| ||||||||||||||||||
![]() | – ![]() Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült. GRUZL FERENC (Budapest, 1897. jan. 10. – Budapest, 1972. nov. 30.): vegyészmérnök, a magyar búzakataszter egyik elkészítője. Oklevelét a budapesti József Műegyetemen szerezte (1919), bölcsészdoktori értekezését a budapesti tudományegyemen védte meg. Pályáját az Országos Chémiai Intézetben kezdte 1919-ben, itt kezdett gabona- és lisztvizsgálattal foglalkozni. 1928-tól az akkor létesített Gabona- és Lisztkísérleti Intézet osztályvezetője volt. 1939-től 1959-ig, nyugdíjazásáig az intézetet igazgatóként vetette. 1935-ben az ország főbb gabonatermő területein búza- és lisztminősítő hálózatot szervezett és ezzel egyidőben hét, e célt szolgáló laboratóriumot is létesített. E munka eredményeként, Hankóczy Jenővel együtt elkészítették az ún. búzakatasztert. 1940-ben szabadalmaztatta a Laborográf nevű tésztaminőség-vizsgáló műszerét. Rendszeresen oktatott tanfolyamokon és a műegyetemen. 1944-ben nem engedte intézetét nyugatra telepíteni. 1945 után a sok kárt szenvedett intézetet az összes kísérletügyi intézmények közül elsőként hozta helyre. Egyike volt azoknak, akik 1945-ben újjászervezték a Magyar Molnárcéhet, majd 1948-ban továbbfejlesztették Malomipari Tudományos Társasággá. Száznál több cikket és tanulmányt írt, írásaiból megismerhető az utóbbi fél évszázad búza- és lisztvizsgáló módszereinek fejlődése. A Magyar Szabadalmi Hivatal adatbázisában szereplő szabadalmi bejelentései (lajstromszám, cím): 128879 Eljárás és készülék tészta fizikai tulajdonságainak vizsgálatára 102064 Eljárás a liszt sütőképességének fokozására
| ![]() ![]() | ![]() | |||||||||||||||
|