Hamvazószerda jele, szürke hamuja arra figyelmeztet, ami sorsunkban törékeny, emberségünkben esendő. Arra, hogy halandók vagyunk. Mivel csak így, ennek teljes tudomásulvételével érthetjük meg azt a másik „gyengeséget”, „isteni gyengeséget”, amire hamvazószerdán fölkészülünk: Krisztus halálát.

A nagyböjt első napja nem véletlenül a halandó emberé, ahogy az utolsó se véletlenül a sírba fektetett Istené. Krisztus halandóságunkban adhatott nekünk egyedül halhatatlan találkozót, ahogy ezt a József Attila-sorok szándékuk ellenére is megfogalmazzák: „Aki halandó, csak halandót / szerethet halhatatlanul”. Ez az isteni szeretet legmélyebb titka, mely épp veszendőségünket választotta örök találkozóhelyül.

A hamu keresztjéről a kereszt halottjáig egyenes út vezet, egyazon út különböző stációin át. Minden állomás veszendőségünk egy-egy fejezete: tökéletes osztozkodás Isten és ember közt – halálban és halhatatlanságban.

Hamvazószerdán s a rákövetkező vasárnapon, hamuból rajzolt kereszttel jelölte meg az egyház övéi homlokát. Tudjuk, a hamu gyászt és mulandóságot jelent, a földi élet mulandóságát, a nappali vígság után a természet éjszakáját. A farsang véget ért; a világ ránk sötétedett. De mi is történik az éjszakában? Ebben az éjszakában?

Áldott légy én Istenem, ki az igaz hit által megmutattad gazdagságodnak gondolhatatlan kincsét, és Krisztus által minden lelki áldomásokkal megáldottál minket. Erősítsed, Uram, végig, amit elkezdettél bennem; oktasd az én tudatlanságomat, világosítsad vakságomat, vastagítsad gyarlóságomat, öregbítsed hitemet. Őrizd meg igaz vallásodnak drága kincsét énbennem; segéllyed gyenge hitemet, hogy igazán és minden kétség nélkül higgyem valamit terólad, a te dücsőségedrűl, a Szentháromság egy Istenségrűl, a te szent fiadnak testesülésérűl és az igaz hitnek minden ágazatirúl előmbe adott az anyaszentegyház; és ez ellen semmi okoskodásnak helyt ne adjak, hanem a hitnek engedelmessége alatt fogva tartsam értelmemet és érzékenységimet.

Adjad, én Istenem, valóban és igazán megismérnem, hogy az én bűneimért sokkal többet érdemlettem annál, amit szenvedek felebarátomtúl: és a haragnak dühösségét megfojtván; a rajtam esett bosszút jóban győzzem meg; gyűlölőimet szeressem; és hálaadással szenvedjem, valamit szent kezed reám bocsát; hogy evilági szenvedés által a te dücsőségednek örömében részes lehessek. Ki az Atya és Szentlélek Istennel egyetemben élsz, &c. Amen.

Uram, Jézus Krisztus, ki az emberi testnek kínyességét és tobzódását akarván zabolázni, életednek példájával nemcsak negyven egész nap éhezél érettünk; de halálod óráján is szomjúságod oltására ecetet és epét választál: adjad, hogy én is minden tobzódástúl; részegségtűl és testemnek gyenge, kínyes táplálásátúl megoltalmazzam magamat; és a mennyei boldogságnak édességét megkóstolván, ne légyen nagy gondom a férgek eledelének hizlalására, hanem minden erőmmel csak a te mennyei lakodalmodba kívánkozzam. Ki élsz &c. Amen.

Végy ki, Uram, az én szívemből minden világi félelmet, hogy ne rettegjek azoktúl, kik csak a testnek árthatnak: hanem tetőled rettegjek, aki testemben, lelkemben megölhetsz. Szeresselek téged, Uram, véghetetlen jóvoltodért; féljek tetőled, felséges méltóságodért és az én számtalan bűneimért, melyekrűl igaz ítélőszéked előtt a mennyei seregek láttára számot kell adnom. Ha azért az igaz is csak alig üdvözül a te ítéletedben: medgyen, s hová légyen a bűnös ember?

Adjad, Uram Isten, hogy nemcsak jóakaróimat, de teéretted, ellenségimet is szeressem, és a te szent Fiad példáját követvén, imádkozzam tiszta szűvel gonoszakaróimért. Végy ki, Uram, énbelőlem minden gyűlölséget, irigységet és felebarátom ellen való nehézséget, hogy a tekéletességnek kötele, az igaz szeretet lakozzék bennem: és miképpen te megbocsátod vétkeinket, úgy mi is igazán megbocsássunk ellenünk vétetteknek.

Egy alkalommal azonban nagy tömeget, szokatlan ünnepséget találtunk a kis kápolnában. Mindenütt virágdísz, középen egy dobogó, leterítve szőnyeggel, és körben a dobogó szélén térdelt egy csomó gyerek. A kis pesztra, aki húgomat és engemet sétáltatni vitt, megörült, minket is gyorsan odatérdeltetett, ő maga mögénk térdelt, és meleg szemmel nézte, hogy lám, milyen szerencsés pillanatban sikerült a gyerekeket idehozni. Alighogy összetettük a kezünket, már jött is a pap bácsi, pompás ruhában, mellette egy ministráns fiú vitte a hamus tálat, abba belenyúlt a pap bácsi, és minden egyes térdelő gyerek homlokára hamuval keresztet rajzolt. Hamvazkodás volt. Csodaszép volt ez, pap, virág, hamu, barlang, annyira tetszett nekem, hogy sajna, tetszésemnek otthon is hangot adtam. Rögtön ellocsogtam a hamvazkodást, aminek némi következményei lettek. Apám komor szomorúsággal mondta Uluskának, az aranyos kis pesztrának, nézze, édes fiam, mi protestánsok vagyunk, reformátusok, ne vigye a gyerekeket katolikus szertartásra. Uluska nem vette szívére a dolgot, inkább olyasmi látszott az oldalpillantásában: szegény, pogány kölykök, legalább kaptak egy kis áldást. Mindenesetre a hamvazkodás gyönyörű volt, a kis pesztra édes, és a barlangkápolna mesebarlang.

Vége a karneválnak.

A palotasor ablakai mellé kitűzött fáklyákat kioltogatták. A gyertyákat is az ablakban. A fényszóró is kihunyt, amely a Campanile csúcsáról pásztázta a forgatagot.

Sötétbe borult a város.

Reggel, hamvazószerda reggelén harsány napfényre és nagy harangozásra ébredtem a Luna Hotelban (később tudtam meg, hogy ez az elegáns szálló már a középkorban is megvolt, ugyanezen a néven.) A Királyi Kertek sötétzöld babérfáira nyíltak az ablakaim. És az Arzenál felől belátszott a tenger és fölötte az egész jólfűtött, ragyogó naprendszer.

Bűnbánatra hívtak Velence harangjai. Mind egyszerre. De engem hiába hívtak. Itália kék ege alatt nem bírok a lelkemből előcsiholni egy szikra bűntudatot sem. (Pedig odahaza de könnyen megy!)

Hacsak ez a kora ébredés nem! Hisz a tegnapi karneválozók még mind alusznak. Mi az, ami engem nem hagy aludni?

Visszamentem a Szent Márk térre. Üres volt. Üres volt és ragyogott. Akkor vonult el onnét az utolsó utcaseprő brigád. Most csakugyan olyan volt a tér, ahogy Napóleon mondta (a jó mondásai végül halhatatlanabbak, mint a csatái): „Európa szalonja.”