mit csinál az uraság? Arra nem felelhetünk; nincs a pusztán.

Kányádi Sándor: Illyés Gyula
(részlet)

Szavahihető szavak a tőle érkezők. Az ezerszer hitelüket vesztettek is új hitelt nyernek azzal, hogy nála szolgálnak. S egy-egy oldalra nézésétől olykor önnön felkiáltójeleikbe nyársalódnak a szájhős imperatívuszok. Egyébként a földön él, teljes mivoltában. Egy darabka földön, aránytalanul nagy égbolttal a feje fölött. De az ege is lakható. Beépítette. Rengésálló téglákból rakta, hogy állna akkor is magas Déva vára, ha netán talpunk alól, fejfáink alól elfordulna a föld. Ha szobrász vagy festő volnék, s III. Béla arcmásához keresnék élő, s méltó modellt – egy nyári délután, amikor a szavak kimenősek, és egyetlen termő fügefától is mediterrán hangulata van Pannóniának –, elmennék Tihanyba, a Kopaszhegy alá, nézném, ahogy gyakorlott mozdulattal roppantgatja a szeme-formájú mandulákat – és szótlanul munkához látnék.

 

 
Lengyel Balázs: Mai klasszikusok
(részlet)
Illyés

Pályája során máskor is, többször is felbukkan a Petőfi-párhuzam. A dikció racionalizáló hevületén, a költői képek tisztult pontosságán és a fiatal Illyés nyíltan vallott forradalmi vágyán túl („egy új Dózsa, egy új sereggel”) van ennek más oka is, amely a költői természetben rejlik. Illyés – ritkaság ez a XX. század magyar költői között – spontán költő. Minden élmény, a legáltalánosabb, a leginkább mindennapi is versre készteti. Csakúgy, mint Petőfit. Számára a versírás a létezésre adott válasz, mintegy a tudat feltételes reflexe.

Tornai József: Illyés
(részlet)
Nagy, fehér kenyeret adott végül
s egy kerékpárt,
két óriási kerékkel.
Erre csak te tudsz fölülni, mondtam.
Levette kabátját
és ide-oda karikázott a betonon,
válla a sürgönydrótok fölött,
világító haja a fák magasságában.
Somlyó György: Illyés Gyulához
(részlet)
Tihanyi végvár híres kapitánya,
három megyét vendégelő nagyúr,
s egy országot! úgy is, ha szótlanul,
ha némán kong is szív és pince tája.
S tudnál világot is! de haj! hiába,
magyar költőt rab nyelv ejti rabul.
Mint egy verset, fájó példázatul
fordítsd le egyszer sorsod franciára.
Alföldy Jenő: Illyés Gyula A reformáció genfi emlékműve előtt
(tanulmány)
Illyés Gyula: A reformáció genfi emlékműve előtt
(részlet)
Száznegyvenhármat léptem; ez a hossza
az emlékműnek. Hírnök, ki megölt
milliók végső tisztelgését hozza,
úgy mentem el a szobor-sor előtt.
Kálvin, Knox, Farel, Béza! S bika-fővel
a hadrakelt hit zord hadnagyai,
a Vilmosok! és Coligny és Cromwell
– ők néztek rám – s a szablyás Bocskay!…
Hátrálnom kellett közelükből: mindet
nem fogta össze csak messzibb tekintet.
Orbán Ottó: Illyés Gyula
Hatalmas, nagy mondat, s a költők…
Nem az apollinaire-i hévtől –
 
a HÉV-től!
De mint aki ég felé tör!
 
(Ahogy az étör)
 
Beh úgy, ahogyan ott,
s mint régen – akkor! – ott-
 
hon, szinte már repülve,
de – mintegy – földön ülve,
 
a gyerekkor-
 
ban, amikor
a költőnek még volt szava:
 
ça va!
 
Pont úgy beszéltem,
amíg a borjúneveldéhez értem.
Orbán Ottó: Illyés, nyolcvanadik évében
(részlet)
 
Nem görög-római kalmárügyesség,
 
nem mindig jókor megkötött egyezség,
 
valami több,
 
valami más,
 
ahogy a semmivé lett menny dörög,
 
a zuhanás,
 
hol egyén és nemzet egyképp csak kezdő fokozat,
 
mert ördögibb az ok és okozat,
 
az egység,
 
amit végre is egybelát a Harpagon-öregség.
Illyés Gyula haiku fordításai
(versek)
Illyés Gyula
(életrajz)

Bertha Bulcsú: Illyés Gyula
(részlet)

Bort iszunk. Dohányszínű fotelban ül. Öltözéke puritán. Ing, nadrág, pulóver. A nyakára kendőt tekert. Megfázott. Úgy tűnik, vad és nyers a megjelenése. Olyan, mint egy végvári kapitány, vagy esetleg, mint egy kalózhajó kapitánya. Besenyő feje félig már lekopaszodott, de ettől nem lett sem intellektuális külsejű, sem öregemberes. Erős, határozott vonalú arca van. Inkább barna, mint vidékiesen piros. Egy férfi bronzból. Egy Illyés Gyula-szobor húsból. Dühkitörésre hajlamos, ha meghal egyszer, valószínűleg az indulatai végeznek vele. Fegyelmezi magát. A szépség tisztelete, az európai kultúra a vérében van. Pontosan ismeri a szavak és a mozdulatok értékét. Az életforma, amit vállalt, kényszeríti a jóra, hasznosra, okosra, mértékletesre.

Csoóri Sándor: Illyés Gyula
(részlet)

Költő, író, de igazi műfaja nem a vers, nem is a próza, hanem a hódítás, a megértés. Megérteni a világot, hogy jobbá tehessük. Legszebben ő ír magyarul prózát, de sosem szavak után kutat, hanem megoldások után. Ha megkérdezné valaki tőle, hogy milyen mozgalmakat, forradalmakat becsül: azokat, melyekről maradandó, nagy regényt lehet írni, vagy amelyek nagyobb darab kenyérhez juttatják a népet – töprengés nélkül az utóbbiakra szavazna. Illyés kihívóan nem a halhatatlanságnak dolgozik, hanem nekünk. „Áruló lennék, ha csak író akarok lenni” – ez a jelmondata. Az isteni ihlettel is inkább egy közönséges mozdonyt fűtene, mint hogy távoli, beláthatatlan időknek szolgáltasson villanyáramot. Meggyőződése, hogy a ma élők semmivel se szorulnak rá kevésbé a tisztánlátásra, mint a holnapiak. S valójában, nekik, a holnapiaknak is az segít, aki a munkát ma végzi el, s végrendeletével együtt nem hagyja rájuk.

Juhász Ferenc: Illyés Gyula képes-könyve
(részlet)
Mindenütt Te vagy e kép-történelemben, kép-sorsvonulatban,
a „képírók” fénylemezére írt derengő ámulat-akaratban,
Te magad, s tebenned ők, bennük Te, egy-ötvözet e Kép-Fa, Barátom!
Ha sorsuk ledobod, vacognak ők, mint fagyban, ha leveszem télikabátom.
A bajszos ős, pruszlikos kisanya, az édes asszonyok, levedlett társak,
a gyermek, s a gyermek-jövő, a nem-holt-lelkek, a gyász-hibásak,
akikben rejteztél, s akik nem-rejtőzve rejteznek tebenned,
akikben hittél, s akik hitét adták hitedben az emberi nemnek!
 
Juhász Ferenc: Illyés Gyula estéje?
(részlet)

Hetven éves? Én nem hiszem! Hetven éves lenne? Nem hihetem! Hetven éves volna Ő: a Teremtő Okosság, a Termékeny Bizonyosság, Tevékeny Állandóság, a Munka, a Szorgos és Kegyetlen Munka Állandóságának Gyakorlata, az Abbahagyhatatlanság, a Folytonosság és Konok Tiszta Folyamatosság, a Föld Bizalma és a Maradandóság Makacs Egyszerű Szívütése: Illyés Gyula? Hetven éves volna?

Csoóri Sándor: Illyés Gyula
(részlet)

Írásban és beszédben Illyést a mindenkori magyar irodalom „legnagyobb szabású taktikusaként” szokták emlegetni. Elfogadhatjuk a minősítést, ha ez a sárban meghurcolt idegen szó ezúttal nagy távlatú és mozgékony gondolkodót jelent. Illyés Gyula az utolsó ötven évben, ha nehezen is, de jó néhányszor kivágta magát és eszméit a történelem és a politika kelepcéiből – ez tagadhatatlan. Sokan – szemérmetlen önzésből – elvárták volna tőle a hősies, a felejthetetlen vértanúságot. Csakhogy ő kezdettől fogva nem az áldozat szerepére készült. Korán eldöntötte, hogy a véraláfutásos Magyarországon nem a vakmerőség, hanem a józanság az igazán hősi állapot. A józanság, amely részegítő is lehet. A cél tehát nem az, hogy vitézien rohanjunk fejjel a falnak, hanem inkább lássunk át rajta, vagy hordjuk szét téglánként, ha épp akadályt jelent.

Weöres Sándor: Illyés Gyula ravatalára
(részlet)
A gyász
a döbbenet
a legősibb közhely, a halál
nem hagy szólnom
a torkomban golyó
a sebem
tele mulandósággal
vagy halhatatlansággal
Borbás Tibor: Illyés Gyula
(szobor)
Illyés Gyula
(fotó)
Illyés Gyula
(fotó)
Szathmári István: Illyés Gyula a magyar nyelvről
(tanulmány)
Szathmári István: Illyés Gyula írásai az anyanyelvről
(1930–1982)
Endreffyné Takács Mária: Illyés Gyula könyvtáráról
(tanulmány)
Illyés Gyula első iskolája
(fotó)
Balla Demeter: Illyés Gyula tenyérlenyomata
(kép)
Babits Mihály: Illyés Gyula versben és prózában
(esszé)
Domokos Mátyás: „Öreg szívek” költője: Illyés Gyula
(tanulmány)
Reisz Ilona: Illyés Gyula 1.
(festmény)
Farkas Pál: Illyés emlékplakett
Reisz Ilona: Illyés Gyula 2.
(festmény)
Farkas Pál: Illyés Gyula
(mellszobor)
gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal