JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2018. december 11.Névnap: Árpád
    
 
Hónapok
 
Faludy GyörgyForrás: Digitális Irodalmi Akadémia(fotó:
                        Gergely István)

Faludy György
Forrás: Digitális Irodalmi Akadémia
(fotó: Gergely István)

FALUDY GYÖRGY (Budapest, 1910. szeptember 22. – Budapest 2006. szeptember 1.)

Költő, író, műfordító.

1928-ban az Evangélikus Főgimnáziumban tett érettségi vizsgát, ezután 1928–1930-ban a bécsi, 1930–1931-ben a berlini, 1931–1932-ben a párizsi, végül 1932–1933-ban a grazi egyetemen tanult. 1933–1934-ben katonai szolgálatot teljesített, zászlósi rangot kapott, ezt később megvonták tőle.

1938-ban Párizsba utazott, ahonnan a német megszállás elől Marokkóba, majd 1941-ben az Egyesült Államokba költözött. A Szabad Magyar Mozgalom titkáraként és a mozgalom Harc című lapjának szerkesztőjeként tevékenykedett. 1943 és 1945 között három éven át szolgált az amerikai hadseregben, ennek következtében a csendes-óceáni hadszíntérre is eljutott. 1945 végén leszerelt, 1946-ban hazatért Magyarországra, a Népszava szerkesztőségében helyezkedett el. 1946-ban, tíz nappal feloszlatása előtt, tagjává választotta a Kisfaludy Társaság. 1950. június 14-én koholt vádak alapján letartóztatták, három évet töltött a recski kényszermunkatáborban. 1953-ban a tábor felszámolását követően szabadult, ezután műfordításaiból élt. 1953-ban feleségül vette Szegő Zsuzsa újságírót, akivel már letartóztatása előtt kapcsolatban állt. Az 1956-os forradalom idején az Írószövetségben és a megújult Népszavánál tevékenykedett, a szovjet invázió után nyugatra menekült. Párizsban, majd Londonban és angliai kisvárosokban élt.

1957 és 1961 között az emigráns Irodalmi Újság szerkesztője volt. 1963-ban felesége meghalt. 1964-ben Firenzében, 1965-ben Málta szigetén élt, végül 1967-ben a kanadai Torontóban telepedett le. 1968-ban a New York-i Columbia, 1971-ben a New Jerseyben lévő Montclair Egyetem, majd a philadelphiai egyetem tanáraként dolgozott. Még ebben az esztendőben visszatért Torontóba, ennek egyetemén a közép-európai irodalomról tartott előadásokat. 1972-ben a torontói egyetem díszdoktorává avatták. 1975-ben a quebeci Bishop University-n tartott előadásokat.

Tagja volt az Ötágú Síp című rövid életű amerikai magyar irodalmi folyóirat szerkesztőbizottságának, 1986–1989-ben a chicagói Szivárvány című folyóirat szerkesztőségének. Munkatársa volt még az Irodalmi Újság, a Látóhatár–Új Látóhatár, a Menora című folyóiratoknak, a bécsi Magyar Híradónak, az amerikai emigráns Népszavának, a Haifai Szemlének, a Montevideóban kiadott Tárogatónak és más nyugaton megjelenő magyar lapoknak. Rendszeresen írt könyvismertetéseket a Toronto Star című angol nyelvű újság számára. 1988-ban hazalátogatott, 1989 márciusában hazatért, Budapesten telepedett le.

2006. szeptember 1-jén hunyt el.

Pályakezdésének időpontja, széles körű műveltsége, verskultúrája a Nyugat harmadik nemzedékével rokonítja. Első versei a harmincas évek elején jelentek meg a Dénes Béla által szerkesztett Független Szemlében és a Magyar Hírlap című napilapban. 1937-ben adta közre Villon-fordításait, pontosabban átköltéseit, ezek zajos vitát okoztak, több kritikusa kétségbe vonta azt a jogát, hogy a francia költő szabad átköltése által a saját mondanivalóját és közérzetét szólaltassa meg.

Az itthon töltött évek, a börtönélet keservei és a forradalom élménye után ismét vándorlásra kényszerült; lírájában is új korszak kezdődött: az emigráns létforma gyökértelenségét élte át. A hetvenes években az öregedő költő verseit lágy, kicsit nosztalgikus lírai hang hatja át.

1991-ben a Magyar Köztársaság Zászlórendjével, 1993-ban Soros életműdíjjal, 1994-ben Kossuth–díjjal, 1998-ban Pulitzer-emlékdíjal tüntették ki. 1993-ban Budapest díszpolgárává avatták.

Faludy György
(összeállítás)
Faludy György
(folyóirat-különszám)
Faludy György: Óda a magyar nyelvhez
(részlet)
Magyar nyelv! Vándorutakon kísérőm,
sértett gőgömben értőm és kísértőm,
kínok közt, gondjaimtól részegen,
örökzöld földem és egész egem,
bőröm, bérem, bírám, borom, míg bírom
és soraimmal sorsom túl a síron,
kurjongó kedv, komisz közöny, konok gyász:
 
mennyei poggyász.
Magyar szó! Ajkamon s gégém lazán
vont hangszerén lázam, házam, hazám,
almom-álmom, lovacskám, csengős szánom,
és dal a számon, mit kérnek majd számon: –
nincs vasvértem, páncélom, mellvasom,
de Berzsenyivel zeng a mellkasom
s nem győz le ellenség, rangomra törvén,
 
sem haditörvény.
Jöhetsz reám méreggel, tőrrel, ékkel,
de én itt állok az ikes igékkel.
Árkon-bokron kergethetsz hét világnak:
a hangutánzó szók utánam szállnak,
mint sustorgó füzesbe font utak
fölött alkonykor krúgató ludak,
s minden szavamban százszor látom orcád,
 
bús Magyarország.

Faludy György dedikál – 2006 (Fotó: Vimola Ágnes)

Faludy György dedikál – 2006
(Fotó: Vimola Ágnes)

Faludy György: Monológ életre-halálra
(részlet)
Ittasan a föld egyszeri borától,
reáfonódva, úgy öleltem át
minden fogalmat, tárgyat és személyt,
mint részegek a lámpaoszlopot.
Így lett világom szép. A csillagég
gobelinekkel tapétás múzeum,
a tér három dimenziója körben
élmény-bálákkal telt raktár, ahol
órám számlapja tizenkét személyes
terített asztal s másodperceim
nehéz mézcseppek csöppenései.
Így lettem én a föld szerelmese,
a nagy rajongó, felhők Rómeója,
holt városok alatt a trubadúr,
gót csipkedíszek faragója rímben
s éjféli fürdés pogány ünnepének
mezítlen papja, míg időm lejárt
s eltűntem én, a múló fenomén
a fenomének örök tengerén.

Faludy György: Pokolbéli víg napjaim
(részlet)

Alig huszonhárom éves koromban némi hírnévre tettem szert verseimmel, melyeket könnyen írtam. Feleky Gézát, a liberális napilap szerkesztőjét, aki felfedezett, előzetesen nem ismertem. Verseimet, kis, névtelen folyóiratból vette át, miközben katonai szolgálatot teljesítettem. Jelentős igényeket az élettel szemben nem tápláltam. A pénz nem érdekelt. A nők, kiket megkedveltem, és akiknek félszegségemben még udvarolni sem mertem, rendszerint szerelmem első hetében megunták ügyefogyottságomat, és bejöttek szobámba, hogy keresztbefeküdjenek ágyamon. Jóval boldogabb voltam, mint ahogy mások gondolták, akik külső körülményeimből számították ki boldogságom objektív mértékét; ifjúkori vágyálmaim (csak az érdekelt, hogy költő leszek-e és híres – semmi egyéb) bizonyos mértékig beteljesültek, és kamaszkorom ideáljaihoz hű maradtam. De leginkább azért voltam boldog, mert a létezés mezítelen ténye, a puszta élet egymagában is boldoggá tett, annál boldogabbá, minél jobban féltem éjjelente a haláltól. Mesterségem részletei, egy három szótagú rím bármikor jobban érdekelt, mint a külső események, az emberek, anyagi gondjaim és jövőm; de még a fénygyűrűk, melyeket hunyt szemmel láttam, mikor hanyatt feküdtem a strandon, egy kaleidoszkóp, a színes kavicsok a folyóparton, a járókelők, kiket kávéházi ablakból órákig elnéztem, egy virágzó kaktusz vagy gyümölcs hamva is tetszőleges ideig elszórakoztatott. És azt éreztem: ha még ezt is elvennék tőlem, és egy sötét odúba zárnának, akkor se fognának ki rajtam, mert vetítőgép módjára táncoltatnám magam előtt képzeteimet, melyek azonosak e világ képeivel.

Faludy György: Haláltánc-ballada
(részlet)
„Néked szereztem ezt a nótát,
gyerünk, nagyúr! Csengőm csörög: –
légy pápa, vagy próféta, rózsás
hajnalködökbe öltözött,
légy szent püspök, vagy rút eretnek
ki ég a máglya kormain,
misézhetsz lenn – én fenn nevetlek
a dómok csonka tornyain!”
– Álszentek voltunk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!
Devecseri Gábor: Villon „átköltése”
(bírálat)
Faludy György: Ballada a mult idők dámáiról
(részlet)
Ha az útkereszten május alkonyatkor
én, a csavargó egy percre megállok:
akkor halkan megkérdem önmagamtól,
hogy Thaisz vagy Heléna merre jár most?
Hol van Sabina, a szőke császárnő,
aki előtt fél Róma térdepelt,
és hol a nimfa, ki a tó vizéből
fehér testének választ énekelt?
Hova lettek a csókok és a vágyak,
az alkonyattól piros szénaágyak,
a pásztorórák s a szerelmi szó?
De hova lett a tavalyi hó?
Faludy György: Széljegyzet papír nélkül
(részlet)
Orvos-hugomat innen küldte
Szálasi a halálba. Most
Rákosi tart itt. Egy a csürhe:
a porkoláb is azonos.
Sebaj! Mert megalázni engem
ily társaságban nem lehet.
Pofozhatnak, és én fejemben
tovább csinálom versemet.
Akármi – én vagyok az úr itt.
Kínzóim sírja összedől.
Rímeim élnek. Körben húrik
szállnak. Nem félek senkitől.
Egy gondom van, mely éjjelente
a nyálkás priccsen felriaszt:
hogy nemcsak én írom e verset,
én is vagyok a kézirat.

(Az ávó pincéjében, 1950 nyarán)

Faludy György: Záróelőadás
(részlet)
Költő kezdi az első füttyszót.
Ő a hajnalcsillag ura.
S költő hal meg elébb. Utána
esik csak szét a kultúra.
Faludy György: Búcsú Recsktől
(részlet)
Ha majdnem minden elveszett s nincs örömed, se kenyered,
s a zsarnok állam megkötött: annyi hatalmad és jogod
mindig marad, hogy szabadon választhass jó és rossz között.
E választás a menedék, ahol megőrzöd lényedet,
a fellegvár benned, melyet az ellenség be nem vehet,
hiszen, ha tudná, micsoda, sem érne semmit ostroma.
Faludy György: Változás
(részlet)
Tíz éve Torontóban s New Yorkban tanakodtam
barátaimmal – persze csakis az angolokkal –,
melyik nagyhatalom az, mely elébb összeroppan?
Reméltük: nem az USA, hanem inkább a Szovjet,
s akkor, ha nem is sokkal, de valamivel jobb lesz.
Most idehaza nézek körül és kérdem: hogy lett?
Az újgazdag őrjöngő pénzszomjának nincs vége,
bőrfejűek érkeznek, kiket skalpolni kéne,
a maffia virágzik, a politika alja
demokráciát hirdet, miközben egymást falja,
a szinházak halódnak, az irodalom csendes,
a TV, mint odaát, római cirkuszt rendez,
kivált, mikor szabad lesz. Rendben vagyunk, bár későn:
a keleti helyére nyugati hülyülés jön.
 
Faludy György: Federico García Lorca
Huszonnégy éve olvastam először
öt vagy hat versét. Hőmérsékletem
harminchét kettőre szökött; arcomhoz
két langymeleg pamacs tapadt; lihegtem
az élvezettől; köröttem fénygyűrűk
kezdtek keringeni; metaforái
szökőkútjába ugrottam, hadd verje
vállgödrömet a sok sugár; az élet
s a halál elvesztették köznapi
unalmukat; fülembe fekete
kancák dobogták verse ritmusát
patkótlan lábbal; asszonáncai
zenekarát hallottam messziről;
azt éreztem, hogy több lettem magamnál
s oly gondtalan, mint őrült csókolódzás
közben, egyszerre boldog s izgatott.
Huszonnégy éve voltam így először
Lorcával és még most is így vagyok.

(1959)

Faludy György: Lovasember éneke
(részlet)
Kordoba.
Szívem messze otthona.
Iszákomban olajbogyó,
kancám lába szapora.
Telihold süt, mégsem érek
kapuidhoz, Kordoba.
Vérszín hold és éjszín kanca,
sosem érek el oda,
hol a halál leskelődik
bástyáidról, Kordoba.
Faludy György: Szonett a Múzsához
Tőled reszkettem elejétől fogva,
nem vonzott-űzött jobban soha más:
a lomb lehullt s a gyermekajkon lopva
keskeny redőt rajzolt a rohadás.
Te ültettél az omló földű fokra,
amerre nem tért vissza vízfolyás;
csupán az illó szót kaptam marokra
bolond bálodon, örök változás.
Mezítlen táncos érted lettem sértett
gőgömben. Jöjj hát, ihletett kísértet,
zuhanjon rám öklöd, ha megtalál,
mard, verd e testet és gyötörd e szívet,
hadd kössünk százszor, újra s újra frígyet:
uram, vezérem, mesterem: Halál.




Faludy-anekdoták
Faludy György
(fotó)
Faludy György: Rotterdámi Erazmushoz, 2.
Tőled tudom a leckét,
hogy minden dogma nyálas,
s hogy úgy válassz torz eszmék
között, hogy sose válassz;
hogy nézni kell, figyelni
s olvasni, egyre többet,
míg a tanulás lelki
kínból testi gyönyör lesz;
hogy a mocsárban szikla
vár: ülj fel, humanista,
s ne járjon szenvedélyed
zsebtükrére a gőgöd –
mért udvarolsz magadnak?
Magadon túl kezdődöl.
Faludy György: Marokkó. XLIII. Déltől alkonyig
(részlet)
Ha délben átsétálsz a kerten,
skarlát kendőket ráz a nyár,
csuklód mellett a rügy kipattan,
bokád előtt a fű feláll.
Tüzijáték vagy: fénycsóvákat
s lángnyelveket szórsz szüntelen;
szépséged elrejt, megvilágít,
lesújt a porba s felemel.
Faludy György: Reménykedés egy pannón szőlőhegyen
(részlet)
Nem tűzijáték, lángoló színek:
latin mérséklet itt az alkonyat,
szelíd kék, hűvös szürke, súlyos sárga –
a kellékes lámpákat oltogat
és kontúrjukkal még egyszer feltárja
a kiábrándult, józan dombokat.


Faludy György síremléke a Kerepesi temetőben(fotó: Perdy-Fazakas
                        Brigitte)

Faludy György síremléke a Kerepesi temetőben
(fotó: Perdy-Fazakas Brigitte)

Faludy György: A pompeji strázsán
(részlet)
Ó, jól tudom már, nem azért születtünk
e világra, hogy boldogak legyünk,
hogy békén haljunk, szabadon szeressünk,
s jogosan járó részünkből együnk: –
már hí a mélység: légy vakondok! gyáva
egér! S te szólsz: én ember maradok.
Meghalsz, vagy elfutsz, ez sorsod. A láva
kiöntött és lábadnál kavarog.
gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal